ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 48.sz.

Lekció: Ézsaiás 35

Textus: „Tóvá lesz a délibáb és víz fakad a szomjú földön." (Ézs.35, 7)

Isten igéjét -így mai „délibábos igénket" is- sokféleképpen lehet hallgatni, olvasni.

Tagadva... Átszűrve a ráció, a hűvös értelem rostáján, ami azt mondja, hogy a délibábból nem lesz tó... Az csak egy optikai csalódás, egy légköri fényjelenség, amely nagy kiterjedésű, egységes földfelszínen alakul ki. Nálunk pl. a Hortobágyon, de Keleten, a pusztában, kősivatagban igen gyakran megtévesztette a szomjas embert a víztükör látszatával, lebegtetésével... Gondolhatunk arra is, hogy napjaink magányos, szeretetre szomjas embere egy végtelenül sivár, lapos, elsivatagosodott világban, lelki közegben milyen könnyen lesz áldozat, s érezheti úgy, hogy én már senkiben és semmiben nem tudok igazán hinni... Istenben sem... Minden csak vágy és látszat... Délibáb...

Kételkedve... Igénk egy konkrét történelmi eseményre vonatkozik, a babiloni fogságból való szabadulásra. Amiről hosszú évekig, évtizedekig álmodoztak, valóság lett! Tóvá lett a délibáb! De...Az, hogy valami a múltban megtörtént, nem garancia a jelenre, jövőre nézve. Abból, hogy Jézus  annyi embernek hozott már szabadulást, új életet, nem következik, hogy az én életemben is megtörténik a csoda és megszületik Krisztus... Magunkat mindig kivételeknek gondoljuk... Miért pont velem történne meg...? Különben is, ez a világ nem jó „táptalaja" a csodáknak, az igazi életnek. Almásy László sivatagkutató írja, hogy Dél-Szaharában a XVIII.sz-ban, ahol még mindenfelé vízfolyásos, üde zöld oázisok voltak, 200 évvel később már nem talált életre utaló jeleket, félmagyarországnyi területen mindenütt csak kő és sivatag, legfeljebb délibáb...

Reménykedve... Hogy majd egyszer... Megéljük azt, hogy minden igazi lesz... Megértjük, hogy miért születtünk mi és miért jött Jézus erre a világra... Addig pedig csak reménykedünk, s az örömöt mindig csalódás követi... Pedig csak a messzelátót kellene megfordítani, s nem a világban keresni az Istent, hanem az Istenben, az Ő mindent átfogó valóságában a világot... Az utakat... A célt... Hogy Benne a bűn, a szenvedés, a halál is üdvösséggé válik... Tóvá lesz a délibáb...

Élő Krisztus- hittel... Igen, lehet úgy is hallgatni ezt az ígéretet, hogy Krisztusban már tóvá lett a délibáb! Megtisztító, megújító, életet adó vízzé!

Igen ám, de mit kezdünk Vele ebben a nagy, sivár lélekölő pusztaságban, sivatagi világban...? Azt hiszem, mi keresztyének egy kicsit olyan „csodanövények" vagyunk, mint a jerikói rózsa... Latinul anastatica hierochuntica, az angolok feltámadó növénynek nevezik... Hogy miért? A sivatagban él, elképesztő a túlélőképessége, kibírja a 40-50 C fokos hőingadozást is... A nagy forróságban elszárad, rábízza magát a szélre, s addig repül, míg vizet nem talál... Víz hatására percek alatt gyökeret ereszt, kizöldül, életre kel... Akár évek, évtizedek múltán is... Sivatagi országokban gyermekek születésekor szép és megtisztelő ajándék, az újjászületés szimbóluma...

Egy hét múlva már ünnepeljük a Gyermek születését... Tagadva, kételkedve, reménykedve megyünk el mellette, vagy élő hittel adjuk magunkat Néki? Néki, az értünk született, meghalt és feltámadt Krisztusnak, akiben tóvá lett a délibáb!

Ima: „Lelki örömmel megújulva imádjuk szent Felségedet..."

Ének: 19. zsoltár, 310., 464. dicséret