ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/20.sz.

Lekció: János ev. 21, 1-14

Textus: „Ez már a harmadik alkalom volt, hogy hogy Jézus megjelent a tanítványoknak a halálból való feltámadás után." (Jn. 21, 14)

Először nem örültem ennek a ráadás- vagy bónusz-fejezetnek... Azt mondja a történet elején Péter, hogy „elmegyek halászni." Erre a többiek: „Mi is elmegyünk veled." Pontosan az ellenkezője történik, mint amivel a János evangéliuma kezdődik. Ott egyik tanítvány mondta a másiknak hogy „megtaláltuk a Messiást", s mint a biliárd-golyók, egymást lökve-taszítva Jézus felé, verbuválódott Jézus tanítványi serege, itt pedig egyik a másik után fordít hátat a bizonytalanságnak, a tanítványságnak, Jézusnak... Vissza a régi életükhöz. Nem emberhalászok vagyunk már, csak halászok, nem szolgálunk Jézusnak, csak dolgozunk magunknak (családunknak), nem mi vagyunk a Mester és tanítványai, csak széthulló közösség... Azért sem örültem ennek, mert ez sokkal inkább a realitás, mint az, hogy növekszik a Jézust követők tábora. Valamelyik nap beszélgettem egy kollégával, s mondta, Németországban naponta ezrével lépnek ki az egyházból, s szinte egyszerre kérdeztük egymástól, hogy vajon ez a hullám átjön-e Magyarországra?

A folytatás már több örömöt okozott... Apró örömöket... A leírásban megbújó részletek apró, ám mégis fontos jelzései, üzenetei.

„Fiaim!" - szólítja meg hajnaltájt a csalódott, egész éjjel semmit nem fogó halászokat. Fiaim! Sehol máshol nem szólítja így Jézus a tanítványait, csak itt. S ebben benne van minden szeretete, benne van, hogy ti egymásnak testvérei vagytok, én pedig Atyaként gondoskodok rólatok...! (Holott „normál esetben" a  halászoknak kellene magukat ill. a vendéget, az idegent hallal ellátni...)

„...Van valami ennivalótok?" - kérdi az ismeretlen. Több kommentár megjegyzi, hogy ezt úgy kell érteni, hogy van valami kenyérre, kenyérhez valótok? Valami, ami ehetővé teszi a meglévőt (kenyeret), ami ízt-zamatot ad az ételnek-életnek?

„Vessétek ki a hajó jobb oldalán a hálót...!" - kiáltja nekik Jézus. A jobb oldalon. Nem mindegy. Azért nem, mert a bal az mindig a sikertelenséget, a szerencsétlenséget, a kudarcot (balul üt ki...) jelenti. Mintha azt mondaná Jézus: ne ott, ahol eddig... Ne ott, ahol eddig nem sikerült... Tedd, mondd az ellenkezőjét annak, mint ahogy eddig szoktad...!

Miután annyi halat fogtak, hogy szakadoztak a hálók, s a „szeretett tanítvány" felismerte, hogy az Úr az (talán eszébe jutott a csodálatos halfogás emléke...), Péter „belevetette magát a tengerbe..." Hogy megelőzze a többieket... Mint húsvétkor... Akkor szárazföldön, futásban, most vízen... Versenyúszás... Ki ér előbb Jézushoz...? Bennünk van ez a gyermeki lelkesedés, ez az igyekezet, ez a versenyszellem...?

„Hozzatok a halakból...!" - adja az utasítást Jézus, ami furcsa, mert már sült hallal várja őket... Jézusnak azonban arra is szüksége van, amit mi tudunk hozni... Ő nélkülünk is tudna csodát tenni, mi viszont nem boldogulunk nélküle...

Igen, a háló tele volt halakkal, „szám szerint százötvenhárommal..." Jelképes ez a szám. Sokan próbálták megfejteni. Az egyik legelfogadottabb magyarázat, hogy akkoriban 153 halfajta létezett... - az emberhalászat, a misszió ily módon is minden fajta emberre vonatkozik. A másik: Ha 1-től 17 -ig összeadjuk a számokat, éppen 153-at kapunk. Miért pont 17? Mert a 7 és a 10 is a teljesség száma, a 7 a zsidóságé, a 10 a pogányoké. Ez is az egész emberiség misszióját fejezi ki!

A végére hagytam a legnagyobb csodát, a legnagyobb örömet: „Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak..." Itt a halfogás csodájában. A megvendégelés csodájában. Ahogy mi is az úrvacsorában -nemsokára- ezt élhetjük át: Jézus közösségét, lelki javakkal (is) való gondoskodását, azt, hogy önmagát adta nékünk!

Imádság: Azokért, akik visszamenn(én)ek régi életükhöz...

Ének: 65. zsoltár, 294. és 461. dicséret