ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/32.sz.

Lekció: János ev. 11, 1-27

Textus: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia." (5.v.) „Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem." (11.v.) „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él." (25.v.)

Felemás érzésekkel gondolok Lázár feltámasztásának történetére: egyrészt nem mertem még erről prédikálni, nyilván valahol azért, mert nem életszerű, megfoghatatlan, hogy Jézus ekkora csodát, ilyen hatalmas jelet tesz, hogy egy több napja embernek visszaadja az életét... Másrészt nagyon is életszerű ez a történet: ahogy Jézus benne él ennek a családnak az életében, ahogy szereti Máriát, Mártát és Lázárt, amilyen mély emberi érzésekkel volt (35.v.!) ez utóbbi, megbetegedett és meghalt barátja iránt. S ahogy - újszerű módon, mint még senki más - beszél olyan alapvető, mégis kényes kérdésekről, mint betegség, halál, feltámadás - élettel telnek meg ezek az elvont fogalmak!

A betegséggel kapcsolatban mi úgy szoktunk hozzáállni, hogy először is meglátogatjuk a beteget, együttérzésünket fejezzük ki, aztán meghallgatjuk, hogy mennyi mindent elvesz az embertől: örömöt, harmóniát, hitet, energiát, pénzt, időt, éveket, s aztán végül az egész életet... Közben biztatjuk, hogy „tarts ki!", „ne add fel!", vagy  -nem tudni, mire alapozva- olyanokat is szoktunk mondani, hogy „minden rendben lesz!", „nem lesz semmi baj!" vagy -ezt már inkább magunknak mondjuk- hogy „az ember nem kerülheti el sorsát", „valamiben meg kell halni..."

Jézus egész mást tesz és mond. Először is nem megy el Lázárt meglátogatni, tulajdonképpen megvárja míg meghal... Másodszor nem arról kezd beszélni, mily szörnyű a betegség, s mennyi kárt tesz az emberi életben, hanem hogy mennyi mindent ad! „...az Isten dicsőségét szolgálja...!" Tudunk így tekinteni a betegségre, hogy mennyi áldása és milyen célja lehet? Hogy azért van, hogy Jézus megmutassa benne a maga dicsőségét, hatalmát és szeretetét!

Csak egy példát hadd említsek: Mary Verghese egy fiatal orvosnő volt, aki balesetet szenvedett, mindkét lábára lebénult, lelkileg is összetört... Évek kellettek, amíg megértette: Isten így akar neki még többet adni, neki szolgáló életet (tolókocsiban leprásokat operált), hitet, örök életet! S egy csodálatos hitvallást: „Isten lábak helyett szárnyakat adott!"

A halállal a mai ember félelmetesen nem tud mit kezdeni, nem tudja feldolgozni, s egy óriási tabutéma, csak hallgatunk, mintha így távol tudnánk magunktól tartani...

Mit mond Jézus? Csak alszik...! Hogy lehet így elbagatellizálni?

Bár a halált az alvással vonni párhuzamba, régi (és új!) gondolat („minden egyes nap kicsikét meghalok..." -mondja egy mai dalszöveg), Jézusnál tényleg minden halál csak alvás, „kis halál", az igazi, a „nagy halál" az a kárhozat, amikor végleg és örökre elszakadunk az Istentől (v.ö. Jn. 3, 36)... (Csak halkan merem megkérdezni: nálunk nem fordítva van? Hogy a kárhozat nem érdekel, mindenki csak a maga kis halálát próbálja húzni-halasztani, elkerülni -minden energiájával...!?)

A feltámadás kérdése szintén tapasztalati körön kívül esik, megválaszolhatatlan, sokan tagadják, mások vallják, s ezen belül is lehet vágyainknak vagy érdemeinknek kifejeződése... (Bolíviában a 70-es években gyermekek temetésénél szinte táncot járva vitték a koporsót: a gyermekek bűntelenek, ártatlanok, a halálban angyalkákká változnak, s ez hatalmas öröm!)

S mit mond Jézus? „Én vagyok a feltámadás és az élet...!" Olyan csodálatosan leegyszerűsödik minden vallás, filozófia, elképzelés, gyakorlat, minden tudás és minden titok - élettel telik meg: itt áll ma is előttünk, akik küszködünk élettel, betegséggel, a halál és a feltámadás kérdésével, itt áll előttünk Jézus, s annyit kér, hogy fogadjuk el Őt, higgyünk Benne, engedjük magunkat megajándékozni élettel, örök élettel, Önmagával!

Imádság: „Mellőlem el ne távozz, ha majd én távozom...!" (341/6)    Ének: 89. zsoltár, 238. és 256. dicséretek