ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 12.sz.

Lekció: Malakiás 3, 1- 12

Textus: „Én, az Úr nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!" (Mal. 3, 6)

„Minden szép, minden jó, mindennel megvagyok elégedve..." - Ferenc József után szabadon akár ezt is mondhatta volna, aki ellátogatott a Kr. e V. sz. közepe táján Júdába, Jeruzsálembe, vagy annak szívébe, a templomba...

Látszólag csupa pozitív változás történt a nép életében -főleg a fogsághoz viszonyítva: Újra szabadok lettek! Felszabadítóik, a perzsák engedékenyek, toleránsak, sőt kifejezetten segítőkészek voltak hozzájuk az ország újjáépítésében! Felépültek és benépesültek a romos házak, falvak, városok! S elkészült végre a templom is...! A papok végezték a szolgálatot, a nép vitte az áldozatokat, egyébként pedig élték egyre jobb módban az életüket házastársaik és családjuk körében... Hát nem erre vágytak, nem ezt akarták?

Utolsó kisprófétánkat, Malakiást, azért küldte el Istent a néphez, hogy vitassa meg velük életük látszólag rendben lévő dolgait. Egy rossz és egy jó híre van...

A rossz, hogy igazából nem változott semmi! „...Jákób fiai maradtatok!" Milyen volt ősatyjuk, Jákób? Csaló...! Aki becsapja a másikat... Ti is olyanok vagytok, mint ő...

Papjaitok becsapnak benneteket - lélektelen áldozatbemutatásukkal, Isten szavának elhallgatásával vagy elferdítésével, hazug áldásaikkal! (2, 1-9)

Ti is becsaptok engem - hitvány vagy lopott áldozattal (1, 12-14), a tized és a felajánlások lefaragásával, „elsumákolásával..." (3, 8)

S egymást is becsapjátok, pl. „hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő társad, feleséged, akivel szövetség köt össze!" (2, 14)

Annyi kérdés szegeződik a mai lelkészek, igehirdetők, keresztyén emberek felé: Mindig az Isten szavát adjuk tovább? Nem azt, amit az emberek hallani szeretnének? S mi van az elhallgatott, el nem mondott üzenetekkel? („Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt..." 397/5)

Aztán a templomba járók, egyházfenntartók felé: Milyen (hátsó) szándékkal megyünk? (Megmutatom magam...) Miből mennyit milyen szívvel adunk? (Feleslegből aprópénzt vagy éppen hogy mindenki lássa gavallérságomat...) Milyen minőségben dolgozok, szolgálok Istennek, egyháznak? (Ezeknek így is jó...)

Házastársaink felé: Magánügynek tekintjük, milyen a viszonyunk? Látjuk még házasságunkban a „szentséget", Isten szövetségének a földi tükröződését? Lélekben, gondolatban is hűséges vagyok a másikhoz?

Malakiás próféta jó híre pedig: Az Isten sem változott! „Én az Úr nem változtam meg...!" - olvastuk igénkben.

Elolvasva ezt a rövid könyvet, már a stílusa, formája, műfaja (tulajdonképpen vitairat) azt érzékelteti, hogy Isten párbeszédben van népével. Nyitott feléjük. Minden torz istenismeretük, álságos istentiszteletük és romlott erkölcsük ellenére változatlanul küldi hozzájuk követeit. Magát, Malakiás prófétát, aztán a visszatérő Illést (3, 23), akit Jézus is keresztelő Jánosban ismer fel (Mt. 11, 10), s természetesen akinek az útját készíti: Jézust!

Isten Jézusban szeretne elérni bennünket. Engedjük-e, hogy „csalásainkat leleplező" szeretetével valóságos változást hozzon életünkbe, gyülekezetünk életébe?

Imádság: „Változhatatlan, ó maradj velem...!"

Ének: 50. zsoltár, 256., 167., 511. dicséret