ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/13.sz.

Lekció: Luk. 19, 28-40

Lekció: „Egyszer azt mondták a prófétatanítványok Elizeusnak: Nézd csak, szűk nekünk ez a hely, ahol mi veled lakunk. Hadd menjünk el a Jordánhoz, ott mindegyikünk kivág egy szál fát, és készítünk magunknak helyet...(...) De amikor az egyik ledöntött egy szálfát, a fejsze vasa beleesett a vízbe.(...) Az Isten embere megkérdezte, hová esett? Az megmutatta neki a helyet; ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor úszni kezdett. (II.Kir. 6, 1-7 válogatott versek)

A virágvasárnapi eseményeket is szem előtt tartva nézzük mai igeszakaszunk alapján az egyháznak, mint Krisztus népének különböző állapotait, lehetőségeit, ill. szemléletét!

Amikor szűk a hely -avagy a lelkesedés, a lehetőségek egyháza...

Elizeus tanítványai „kinőtték" régi helyüket, otthonukat, lelkesen nekivágtak új közösségi házat építeni.

A Krisztust (most még) királyként ünneplő tömeget is az utcákon, tereken találjuk...

Igen, van, mikor ez a jelszó: „kicsi nekünk ez a(z) (egy)ház..."

Egy lelkészbarátom mondta a napokban: egyre inkább úgy érzem, nem ránk, hivatalos, papos, templomos egyházra van szükség, hanem lelkes „amatőrökre", csillogó szemű, megtért emberekre... Folytathatnánk a gondolatát: Nem intézményre, hanem mozgalomra... Nem prédikációkra, hanem szeretetszolgálatra, tettekre, munkára... Nem unalmas, „ezeréves", kötött liturgiára, hanem friss, szabad, élményszerű, hozsannás keresztyénségre... Annyi mindent lehetne csinálni... Annyi fát ki lehetne vágni, ami nem kell... Annyi új, „szűz" területet meg lehetne hódítani...

Bár hívják Elizeust, egy kicsit az is benne van a tanítványaiban: igazán nincs is rád szükségünk... A virágvasárnapi tömegre gondolva is azt érezhetjük: ők Jézus nélkül is jól éreznék magukat... Lelkesek...

Gondolhatjuk: ez jobb, mint az ellenkező véglet:

Amikor elfogynak az eszközeink, avagy a tehetetlenség  egyháza...

Amikor a fejszevas beleesik a vízbe... Vagy amikor kordában tartanak bennünket, s mások mondják meg, hogy mit tegyünk...(„Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat...")

Olyan szimbolikus ez a kép, magunkra ismerhetünk: állunk „a veszett fejsze nyelével" a kezünkben, ami azért sok mindenre jó: utat mutatni, fenyegetőzni, támaszkodni..., csak arra nem, amire kellene, Isten országát építeni...!

Az eszközök nélküli egyház... S most ne is annyira az anyagi, vagy technikai lehetőségeink korlátozott voltára gondoljunk, hanem pl. arra, hogy mennyire nincs „kulcsunk" a másik emberhez, hogy életszerűen átadjuk az evangéliumot, hogy megnyerjük az embereket Krisztusnak...

A legrosszabb: mikor már segítséget sem tudunk kérni -az imádság eszközével- hogy valaki segítsen tehetetlenségünkben...

Amikor a csoda segít, avagy Krisztus egyháza...

Amikor a fejszevas úszik a vízen...- fittyet hányva a természet törvényeinek! S amikor Jézus nem engedi, hogy a „társadalmi gravitáció" (azaz a farizeusok...) jelölje ki az Ő népe helyét a világ „süllyesztőjében" (elhallgatás), hanem csodát ígér: a kövek fognak kiáltani... Utalva Jeruzsálem pusztulására, a templom romjaira, mintha azt mondaná: én emberi művek, eszközök, igyekezet (templom, vallás) nélkül is véghez viszem, amit elterveztem...! És Jézus csodát tesz, a legnagyobbat: testének templomát rombolja le és építi újra, azaz meghal és feltámad értünk...! (ld Jn. 2, 19-22) Ezért vonul be Jeruzsálembe...!

Krisztus egyháza ennek a csodának a népe! A keresztyénség ebből a csodából él! S ebben az értelemben az egyház léte (fennmaradása, hogy nem süllyed el, sokszor ormótlansága ellenére...) önmagában csoda! Hogy romhalmazai köveiből is építi Jézus!

Engedjük, hogy legyünk az Ő egyháza, gyülekezete, ne csak a lelkesedésünké, a lehetőségeké, pláne ne a tehetetlenségé...

Imádság: Krisztus Lelkének bennünk végzett munkájáért

Ének: 165.,331., 464. dicséret