ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/37.sz. M.vásárhely

Lekció: János ev. 12, 20-33

Textus: „Bizony, bizony mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz." (12, 24)

Itt vagyunk Marosvásárhelyen a Tulipán utcai testvérgyülekezet imatermében, előttünk az úrasztalán egy nagy, kerek, nemzeti színű szalaggal díszített kenyér... Csábító volna most erről beszélni... Hiszen már formája is eszünkbe juttatja a Kárpátok hegyeivel koszorúzott hazánkat, az államiságunkat kifejező szent koronát, de lehetne beszélni dicső történelmünkről, csodálatos kultúránkról, édes anyanyelvünkről is... Vagy -kicsit leereszkedve a hétköznapok szintjére- beszélhetnénk magáról a kenyérről, mint táplálékról, erdélyi és az anyaországi étkezési szokásokról, aztán a megélhetésről vagy éppen a társadalmi igazságtalanságokról, hogy ennek miért jut vékonyabb, annak pedig vastagabb szelet kenyér...

Én azonban a látványos, nagy kenyér helyett arról szeretnék szólni, ami jelentéktelennek tűnik, nem illatos, hanem szagtalan, nem piros-fehér-zöld, hanem színtelen, száraz, ráadásul, hogy valami haszna legyen, még a földbe is kell kerülnie, hogy ott szunnyadjon láthatatlanul... Igen, a búzamag...

S ez a búzaszem nem más, mint Jézus! Ő is lényegtelennek tűnik, száraznak, annyi minden más érdekesség van a világban, a világ mintha már túllépett volna rajta, s ő is láthatatlan... Legyünk őszinték: talán fel sem tűnik, ha nincs velünk...Nem tudom, ezekben a napokban, családoknál esténként beszélgetve legalább a neve felmerült-e valahol...? Vagy gondoltunk-e egyáltalán Rá? Pedig belőle indul ki minden! Belőle lesz az élet! Ő az élet forrása!

De csak akkor, ha előtte a mag földbe kerül, Jézusnak is meg kellett halnia, hogy majd megdicsőüljön! Jézus ezt önként tette, feláldozta magát, szeretetből! Életet adó szeretetből! Szép, őskeresztyén jelképe ennek az önmagát feláldozó szeretetnek a pelikán, aki saját testéből táplálja fiókáit -egyébként egy ilyen faragvány található templomunk szószékkoronáján, amelyet a most felújított kolozsvári farkas utcai templomból „másoltunk"...

Az apró búzamagnak tehát földbe kell kerülnie, hogy sokszoros termést hozzon, mint ahogyan Jézusnak is meg kellett halnia értünk, hogy legyenek követői, hogy legyen egyház, az egyháznak jövője, a megdicsőült egyház (ecclesia triumphans)! Mit kell tennünk ezért? Szavakkal hirdetni, tettekben megmutatni, áldozattal, szolgálattal megélni Jézus szeretetét!

A világ „jelszavai" az élettel kapcsolatban: vedd el, szerezd meg, éld ki - ebből nem lesz más, mint puszta lét (görögül: biosz)... Ezzel szemben Jézus: áldozd fel, add oda másnak, így jön létre egy másik, az Isten szeretete által kiteljesedő élet (görögül: dzóé)!

Hadd foglaljam össze igénket egy magyar népmesével: Volt egy apának 3 fia, halála előtt kiosztotta örökségét, az idősebb 100 zsák aranyat, a középső a házat és 100 hordó bort, a legkisebb fiú pedig egy szem búzamagot kapott... Bátyjai kigúnyolták, bánatában világgá ment, mérgében eldobta a búzaszemet - reggelre egy dús, ért kalász mosolygott rá! A magok feléből kenyeret sütött, a másik felét újra elvetette, jutott is maradt is, így élte beosztva és szorgalmasan az életet, s az évtizedek során tehetős ember lett belőle. Egy téli estén kopogtattak ajtaján, egy koldus: - Volt száz zsák aranyam, eltékozoltam, idáig jutottam, adj egy szelet kenyeret...! Még el sem kezdték a vacsorát, újabb koldus érkezett: - Volt egy házam, s 100 hordó borom, a bort megittuk a cimborákkal, a ház oldalát kirúgtuk, én is koldusbotra jutottam... Mire a legkisebb fiú: - Én csak egy búzaszemet örököltem apámtól, de abban benne volt minden, a szorgalmas munka jutalma, a megújuló élet áldása, s a megbocsátó szeretet, mellyel befogadtalak és megvendégeltelek titeket...!

Ezt a búzamagot, azaz Jézus önmagát feláldozva is megsokszorosító szeretetét szeretnénk itt hagyni erdélyi testvéreinknek, ill. magunkkal vinni haza, az anyaországba!

Imádság: testvérgyülekezetünkért, erdélyi magyarságért!

Ének: 90. zsoltár, 171., 483. dicséretek