ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/ 4.sz.

Lekció: János ev. 20, 19-23; Róm. 12, 1-2; Gal. 4, 1-7

Textus: „...Ahogyan elküldött engem az Atya, én is elküldelek titeket." Ezt mondván rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyetek Szentlelket...!"(Jn. 20, 21-22) „...okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek..."(Róm. 12, 1) „Vagy nem tudjátok, hogy testetek (...) a bennetek lévő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?" (Gal. 4, 6)

Az élet iskoláját már gyermekkorában kijáró (mint lelkészgyerek egy román lágerfaluban nőtt fel) hívő író, Visky András írja, hogy „...bárhogyan is megy végbe a találkozás Jézussal, utána már ugyanazt az utat nem lehet ugyanúgy járni. És az Út sem ugyanaz." A világ sem, az élet sem -tehetjük hozzá.

Igen, a Jézussal találkozott ember számára az istentisztelet élet!(és az élet: istentisztelet) Nem ér véget a templomban, folytatódik az életben. Ahogy a tanítványok is a Jézussal való találkozás után, az Ő Szentlelkével feltöltekezve folytatták tovább az életüket, igazából már Jézus életét, az Ő küldetését, misszióját élték tovább! S így az élet, a világ már nem csupán a kész tények halmaza, nem is pusztán képességeink, lehetőségeink tárháza, hanem a Szentlélek erőtere! Igen, a Szentlélek erőterében folyik-zajlik istentiszteletünk, az életünk! Ráadásul nem csak egy „nálunknál nagyobb Erőnek vagyunk kezében" (Németh László), hanem ez az Erő, a Szentlélek bennünk van!

Sajnos liturgiánkból nagyon hiányzik az un. epiklézis, a Szentlélekért való könyörgés, pedig ez is segítene tudatosítani bennünk, hogy mennyire szükségünk van a Szentlélekre! Naponta!

Érdemes elgondolkodni: mennyire nem logikus, hogy heti egy óra istentiszteletben „letudjuk" azt, ami az Istennek jár...Heti egy, rutinszerű, sokszor gépies, passzív jelenléttel, s ekkor már jó, templomos hívőknek számítunk... Isten azonban valami egész mást kér tőlünk... „Szánjátok oda testeteket..."-olvashatjuk következő igénkben, a Római levélben. Tehát nem a lelkünket, lényünk emelkedettebb, ünnepélyesebb, vallásosabb, jobbik részét, hanem testünket, azaz: életünk szürkébb, földhöz ragadtabb, hétköznapibb oldalát. Így is mondhatnánk: Adjuk oda Istennek mindennapjainkat, mert ez az igazi, okos, logikus (az eredeti szövegben ez a szó szerepel) istentisztelet! Igen, a mindennapokban zajlik! Valahogy úgy, ahogy a napokban hallottam, hogy egy egyházi közmunka-programban résztvevőkkel a lelkész minden reggel bevonul a templomba, hogy igével, imádsággal, istentisztelettel kezdjék a munkás hétköznapokat!

„Testetek a bennetek lévő Szentlélek temploma..." -olvastuk harmadik textusunkban. Az istentisztelet testünkben történik! Ezt a mai fülnek szokatlan gondolatot csak az teheti igazán magáévá, aki tudja, hogy „nem a magamé" (H.K.1.) vagyok! Gyönyörűen írja Ravasz László: „Nem a tied a kezed, Istennek szerszáma, építsd vele az Ő láthatatlan templomát! Nem a tiéd a lábad, Isten tulajdona, járj vele az Ő utaiban! Nem a tiéd a szemed, Isten ablaka, rajta keresztül mosolyt hint lelked titokzatos mélységeibe. Nem a tiéd a hallásod, figyelj vele Isten üzenetére...! Nem a tiéd a tested, Istennek fája, amelyből az Ő erdeje nő! Nem a tiéd a lelked, Istennek lehelete! Nem a tiéd az életed, Istennek drága tulajdona, amelyet azért teremtett, hogy neked örömet adjon és benned időtlen időkig földön és mennyen tükröződjék!"

170 éve még tudományos szenzáció volt, mikor felfedezték, hogy a szerves anyag ugyanazon atomokból épül fel, mint a szervetlen, testünk, mint a termőföld (Ádám=ember; Ádámá=föld), mégis, bárhogy „kotyvasztunk", abból nem lesz ember, lélek és Lélek kell hozzá!

Az istentisztelet csodájához is, hogy a Szentlélek valóságában, erőterében, a mindennapjainkban és egész testi létünkben is megélhetjük az élet istentiszteletét!

Imádság: Szentlélekért!

Ének: 8. zsoltár, 234., 463. dicséret