ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/2.sz.

Lekció: I.Kir. 17, 8-24

Textus: „Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!" (I.Kir. 17, 24)

Ha végiggondoljuk felolvasott történetünket, megállapíthatjuk: igazából egyik szereplő helyzete sem illik ránk...De ha mégis belebújunk valamelyik bőrébe, azzal csak torzítjuk, ill. szegényítjük e történet gazdag mondanivalóját...

Nem passzol ránk Illés szerepe, pedig talán jó volna egy ilyen szuper-hívő pózban tetszelegni...

Bennünket nem üldöznek, de talán még hátrányos megkülönböztetés vagy megszólás sem ért hitünk miatt... (Jól titkoljuk...?)

Mi nem bízzuk úgy rá magunkat Isten igéjére, mint Illés... Mi biztos „lebeszéltük volna Istent" erről a szándékáról... Menjek Szidónba, a gonoszság istennőjének, Jezábelnek a szülőföldjére, a Baal kultusz egyik fellegvárába, idegen földre...? És majd éppen egy özvegyasszony, egy nehéz anyagi-, egzisztenciális- és szociális helyzetben lévő asszony fogja gondomat viselni...?

Mi ritkán tudunk olyan meggyőzőek lenni, hogy annyira hallgatnának ránk, mint ahogy Illés szavát követte az asszony, mikor odaadta utolsó adag lisztjét és olaját...

Velünk és általunk nem szokott olyan csoda történni, hogy egy halálos beteg, pláne egy halott, meggyógyul és él tovább...

Nekünk, rólunk ritkán mondják, hogy Isten emberei vagyunk... (Leginkább talán önzőségünkben ismerhetünk magunkra Illésben, mikor az asszonytól - hitét próbára téve- először magának kért enni...)

De nem illik ránk az asszony helyzete sem, pedig szeretjük „belesírni magunkat" ilyen nehéz körülmények közé...

Nem, hiszen mi nem éhezünk... Szociológusok szerint „csak" 80-100 ezer ember, a magyar lakosság 1%-a...

Nem, mert mi nem szívesen adjuk fel a biztosat a bizonytalanért, a kevéske lisztet csak úgy, valaki szavára...

Nem, mert nem halt meg egyetlen gyermekünk...

(Amiben talán hasonlíthatunk rá: sokszor kilátástalannak látjuk a jövőnket, „szegény ember akár meg is halhat..." -mondta nekem valaki napjaink egészségügyi helyzetéről...)

Ezért próbáljuk meg magunkat beleélni Isten helyébe, Őt meglátni és csodálni ebben a történetben...!

Azt, hogy a hatalmas Isten egy pogány, özvegy, s -mint kiderül- magát is bűnösnek tartó asszonyban és egy üldözött, hontalan, magát eltartani nem tudó „szent örültben" mutatja meg hatalmát! Élteti Őket! Gondjukat viseli! Igen, a hatalmas isten szeretni akar... Téged is... Engem is...

Azt, hogy a hatalmas Isten hitet ad (özvegy) és gondoskodik hiteles emberekről (Illés), akiknek szájukban (kezükben, lábukban, szívükben...) igaz az Úr igéje...

Végül azt, hogy a hatalmas Isten lemond az Ő hatalmáról és engedi, hogy meghalljon az özvegyasszony egyetlen gyermeke...és engedni fogja meghalni a mi szeretteinket is... Mint ahogy halálra engedte saját egyszülött Fiát is, hogy aztán feltámadása által majd mindnyájunkon megmutassa teremtő hatalmát és üdvözítő szeretetét!

Ne áltassuk magunkat, hogy olyan hű szolgái vagyunk Istennek, mint Illés... És ne is sajnáltassuk magunkat, hogy mi szegény, éhező özvegyek... Csak Istent csodáljuk...! Hogy a hatalmas Isten szeretni akar, még engem is...!

Imádság: Éhezőkért, üldözöttekért, gyászolókért...

Ének: 5. zsoltár, 151.,251., 208.,226. dicséret