ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/52.sz. Óévi hálaadó

Lekció: János ev. 17, 20-23

Textus: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, úgy ahogyan te, Atyám énbennem és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." (Jn. 17, 20-21)

Óévi hálaadó istentiszteleten vagyunk együtt... - azért is hálát adhatunk, hogy vagyunk néhányan, akik nem búslakodva önmagunkkal, nem közönyösen a tv-t bambulva és nem vigadva cimborák között töltjük az év utolsó estéjét, hanem együtt testvérek között, imádságban! Jézus imádságában! Jézus főpapi, közbenjáró imádságában! Ahogy az ószövetségi főpapról tudjuk, hogy évente egyszer  bement a szentek szentjébe, szíve fölött víve drágakövekbe vésve Izráel 12 törzsének a nevét (kezében pedig vitte az áldozati állat vérét), úgy esedezik, könyörög, imádkozik Jézus is értünk... Tanítva minket helyesen, másokért is imádkozni, ami azért is fontos, mert lelki életünk megújulása - holnap új év! - az imaéletünk megújulásával kezdődik! Nézzük tehát, hogy imádkozik másokért ( s persze, benne értünk is!) Jézus?

Egyre tágabb, koncentrikus körben, ahogy a vízbe dobott kő egyre tágabb körökbe gyűrűzik! A főpapi ima felosztásából szépen kitűnik, hogy Jézus először magáért imádkozott (1-5.v.), hogy az Atya dicsőítse meg őt - erről szólt a karácsony másodnapi igehirdetés - hogy nekünk is örök életet tudjon adni! Aztán a szűkebb - 12-es - tanítványi körért. Erről hallhattuk a prédikációt 27-én, hogy legyünk Isten igéjét megtartó, az igében Jézust felismerő, benne egységes, a világ gyűlöletében is kitartó és a gonosztól megtartott közösség! Ma pedig azokért imádkozik Jézus, akik az ő szavukra lettek hívőkké (másodnemzedék), aztán ideérthetjük azokat is, akik az azóta eltelt 2000 év alatt lettek Jézus tanítványai, sőt, azokat is, akik még ezután lesznek...! Igen, a világ végéig gyűrűznek Jézus „imahullámai..." Mi kikért szoktunk imádkozni, csak magunkért, családtagjainkért, vagy tágabb és távolabbi emberekért és közösségekért is?

Hogy imádkozik még Jézus? Lényegre törően, missziós céllal! Eltérően velünk, akik legtöbbször csak szeretteink egészségéért imádkozunk, s hogy vigyázzon rájuk Isten, Jézus azért könyörög (azaz, ez a legfontosabb neki), hogy ismerjék meg őt! Az egész világ!  Igen, tudunk-e azért imádkozni, hogy szeretteink és mások is - egyre bővülő körben... - élő hitre jussanak Jézus Krisztusban?

Hogy ez nem hiábavaló, erre nézve hadd mondjak el egy történetet egy fiatalemberről, aki hívő családban nőtt fel, de rossz útra tért, börtönbe került... Ott a hűvösön, egy börtönlelkész segítségével megbánva bűnös tettét, életét, megismerte Jézust. Közeledett a szabadulás napja... Egyre nyugtalanabb lett... Vajon hogy fogadják, megbocsátanak-e neki? Utolsó levelében azt írta szüleinek, hogy adjanak jelet szándékukról: „...ha megbocsátjátok, hogy szégyent hoztam rátok, akkor kössetek egy fehér kendőt a ház előtti körtefára, amely látszik az útról, ha pedig nem látom a kendőt, akkor nem fogok leszállni a buszról, örökre eltűnök az életetekből..." Felszállt a buszra... A hosszú út alatt elmondta élettörténetét, s ezt is, a vele szembe ülő asszonynak. Ő figyelt, míg a fiú tenyerébe temette arcát. Aztán egyszer csak megszólalt: „Készüljön, fiatalember, a körtefa tele van fehér ruhákkal, sokat imádkozhattak magáért a szülei, s már nagyon várják...!"

Végül hogyan és miért imádkozik még Jézus? Azért, hogy jussunk teljes egységre, közösségre az Atyával és a Fiúval! Ahogy hallottuk: „... úgy ahogyan te, Atyám énbennem és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek..." Milyen csodálatos, hogy Jézus az isteni, mennyei „régióra" is kiterjeszti imádságát, hogy lent is, fent is egyek legyünk! Sőt: Van-e nagyobb megtiszteltetés, mint hogy ebben az isteni közösségben tulajdonképpen mi „foglaljuk el" a 3. isteni személy, a Szentlélek helyét...?

Imádságban búcsúzunk az óévtől... Jézus imádságában... Együtt a testvérekkel, Vele és a Szentháromság Isten közösségében!

Ének: 90. zsoltár, 264. és 397. dicséret