ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/ 45.sz.

Lekció: Apcsel. 26, 9-23

Textus: „De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak." (Apcsel. 26, 22-23)

Szabad asszociációk... Mondok 3 szót, vajon mi vagy ki jut róluk eszünkbe? 1, Bibliai hitvalló: bizonyságtevő, vértanú, Péter vagy Pál apostol... 2, Evangélizációs hét: Evangélium, megtérés, pálfordulás, Pál apostol... 3, Év vége: számadás, visszatekintés, megtett út, lezárt régi élet - új kezdet, megint csak Pál apostol...

Hitvalló sorozatunk és az év vége felé közeledve, lezárva idei adventi evangélizációs hetünket, vajon kihagyhatjuk-e a sorból Pál apostolt, Krisztus legnagyobb apostolát, leghűségesebb szolgáját, leghitelesebb hitvallóját? Választhattam volna valamelyik leveléből egy-egy frappáns, szép, hitvalló igét, mégis egy élő vallomását hoztam, amely éles, drámai helyzetben, Agrippa király előtt egy kihallgatáson hangzott el, ahol élet és halál a tét...

Tudják, mi fogott meg engem ennek a csodálatos embernek, fantasztikus apostolnak fenti szavaiban? A hétköznapisága, az egyszerűsége, az, hogy semmi extra... Hogy nem mond benne olyat, amit mi is ne tudnánk vállalni, megtenni...

Kezdjük az első gondolatával: „...az Isten mind a mai napig megsegített..." Mi is milyen gyakran mondjuk: „Hála Istennek", „Isten segítségével", vagy kérésként, imádságként „Istenem, segíts!", sokszor bele sem gondolva a jelentésébe. Abba, hogy ez is egy hitvallás. Hogy mindaz, amit elértem, ahova eljutottam, amit megtettem, az nem a magam érdeme, hanem Istennek köszönhető, aki élő, valóságos személyként, segítő erőként jelen van az életemben!

Folytassuk: „...bizonyságot teszek kicsiknek és nagyoknak..." S hozzátehetnénk azt is, hogy pogányoknak és zsidóknak, hatalmasoknak és egyszerű embereknek -igaz más-más módon- de mindenkinek hirdetni az evangéliumot! Nem taktikázhatunk, nem játszhatunk szerepet. Egyszer így panaszkodtak nekem: „Tiszteletes Úr, csak óvatosan az anyósommal, mert maga előtt megjátssza a hívőt, de látná, hallaná itthon..."

Aztán: „...semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek..." A zsidósággal (is) konfrontálódó Pál nem tagadja meg népét, népe hagyományát, az „ősök hitét", arra épít, s nem úgy tünteti fel magát, mintha ő találta volna fel a keresztyénséget... A szektákkal -amelyek mintha újra erősödnének, ami mindig a történelmi felekezetek kritikája is egyben...- pl. éppen az az egyik fő probléma, hogy magukat tartják a hit, igazság egyedüli letéteményeseinek, s elfelejtkeznek arról, hogy jártak már előttük is...

Végül, Krisztusról: „...világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak." Igen, mindezeket mi is tudjuk -elméletben- Krisztusról: szenvedett, meghalt, feltámadt, világosságot, dicsőséget hoz, mégse tudjuk ennek fényében megélni hitünket-életünket. Tudjuk-e Krisztust hirdetni és élni?

A 70-es években Tokióban pánik tőrt ki, az emberek egy idegen égitestet, ufót, repülő csészealjat láttak a város fölött... Aztán kiderült, hogy csak a kipufogógáz-felhő ritkult meg, előbukkant az esthajnalcsillag, ezt látták, ugyanis a város már teljesen elszokott a csillagos ég természetes világosságától...

Egyre csillogóbb-villogóbb az advent, a karácsony-közeledte, s egyre jobban elszoktunk, elidegenedtünk Jézus világosságától, melyben a bűn az igazi sötétség, az Ő szeretete az igazi világosság, s mi ebben járhatunk, szolgálhatunk, tehetünk hitvallást Krisztusról, ahogy Pál is tette, itt Agrippa előtt is. Legszebb hitvallásával: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!" Imádság: igazi adventért, krisztusi, új életért!

Imádság: 210., 304.és 457. dicséret