ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/44.sz. Halottak napja

Lekció: I.János 4, 7-21

Textus: „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala." (4, 9)

Ilyenkor, halottak napja tájékán, szeretteink sírjait gondozgatva, gondolatainkat rendezgetve kérdések merülnek fel bennünk: miért ilyen rövid és mulandó az életünk? S ha már ilyen, akkor miért nem tudjuk jól kihasználni, miért nem tudjuk szeretni egymást (hallottam, egy családban úgy bonyolították le a temetőlátogatást, hogy ne kelljen találkozni egymással...), miért nem tudunk igazán, boldogan élni? Egyáltalán: mi az élet értelme és célja? Hogy találhatom meg Istent, a szerető, kegyelmes Istent? (Luther) Mik Isten szeretetének jelei, jellemzői?

Fenti igénk alapján Isten szeretetének nagy lépése rajzolódik ki az ember felé, ebben benne van a betlehemi jászol, a golgotai kereszt és az elhengerített sírkő! A kérdés, hogy ez a nagy lépés az én életemben lejátszódik-e? Luther a Wittenbergi kolostor toronyszobájában értette meg, hogy alulról nem, csak felülről, a hit ajándéka által juthatunk el a kegyelmes Istenhez (Rm. 1, 17). Ezt a nagy lépést megélhetjük mi is, akár szeretteink sírja mellett állva, vagy betegágyunkon bibliát olvasva, vagy akár most, Isten igéjét hallgatva, sőt, úgy is, ami egy ismerősömmel történt, hogy amikor kiderült, hogy rákos lett, egyedül akart lenni, kiért egy erdei tisztásra, felnézett az égre, s már kezdett mérgelődni a fölötte elszálló repülőgépek miatt, amikor észrevette, hogy -Isten szeretetének égi jeleként- a kondenzcsíkok keresztezik egymást...!

„Előttem oly csodálatos, hogy értem szállt a földre le, Miattam annyit szenvedett, bűnömért annyit véreze..." (421.dics.) - énekeljük majd meg Jézus személyes, bűn, halál alól életre felszabadító szeretetét.

Istennel úgy találkozhatunk, ha erre az emberi szeretet kis lépéseivel válaszolunk. (12.v.) Szoktuk mondani tévedéseink, hibáink után, hogy „emberből vagyok..." Nos, az Isten szeretetből van (8.v.)! Épp ezért csak a mindennapos szeretet lépcsőfokait járva, fáradozva mehetünk felé -nem a tudomány mozgólépcsőjén, vagy a misztika (spiritualizmus, 0. típusú találkozások stb.) liftjén... Kis lépések az anyós felé, a szomszéd felé, afelé az ismerősöm felé, akinek a tekintetét is kerülöm... A „szeressük egymást, gyerekek..." borgőzös utópia csupán, csak Isten aláhajló, megelőző („...az Isten járt előttem, kivonta kardját, megelőzött..."-Ady) szeretetét átélve tudjuk megtenni mások felé ezeket a bizonyos apró (?) lépéseket...!

Ha találkoztunk Istennel, akkor „bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé...!" (17.v.) Igen, a bizalommal teli, tiszta tekintet a következő jele Isten szeretetének, hogy nem az örök halál, hanem az örök élet vár rám! Dániában, az elmelundi templomban (1325) van egy freskó, a mester úgy ábrázolta az utolsó ítéletet, hogy a bíró szájából egyik irányba egy pallos, a másikba egy liliom áll ki - ez utóbbi a jóság, a tisztaság jelképe. Sok hívő úgy beszél a halálról, hogy „haza megyek..." Vajon van-e bennünk ekkora gyermeki bizalom a Mennyei Atya iránt, hogy ezt mi is így érezzük és valljuk?

Végül: Félelem nélküli szívvel állhatunk meg Őelőtte, mert „...a teljes szeretet kiűzi a félelmet." (18.v.) Az előbbi bizalomnak az ellentéte a bizonytalanság, a félelem, a szorongás, rettegés, ...a halálfélelem. Ez utóbbiról egy pszichiáter azt mondta, hogy mindenki találja meg annak technikáját, hogy lehet elviselni, elhalasztani, késleltetni, nem gondolni rá... Ezzel szemben mi teljesen ráhagyatkozhatunk Isten szeretetére, mely megjelent az értünk földre jött, keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztusban. Róla szól evangélikus testvéreink szép éneke:

„Miért félne szívem, él az én Uram, Békesség királya, benne nyugta van, Ő a diadalmam, pajzsom, életem, Szívemben már nincsen semmi félelem! Győzelmet vettél, ó Feltámadott, dicsőséggel fényes a diadalod!"

Imádkozzunk, hogy Isten szeretetének a jeleit fedezzük fel életünkben, amikor elhunyt szeretteinkre vagy saját életünkre, halálunkra gondolunk!

Ének: 90. zsoltár, 171., 395. és 421. dicséret