Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. június 21.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/29.sz.

Lekció: János ev. 10, 1-21

Textus: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért." (Jn. 10, 11)

 

Említettem már Garcia Marquez: Száz év magány c. regényét, mely arról szól, hogy egy falu lakóira krónikus feledékenység tör rá, mindent elfelejtenek... A teljes káosztól, pusztulástól a falu bölcse menti meg őket, egyrészt mindenre ráírják a nevét, másrészt a falu közepén két táblát helyez el: az egyikre a település nevét írta rá, a másikra pedig azt, hogy „Van Isten"... Kik vagyunk és kihez tartozunk...

Mai szőlőhegyi istentiszteletünkön -ide a szőlők mellé- jelképesen leszúrok két táblát, az egyikre legyen az írva, hogy „Celldömölki Ref. Gyülekezet", a másikra: „Jézushoz tartozunk!"... Erre a két alapvető információra engedjen bennünket a Lélek ma rácsodálkozni, egy olyan világban, korban, ahol elveszünk az info-dömpingben, elveszünk a részletekben, ahol, amikor már nem tudjuk, kik is vagyunk, s kihez tartozunk...

Van egy közösség, ahová tartozunk! Egy gyülekezet, egy nyáj...Jézus beszédének első verseiben akolról, ajtóról, tehát egy zárt, körülhatárolható, konkrét közösségről beszél. Fontos ezt hangsúlyozni ma, amikor a megfoghatatlan, virtuális közösségekről, facebook-ról szól a most felnövő generációk élete... Ami nem olyan, nem ad annyit, sem élményben, sem értékben, sem segítségben, mint egy igazi... Érzi egyébként ezt „a világ", nem véletlen pl. hogy minden nagy cég óriási összegeket fordít közösségépítő tréningekre, iskolai, pedagógiai programokból sem hiányozhat a közösségteremtés, vagy gondoljunk az uniós pályázatokra - az érték-,közösség- és hagyományteremtő projekteket  támogatják... S a mi kis gyülekezetünk szintjén is, ezért vagyunk ma itt, kint a Ság hegyen, s ezért visszük holnap a gyermekeket hittanos táborba... Hogy még erősebbek legyenek a belső, összetartó erők, kötelékek...

„Az enyéim ismernek engem..." -tehát Jézus hangja, szava, ismerete az a legfőbb kohéziós erő, mely a nyájat egybe tartja!

„És akkor lesz egy nyáj..." - s itt az „egy"-szót hangsúlyozza Jézus, azt, hogy az Ő népét ő maga egységesíti, lebontva minden bennünket egymástól elválasztó falat. Igen, ez a gyönyörű távlata, jövője annak a nyájnak, népnek, melynek tagjai vagyunk...

„Van egy pásztorunk, vezetőnk, Jézus!"Egy igazi vezető, a jó pásztor! Vezetői válságról nemcsak napjainkban beszélnek. Hogy Jézus idejében milyenek voltak a nép vezetői (a farizeusok és az írástudók), arról még korábban Ezékiel rajzol szemléletes képet: „Jaj Izráel pásztorainak, akik magatokat legeltettétek. (...) A gyengét nem erősítettétek,  a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakkal és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk..." (Ez. 34, 2 sk.) Majd azt üzeni Ezékiel prófétán keresztül az Úr: „Majd én magam keresem meg juhaimat..." (11.v.) S itt lép az emberiség történetébe Jézus: „Én vagyok a jó pásztor..." Hogy mitől jó pásztor Ő, mi különbözteti meg minden más vezetőtől, erre Ő maga adja meg a választ: „A jó pásztor életét adja a juhokért."

Rá tudunk-e még erre csodálkozni, Kedves Testvérek, hogy ilyen vezetőnk van, aki önmagánál is jobban szeret minket? Abban az érzelmi deficites, szeretethiányos közegben, melyben élünk, magával tud-e bennünket ragadni Jézus szeretete, hogy Ő életét adta értünk?

Fontos még azt is elmondani, hogy Jézus nem a gonosz világ áldozata volt, hanem önként tette, amit tett: „...én magamtól adom oda. (...) ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (18.v.)

Mindannyian tapasztaljuk: ahogy idősödünk, úgy leszünk egyre feledékenyebbek...Mégis, két dolgot soha ne felejtsünk: van egy közösség és van egy vezető, melyhez / akihez tartozunk: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."

Imádság: gyülekezeti közösségünk erősödéséért!

Ének: 78., 80. zsoltár, 229. dicséret

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 7, összesen: 510785

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...