ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/ 8.sz.

Lekció: I.Királyok 8, 22-30; 40-53

Textus: „Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kiterjesztette kezét az ég felé, és ezt mondta: Uram, Izráel Istene...! (I. Kir. 8, 22-23)

Ez az igevers Salamon templomszentelő imádságának az elejéről jól visszaadja azt a „kettős liturgiai teret", melyben az imádkozó (lelkész) áll: egyrészt Isten színe előtt - ezt szimbolizálja az ég felé kitárt kéz, s mennyivel több van ebben, mint a mi összekulcsolt kezeinkben, önmagunkba zárkózást kifejező testbeszédünkben...- másrészt a gyülekezet előtt, az ő nevében beszél (tehát nem lehet a lelkész magánimádsága), s viszi Isten elé a gyülekezet magasztalását, bűnvallását, háláját és kérését!

Igen, Isten magasztalását, dicsőítését, hogy egyáltalán színe elé állhatunk, imádkozhatunk Hozzá, megszólíthatjuk Őt! Úgy gondolom, minden imádságnak ez kell hogy legyen az alaphangja - itt is jelen van az a kettősség, kétszólamúság-, hogy egyrészt ki vagyok én, kik vagyunk mi, hogy Hozzád szólhatunk, másrészt ki vagy Te, milyen hatalmas, csodálatos, irgalmas vagy, hogy ezt nékünk megengeded...! Hatalmas vagy, az „egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged" (27.v.), mégis itt vagy a mi kis hajlékunkba, csodálatos vagy, mégis természetesnek vesszük a Te jelenléted, irgalmas vagy, mégis azt gondoljuk, megérdemeljük szereteted!

Aztán a gyülekezet bűnvallását szintén Isten elé viszi az imádkozó lelkész. Ahogy teszi Salamon is: „Bocsásd meg népednek, amit ellened vétettek, és minden hűtlenségüket, amiben hűtlenek voltak hozzád...!" (50.v.) Ha a bűnvallás hiányzik imádságainkból, vagy gépies, nem őszinte, akkor ezzel azt valljuk meg, hogy igazából nincs is szükségünk Isten megváltó szeretetére, Jézus Krisztusra, jól megvagyunk mi nélküle is... Mint azok a keresztyén (?) közösségek, melyek gyönyörűen dicsőítik az Urat és lelki komfortérzetük is tökéletes lehet, mert a bűn tényével, annak megvallásával nem sokat szoktak törődni... Bárcsak ne velük, hanem a nagy hitvallókkal (pl. Dávid, Pál, Kálvin ) tudnánk inkább azonosulni, akár átvéve és átélve az ő imádságaikat, hiszen a nagy hitvallók, nagy bűnvallók is egyben...

Természetesen a hálaadás sem maradhat ki a gyülekezeti imádságából! Pál apostol ismert szófordulatával élve - „mindenkor mindenért..." (Ef. 5, 20) akár rövidre is zárhatnánk azt a kérdést, hogy mi mindent köszönhetünk meg Istennek imádságban, mégis két dolgot, eseményt külön is kiemelnék: egyrészt a Krisztus-eseményt, a szabadítást - ahogy Salamon is fontosnak tartja megemlíteni az ószövetségi nép nagy exodusát (51.v.)- másrészt az igehirdetés utáni imádságban a kapott-hallott igét, útmutatást, lelki javakat, ajándékokat.

Végül imádságaink nélkülözhetetlen eleme a kérés! Kezdjük a legfontosabbal, a legnagyobbal: az epiklézissel, a Szentlélekért való könyörgéssel, azzal, hogy Isten -Lelke által- legyen jelen istentiszteletünkön! Nélküle lehet hasznos, tanulságos, akár felemelő is a „lelki tréning", de nem lehet Istentisztelet... Lehetnek anyagi jellegű kéréseink (pl. mindennapi kenyér a Miatyánkból - ez lesz köv. vasárnap!), de még jobb, ha lelki dolgokért, kegyelmi ajándékokért imádkozunk (I.Kor. 12). Imádkozhatunk saját gyülekezetünkért („...pártold ügyüket" -kéri Salamon a 49.v.-ben) és könyöröghetünk másokért: nehéz helyzetben lévőkért, különböző missziókért és közösségekért. Imádságaink lehetnek általánosak, de még jobb, ha konkrét kéréseket viszünk elé - még inkább vállalva a hit, a bizalom bátorságát, kockázatát...

A gyülekezet imádsága is tükör és ablak... Tükör: a hallott „elemek" aránya jól mutatja, hogy milyen a mi gyülekezetünk lelki egészsége. S ablak:Ne legyen zárt, vagy homályos, maszatos, hanem legyen nyitott (Dán.6, 11) a mi mennyei Atyánk felé!

Imádság: Gyülekezeti imádságunk megújulásáért

Ének: 25. zsoltár, 235., 475., 480. dicséretek