ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/6.sz.

Lekció: Préd. 3, 16-22

Textus: „Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lélek van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál..." (3, 19)

Jan. 1-től -az új állatvédelmi törvény keretében - kötelező a kutyák mikrochippel történő egyedi azonosítása. Amíg feleségem Lui nevű kutyánkat az állatorvoshoz vitte, én elgondolkodtam ezeken a dolgokon - állatútlevél, központi adatbázis, orvosi beavatkozások regisztrálása stb. - ill. ezen a folyamaton: ha így haladunk, derék házőrzőink lassan ugyanolyan értékű és jogú tagjai lesznek a társadalomnak, mint mi emberek, sőt...

S ha már a Prédikátor szóba hozta, úgy gondolom, ezek a kérdések megérnek egy „állati prédikációt": Mi a hasonlóság, s mi a különbség ember és állat között (van-e egyáltalán?), mit mondhatunk erről a Szentírás alapján?

Biológiai, testi felépítés és funkciók terén könnyű hasonlóságokat felfedezni, elég ha csak az emberben is meglévő állati ösztönökre gondolunk... Izgalmasabb kérdés, hogy van-e lelkük az állatoknak? Akik erre igenlő választ adnak, ráadásul még fenti igénkre is hivatkozhatnak! Csakhogy... „Az egyfajta lélek van mindegyikben" kijelentésben a lélek szó a lehelet, lélegzet értelemben áll, s arra vonatkozik, hogy senki nem látja a halálban elszálló lélegzetről, hogy felfelé száll-e az egyik és lefelé a másik... Itt nem mennyről és pokolról van szó, sokkal inkább egy jelképes szintkülönbségről ember és állat között, annak ellenére, hogy a sorsunk, halálunk azonos...

Ami a különbségeket illeti: A mi generációnk még úgy tanulta, hogy az embert a munka és a gondolkodás emeli ki az állatvilágból... A mai -Marxon túli...- gondolkodók, antropológusok inkább az önreflexió képességét emelik ki, mint legfőbb különbséget ill. azt, hogy az állatnak környezete, az embernek világa van...

Ami a gondolkodás, öntudat kérdését illeti, számomra meggyőző Freund Tamás, ismert, hívő agykutató véleménye: Nemcsak annyi a különbség egy ember és -mondjuk-egy majom agya között, hogy az előbbinek több agykérgi oszlopocskája (idegsejt) van, hanem hogy a mi agyunk nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket...

A másik: az állat érzékszerveivel, ösztöneivel (= beprogramozottság) „össze van nőve" környezetével, elválaszthatatlan tőle. Az embernek -ezzel szemben- világa van, amelyen uralkodhat (I.Móz.1, 28), amelyet művelnie és őriznie kell (2, 15), s amelyikben szabadon dönthet, hogy mit óhajt csinálni... Építhet atomreaktort vagy gyárthat atombombát, erre a választásra az állatoknak nincs lehetőségük, igaz, pl. az egérnek nem is fog eszébe jutni, hogy felfedezze az egérfogót... (Erről ennyit, hogy -etikai értelemben- különb-e az ember az állatnál - mondhatná a Prédikátor...)

Eddig mennyiségi és minőségi különbségekről beszéltünk, nézzük, milyen lényegi különbséget fedezhetünk fel közöttük.

Isten az embert a maga képmására teremtette (1, 27), ami azt is jelenti, hogy a teremtmények közül egyedül az ember állhat közvetlen kapcsolatban az Istennel. (Bár -tudjuk- Assisi Szent Ferencnek erről más a véleménye, ő a farkasnak, a halaknak és a madaraknak is prédikált...) Azaz: meghallhatja, megértheti az Ő szavát és imádságban, énekben és egy engedelmes élettel válaszolhat rá! Végül a legfőbb érv, ami az embernek egyedülálló méltóságot biztosít: Az Ige (emberi) testté lett (Jn. 1, 14), Isten Fia ember formájában jött el hozzánk, halt meg és támadt fel értünk ezen a földön!

Ő segítsen minket igazán EMBERNEK LENNI!

Imádság: Az emberi méltóságért.

Ének: 24., 238., 275. dicséret