ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/ 7.sz.

Lekció: I.Kir.19, 19-21; II.Kir. 2, 1-18
Textus: „Amikor az Úr föl akarta vinni Illést forgószélben az égbe, Illés és Elizeus elment Gilgálból. Illés ezt mondta Elizeusnak: Maradj itt, mert engem küldött az Úr. De Elizeus így felelt: Az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak el!” (II.Kir. 2, 1-2)

Mark Twain amerikai írónak egyszer azt mondta az egyik barátja: „Engem nagyon nyugtalanítanak a Szentírásnak azok a részei, amelyeket nem értek.” Mire az író így válaszolt: „Engem jobban nyugtalanítanak azok, amelyeket értek…”
Kijelölt igeszakaszainkból is, melyekkel elköszönünk Illéstől, sok kérdésre nehéz a válasz. (Hogyan történhetett az elragadtatása? Hogyan kell azt érteni, hogy utódja, Elizeus a benne működő lélek kétszeres részét kéri? Hogy hogy ugyanazt a csodát teszi Illés és Elizeus is a vizek kettéválasztásával, mint amit korábban Mózes és Józsué?)
Mégis –követve az író tanácsát- inkább az ige érthető, egyértelmű üzeneteivel foglalkozzunk… Főként azon testvérek figyelmébe ajánlva az igét, akik akár régi, akár új szolgálóként (presbiter, gondnok, pénztáros, kántor…) érintve vannak… S kívánva, hogy –túl az őszinte bűnbánaton- ne nyugtalanítson, hanem sokkal inkább bátorítson Isten szava!
Jártak előttünk is…! Ez az első jó híre Istennek búcsúzó szolgájához Illéshez. Ezt azzal is érzékelteti, hogy azon az úton vezeti visszafelé (Gilgál, Bétel, Jerikó, Jordán -1-6.v.), melyen a nép Egyiptomból kiszabadulva elfoglalta Kánaán földjét.
Isten a mi szolgálatunkat is „történelmi távlatokban” akarja láttatni velünk, mi is egy láncszem vagyunk, s bennünket is vissza akar vezetni a szabadulás útján, a Szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz!
Vannak mellettünk is…! Az elhagyatottsága, magánya miatt sokszor panaszkodó Illést élete utolsó földi útján sokan elkísérik, Elizeus is, a prófétatanítványok is. Megható Elizeusnak a ragaszkodása („…nem hagylak el”), Rút anyósához való hűségét –egyben szép esküvői ige- idézi. („ahová te mégy, odamegyek…” Rúth 1, 16) Bárcsak mi is így tudnánk becsülni, értékelni elődeinket, s legfőképpen pedig így tudnánk követni Mesterünket…!
Jönnek utánunk is…! Mindkét lekció kiemeli, hogy Elizeus megkapta Illés palástját, azaz a prófétai szolgálatot, tisztséget.(I.Kir. 19, 19 és II.Kir. 2, 13) Érdekes gondolat, hogy a régi (?) felfogás szerint –gondoljunk csak a futballisták mezét magukra öltő szurkolókra- a ruha ereje a személyiségre is kiterjed, tehát a palásttal együtt valamit Illés személyiségéből is átvehetett Elizeus… Érdemes szolgálatunk kezdetén végiggondolni, hogy elődeink milyen erősségét, jó tulajdonságát, erényét lenne jó magunkra húzni, s azért imádkozhatunk! A régi tisztségviselők pedig ne rejtsék el, hanem igyekezzenek továbbadni „palástjukat”, hisz velük nincs vége a szolgálatnak, egyháznak, életnek…
Várnak felettünk is…! „Amikor az Úr föl akarta vinni Illést forgószélben az égbe…” Olyan csodálatos belegondolni abba, hogy Istennek ez a magához emelő, hazahívó, üdvösséget adó szándéka azóta sem változott, sőt, Jézus még inkább megerősíti: „..magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is!” (Jn. 14, 3) Mint ahogy oda az utat is egyértelművé teszi: „…senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (5.v.) S hogy kezdi Jézus az Ő búcsúbeszédét? „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…!” (1.v.)
Imádság: Régi és új szolgálókért
Ének: 24. zsoltár, 165., 392., 466. dicséret