ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/ 11.sz.

Lekció: I. Kor. 1, 18-25

Textus: „Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek az igével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt, Istenből szólunk, Isten előtt, Krisztus által." (II. Kor. 2, 17)

A múlt vasárnapi, az igehirdetésről szóló első igehirdetésben a prédikáció szükségességéről, alapjairól és tartalmáról beszéltünk, ma pedig az igehirdetés hogyanjáról, céljáról és hatásáról lesz szó!

Halványan még emlékszem homiletikai tanulmányaimra, miszerint egy prédikációnak textusszerűnek, időszerűnek, gyülekezetszerűnek és mindenek felett Krisztus-központúnak kell lennie. Azóta, majd 20 év tapasztalattal is felvértezve, Isten igéje alapján, és a múlt vasárnap említett Stott: Hiszek az igehirdetésben c. könyv segítségével nézzük, hogy hogyan látom, hogyan kell hirdetni az igét?

Azt mondja igénk, hogy „tiszta szívből!" Mit jelent ez?

Azt, hogy őszintén! Az őszinteségnek két oldala van: Egyrészt, hogy komolyan kell gondolnunk, amit a szószéken mondunk. Vályi Nagy Ervin egyszer megkérdezte egy csurgói, egyszerű, földműves presbiterét, hogy érti-e magasröptű prédikációit, mire az azt válaszolta, hogy „nem mindig, de azt igen, hogy komolyan gondolja!" Másrészt, hogy éljünk is aszerint, amit hirdetünk. Hogy ne legyünk olyanok, mint az az egyszeri lelkész, akit hallgatni szeretnek a hívei, ugyanakkor azért könyörögnek, hogy le ne jöjjön a szószékről... Stott mondta Billy Graham-ről, a XX.sz. Legnagyobb hatású evangélizátoráról, hogy titka, az őszintesége...

Őszintén, ez azt is jelenti, komolyan! Azt is érezve, amiről prédikálunk! Egy igehirdetés nem lehet száraz... Ami nem jelenti azt, hogy „könnyesnek" kell lenni minden igehirdetésnek (Ld. Ap.csel. 20, 31), de nagy dolog, ha valaki, komolyan, sírni is tud a szószéken és a hallgatók is sírnak, bűnbánatból vagy hálából, mert megérintette őket az ige... Egy igehirdetés nem lehet unalmas... Spurgeon mondta, ha az emberek szívét akarjuk megnyerni, ne az értelmüket fárasszuk... S egy igehirdetés nem lehet „szokásos"... Egy idős lelkész azt mondta fiatalabb szolgatársának: mindig úgy menj fel a szószékre, mintha utoljára prédikálnál...

Őszintén prédikáljunk, azaz bátran! Ahogy tették az apostolok (Apcsel. 4, 31), vagy Luther („Igehirdető vagyok... Fogak vannak a számba...Harapnom kell... El kell mondanom az igazságot...!", vagy John Knox.(Aki egyszer nyíltan Stuart Mária, skót királynő ellen prédikált, s bosszúja elől azzal védekezett, hogy „a szószéken nem vagyok önmagam gazdája, hanem annak kell engedelmeskednem, aki azt mondja, senkinek ne hízelegjek..."

Igénk azt is mondja, hogy „Isten előtt" prédikáljunk! Ne büszkén, magunkat Őelé helyezve, hanem alázattal! Ne a világ bölcsességével, hanem az evangélium bolondságával! (I. Kor. 1, 21) Minden bölcsességünket, gondolatunkat, szavunkat alárendelve Isten igéjének! Bonhoeffer írta valahol, hogy nem szabad „fecsegő egyházzá" válnunk... (Van igazság abban a jó tanácsban, hogy „rövid légy, az első negyedóra még a gyülekezetnek szól, a második már csak neked, a harmadik pedig az ördögnek...!")

Mi az igehirdetés célja tehát? Isten igéje alapján, Szentlelkének erejével („Istenből" prédikálunk!) az emberekkel megláttatni, nekik bemutatni a világ világosságát, Krisztust, elvezetni őket Őhozzá! „Az igehirdető az a karmester, aki hagyja áradni a zenét!"

Milyen hatással bírnak igehirdetéseink? Panaszkodhatnánk, hogy prédikációinkat nem kísérik olyan tömeges megtérések, mint Péter apostolét (3000 lélek), Spurgeon-ét, Billy Graham-ét... De nem tudjuk, a Lélek hogy formálja, alakítja az igehallgatók életét..

Kedvenc történetem egy bölcsről szól, aki azt tanácsolta az igét mindig elfelejtő tanítványának, hogy hozzon a patakból egy kosár vizet..., s 10 sikertelen kísérlet után azt mondta az üres vékát lógató fiúnak, hogy most nézd meg, milyen tiszta lett a kosár...!

Imádkozzunk azért, hogyha a feltámadt Krisztust hirdetjük, s Rá hallgatunk, akkor nem lehet hiábavaló a mi igehirdetésünk, -hallgatásunk, hitünk, reménységünk,... életünk! (I. Kor. 15, 14)

Ének: 33. zsoltár, 445., 485. dicséret