ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/ 40.sz.

Lekció: Jób 19, 21-29

Textus: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent." (Jób 19, 25)

Okt.31. Reformáció emlékünnepe a protestánsok számára. Illetve: fiataloknak, amerikaiaknak, sznoboknak halloween...(ősi kelta ünnep)

Nov.1. Római katolikus testvéreinknek: Mindenszentek, az üdvözültek emléknapja.

Nov.2. Halottak napja, melyet egyre inkább 1-jén tartunk, s melyen felekezetektől, vallásosságtól függetlenül elhunyt szeretteinkre emlékezünk.

Ma nov. 3.-a van. Ha a református egyházi naptárt nézzük, ez a társadalmi misszió vasárnapja... Ha az evangélikust, akkor pedig az örök élet vasárnapja!

Ha lehet ilyet kérni, legalább ma legyünk evangélikusok: tekintsük mai alkalmunkat - emlékezés helyett, mellett - inkább hitvallásnak, mely nem rólam, a vallásos emberről szól, hanem Jézus Krisztusról, aki nem akarja, hogy a halálnál-halálban maradjunk, hanem örök életet szeretne ajándékozni nekünk!

Bár Jób még Krisztus előtt, az Ószövetség világában élt, de hitvallása már ezt az örömhírt vetíti előre: „Mert tudom, hogy az én megváltóm él...!"

1, „Mert tudom..." Tudom, hiszem és vallom! Függetlenül attól, hogy mások hogy gondolják. Akár erkölcsi kötelességüknek tartják az elhunyt szerettükre való emlékezést. Akár cinikusan állnak e kérdéshez, mint Woody Allen, aki azt mondta, hogy én nem az emberek emlékezetében szeretnék továbbélni, hanem a saját nappalimban... S akár úgy, mint Jób barátai, akik vigasztalás és együttérzés címén inkább vádolták ezt az istenfélő embert, s bűnvallásra akarták késztetni, mondván, azért ért annyi csapás az életben, mert valami titkos bűn terheli az életedet...

Mit akarunk? Általános emberi-erkölcsi normának megfelelni, magunk kénye-kedve szerint gondolkodni, másokat elbizonytalanítani vagy hitvallásunkkal megerősíteni?

2, „Mert tudom, hogy az én megváltóm..." A reformáció legfőbb alapigazsága a Solus Christus, egyedül Krisztus a közbenjáró, Ő szabadít ki a bűnből-halálból, nem az én igaz voltom, vagy az én vallásosságom! A teológia-és egyháztörténetben ezt a fordulatot hozta el Barth Károly munkássága: Az emberi értelem (racionalizmus) és a vallásos érzés (Schleiermacher) helyett a testet öltött Igét, Jézus Krisztust állította a középpontba, Róla kell szólnia a teológiának, igehirdetésnek, az életünknek! A „Góélról", a megváltóról, aki a régi Izráelben pl. az a nagybáty volt, aki az adós rabszolgaságba került családfőt, vagy az idegen kézre került birtokot kiváltja, azaz helyreállítja az eredeti tulajdonviszonyokat. „Nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok..." -ez a mi legfőbb hitvallásunk?

3,  „Mert tudom, hogy az én megváltóm él...!" Örökké él, ítél és örök életet ad! Fontos nekünk az örök élet, vagy maradunk a halál gondolatánál, maradunk szokásainknál, hagyományainknál...?

Nehogy úgy járjunk, mint az az indián apa ill. vője, akinek a lánya (ill. felesége) nem tudta megszülni gyermekét. Hiába szólt nekik egy francia fiatalember, hogy azonnal kórházba kell vitetni. „Nem, majd a varázsló kiűzi belőle a gonosz szellemet, s meggyógyul..." -mondták, ragaszkodva ősi felfogásukhoz. Amikor már a varázsló is feladta, s a fiatalasszony meghalt, másokat vádoltak rontással, s bosszút fogadtak lányuk/nejük haláláért...

Ha élő Megváltónk van, aki örök életet ad, akkor éljünk is úgy: Mint Luther, akit ugyan feleségének kellett figyelmeztetnie -feketébe öltözött - hogy rádöbbenjen, hogy a hívő ember nem élhet gyászban-szomorúságban, hanem élő Krisztusban, örömben!

Imádság: örök élet bizonyosságáért!

Ének: 139. zsoltár, 421., 489. dicséret