ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/8.sz.

Lekció: Préd. 4, 17- 5, 6

Textus: „Többet ér, ha hallgatva járulsz oda (Isten házába), mintha áldozol az ostobák módjára...(...) ...mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! (...) Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését..." (Préd. 4-5, válogatott versek)

Böjt első vasárnapján vagyunk együtt. Református templomban talán nem árt néhány szót ejteni ennek lényegéről, értelméről: önkorlátozás, bizonyos ételektől, tevékenységektől, dolgoktól, „földi hiábavalóságoktól" való tartózkodás, hogy életem még jobban kiteljesedhessen az Istenben! Magam korlátozása, megalázása, ahogyan Keresztelő János mondta Jézusra: „Néki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem!" (Jn.3,30) Igen, hogy számomra az Isten még nagyobb, hatalmasabb, fontosabb legyen!

„Isten a mennyben, te pedig a földön..." - mondja a Prédikátor.   Őt félreismerve akár úgy is érthetjük ezt, hogy számára olyan nagy, felfoghatatlan és távoli az Isten, hogy nem is érdemes foglalkozni Vele...(De sokan gondolják így!) Ez éppen fordítva igaz: Pontosan azért kell komolyan venni az Istent, mert nem egy szinten vagyunk, végtelenül fölöttünk áll!

Nem mindegy, mit adsz, s hogyan adod Néki! Itt a Prédikátor olyan ostobákról beszél, akik azért visznek áldozati ajándékot Istennek, hogy „lekenyerezzék..." Mintha Néki az áldozat kellene... Jövő vasárnap megkapják a Körlevelet -többek közt- az egyházfenntartói járulékról, nehogy így fogják fel: befizetem, s ezzel le is rendezem az Isten-kérdést, most már nekem lekötelezettem az Isten... Mit mond Pál apostol erről? „...okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek..." (Róm. 12, 1) Istennek nem a pénzed, az adományod, a vallásosságod kell, hanem Te, a magad testi, földi, bűnös valóságában, tisztátalan szíveddel-lelkeddel...

Nem mindegy, mit mondasz, s hogyan mondod Néki! Inkább szuper kegyeseknek, Istennel nagyon bizalmas viszonyban lévőknek kísértése, hogy szép, hosszú, jól csengő imádkozásunkkal próbáljuk megnyerni magunknak az Istent... Igen, így is lehet Őt nem komolyan venni... Ahogy Jézus mondta a Hegyi beszédben: „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg." (Mt.6,7) A böjt egy formája lehet az un. szó-böjt, akár Isten felé is, - tréfásan: ha már két fület adott és egy szájat - hogy többet hallgassak Rá, mint amennyit beszélek...

Nem mindegy, hogy amit mondasz Neki, összhangban van-e azzal, amit teszel! Azaz, megteszed-e azt, amit fogadsz Néki...? Egyáltalán: teszünk-e ígéretet, fogadalmat az Istennek? Néhány éve egyik fiam azzal jött haza az iskolából, hogy „apa, én tv-böjtöt fogadtam...!" Becsületére legyen mondva, 3 napig állta a szavát, ami nagy szó egy mai gyermektől... De ismerek olyan hívő asszonyt, aki évtizedek óta tartja tized-fogadalmát, pedig 45 ezer forint a nyugdíja, s azt mondja, mióta ezt teszi, gazdagabb az élete... S folytathatnánk a sort lelkipásztori, gondnoki, presbiteri eskü- és fogadalomtételeinkkel: Időnként (pl. egy éve állt fel az új presbitérium) jó önkontrollt tartani, hogy teljesítettem-e azt a szolgálatot, amit Isten (és a gyülekezet) színe előtt megfogadtam?

A hét aktualitása volt XVI. Benedek pápa lemondása: a sok magyarázat közül fogadjuk el azt, amit ő mondott, hogy nincs már se testi, se szellemi ereje tovább végezni egyházvezetői szolgálatát, amire vállalkozott.

Böjt első vasárnapján tudjuk-e még komolyabban venni az Istent, azzal, hogy még jobban odafigyelünk fogadalmainkra, imádságainkra és adományainkra? Legfőképpen pedig el tudjuk-e mondani a 461.  dicséret szavaival: „Jézusban bízva én, szívemet átadom. Mert így tudom, akármi ér, Atyám szeret nagyon."

Imádság: Hogy önkorlátozásunkban is Isten nagyságát éljük át!

Ének: 30. zsoltár, 151., 483., 488- dicséret