ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/37.sz.

Lekció: I.Ján. 1, 5-2,2

Textus: „Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség." (I.Jn.1, 5)

Rendhagyó lesz ez a mai igehirdetés, mert egyrészt egybe lesz a gyermek-és a felnőtt istentisztelet, másrészt nemcsak szavakkal, hanem képekkel, ábrákkal, tehát vizuálisan is szeretném átadni mai igénk üzenetét, ezt az örömhírt, hogy az Isten világosság!

Azt gondolom, az a gyermek volt a legnagyobb zseni, aki a napnak először arcot rajzolt, szemeket, füleket, orrot, szájat... (Tessék, ide középre teszem az első -vagy éppen nulladik, mindent megelőző- ábrát, melyen látható, hogy a napnak, a Világosságnak, igen, Istennek arca van!) Mit jelent ez? Azt, hogy Isten nem egy eszme, egy filozófiai vagy éppen teológiai tétel, fogalom, hanem személy! Személy, aki felénk fordul, ránk nevet vagy éppen szomorú, meghallgat minket és szól hozzánk... S persze, ragyog, küldi felénk sugarait, szeretetét!

Hét ágra süt a nap! - hallottátok, ugye, ezt kifejezést, s most nézzük -igeszakaszunk alapján- hová is ér el a Világosságnak, Istennek hét sugara, hét ága!

(Az 1. kép a földet, a teremtett világot ábrázolja.) „Legyen világosság!" -ez volt Isten első szava. Csak a fény által van embernek, állatnak, növénynek élete. Ezek ragyogtatják a színeket, ezek érlelik a gyümölcsöket. Világosság nélkül nem látnánk, milyen csodaszép világot kaptunk a mi Teremtőnktől!

( A 2. képen emberek láthatók, Isten legdrágább teremtményei, képmásai, akik közvetlen kapcsolatban állhatnak Vele!) Mindenki, minden ember, mondjuk így: mindenkire egyformán süt a Nap! Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert mindig voltak olyan emberek, akik ki akarják sajátítani maguknak az Istent, Jézust, s igyekeznek elválasztani magukat ettől a földi-anyagi-bűnös világtól! (Gnózis!)

(Ezért is nagyon fontos ez a 3. ábra, egy fekete szív, amely azt üzeni, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk!) Teréz anya is és a Viszkis rabló is, egyháziak is és világiak is, Isten világossága bevilágítja életünk mélységeit, szívünk sötétségét, leleplezi titkos nagy, s nyilvános, elbagatellizált, társadalmilag elfogadott bűneinket is... „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg..." (1, 8)

(És íme a megoldás a bűnre: a 4. képen egy kehely látható, jelentse ez a bűnvallás lehetőségét, egyben a bűnbocsánat bizonyosságát!) Hogy mondta -mintegy válaszképpen- a bűntelenség tévtanítására János apostol ebben a csodálatos igében? „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1, 9) S természetesen a kehely jelenti Krisztus népének közösségét is (nemcsak a reformátusokat!): Krisztus vére által van közösségünk egymással! (1, 7)

(Az 5. kép -jobb híján- egy emberi kéz: az ember cselekedeteit, tetteit, tágabb értelemben az egész életét -ahogy dolgozunk, építünk, szeretünk vagy a másikat bántjuk vele- mutatja!) Azok a tévtanítók, akiktől János apostol óvja gyülekezetét, azt gondolták, hogy elég az Atyával közösségben lenni, különben az ember már azt tesz, amit akar! (Libertinizmus, szabadosság) Mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy elég az, amit hiszünk, úgysem a cselekedeteink üdvözítenek (Jak. 2, 24!), hanem Jézus kegyelme...

(A 6. képen a Biblia, a Szentírás, Istennek igéje látható!)Vályi Nagy Ervin szerint az, hogy Isten világosság, nem jelent mást, mint Isten igazságát! Isten igazságát, amely (egyrészt) a Szentírásban áll előttünk. Napi útmutatás, mécses formájában: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényemnek világossága." (Zsolt. 119, 105)

(Végül a 7. ábra, Jézus Krisztus keresztje!) Másrészt Isten igazsága maga Jézus! „Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál, az igaz Jézus, mert Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is." (2, 2)

(Ezt a keresztet ide rá teszem a világra: így ért körbe, így lett teljes a hétágú napsütés, Isten világossága, szeretete!)

Imádság: „...fényed lelkünk éjjelét űzze szét!" (489/1)

Ének: 105. zsoltár, 485. és 489. dicséret