ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/29.sz.

Lekció: Zsolt. 89, 39-53

Textus: „Miért rejtőzöl el oly soká, Uram...?" (Zsolt. 89, 47)

Ha azt a körkérdést intézném a Kedves Testvéreknek, hogy hogy vannak, s kikötném, hogy nem lehet közhellyel válaszolni („Kösz, jól..." vagy „voltam már jobban is...") vajon mit válaszolnánk, de tényleg őszintén? S ha az lenne a következő kérdés, hogy mennyire érezzük az Istent, az ő jelenlétét, közelségét (ahogy a szőlőhegyi istentiszteleten arról szó volt 3 hete...), vajon miket mondanának? Bizonyára lenne olyan, aki azt mondaná, hogy én inkább Isten hiányát, ürességet és gyászt érzek... (most halt meg egy szeretett tanárunk, döbbenten állunk az elvesztése előtt...) Lenne, aki fájdalmait és betegségeit sorolná vég nélkül, mint az az asszonyka, akivel a napokban volt megbeszélésem egy egész más témában... És lenne, aki az őt ért igazságtalanságokkal, méltánytalanságokkal hozakodna elő, mint az az ismerősöm, aki a harmadik mondatánál mindig az ötvenes éveknél köt ki, nem tud túllépni rajta... Igen, gyászt, szenvedést, igazságtalanságot és még annyi minden mást érzünk magunkban és látunk magunk körül, s nem az Istent... Mintha Ő nem is lenne... Mintha elrejtőzne...- ahogy a zsoltáros is őszintén rákérdez imádságában, hogy „Miért rejtőzöl el oly soká, Uram...?", s ahogy Ézsaiás próféta is azt tapasztalta meg, s vallotta meg bátran, hogy „Bizony Te elrejtőzködő Isten vagy...!" (Ézs. 45, 15)

Bevallom, engem megnyugtat, hogy Isten elrejtőzködő Isten, s mai igehirdetésünkben arról szeretnék beszélni, hogy miért...?

Mindenek előtt azért, mert csak egy rejtőzködő Isten lehet tőlünk független, szuverén Úr, akit nem lehet manipulálni, befolyásolni, kontrollálni... Ha egy Isten mindig jelen van, mindig kéznél van, mindig az ember szolgálatában áll, az gyanús... A bálványok ilyenek, de nem az egyetlen élő Isten, mindenek Ura, Teremtője, Gondviselője, Megváltója!

Aztán azért is jó, hogy Ő rejtőzködő Isten, mert kiismerhetetlen, titokzatos, nem látunk bele az Ő forgatókönyvébe, hogy milyen terve van még velünk az életben, s ez nagyon jó, hogy így van... Tegnap látogattam meg egy asszonyt, aki ötven egynehány évesen kapott infarktust, s jó volt hallani, hogy azt mondja, „legalább most már tudom, hogy még terve van velem, s nekem még van feladatom, amit el kell végeznem..." Ezért a hívő embernek egy állandó feladata, keresni szüntelen Isten akaratát!

Aztán az is igaz, hogy igazából, először nem az Isten, hanem az ember rejtőzött el Isten elől (bűneset, I. Móz. 3, 8), véget ért számára a közvetlen Isten-jelenlét, s mivel hogy az megsemmisítő lenne az emberre nézve, ebben is láthatjuk Isten kegyelmét, hogy elrejtőzik... Tehát nem az Istennel, az emberrel van a baj, Ő akarja Nélküle élni az életét, berendezni kis világát... Jellemzően ábrázolja ezt Easton Ellis: Az informátorok c. könyve, melynek szereplői ugyanazt az automatikus életet élik, bárki, bárkivel összetéveszthető, behelyettesíthető, tulajdonképpen „érzelmi zombik", emberi kötődések és érzések nélkül, s ha pillanatokra elő is jön belőlük az ember, rögtön elnyomják magukban droggal, alkohollal vagy a szex bármilyen formájával...

Mivel Isten elrejtőzködő Isten, annál többet jelent számunkra az a tény, örömhír, evangélium, hogy Ő kijelentette magát! (Deus absconditus- Deus revelatus) Az Ő egyszeri és végső kijelentése pedig nem más, mint Jézus Krisztus! Nagy dolog Isten szuverenitása, még nagyobb a titokzatossága, bölcsessége, benne az, hogy enged bennünket élni (akár nélküle is...), de a legcsodálatosabb a szeretete: „...egyszülött Fiát adta...!" Beszéltem egy idős lelkésszel, azt mondta, szép volt a REND, mégis hiányérzete volt: ahol ennyi ezer ember összegyűlik, ott még többet kellett volna beszélni Isten szeretetéről, Jézus Krisztusról...!

Hogy vagyunk, mit érzünk, mit látunk? Ha azt, hogy elrejtőzött az Isten, meglátjuk-e abban is fenségét, Úr-voltát, aztán csodálatos titokzatosságát, meglátjuk-e furcsa kegyelmét, hogy inkább Ő rejtőzik el, csakhogy mi élhessünk, s érezzük-e mindig szeretetét?

Imádság: Gyászolókért, betegekért, becsapottakért...

Ének: 84., 165. 478.