ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/31.sz.

Lekció: János 6, 52-71

Textus: „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje." (Jn. 6, 67-69)

Egy lelkésztől hallottam, hogy amikor készül egy igehirdetésre, előtte háromszor olvassa el az adott igét: egyszer egy filozófus szemével -mélyen, keresve a szöveg értelmét, mondanivalóját-, másodszor a nép szemével -mi érdekelheti ebből az átlagembert-, végül egy reklámmenedzser szemüvegén keresztül: hogy lehet „fogyaszthatóvá" tenni az ige üzenetét...

Ez utóbbi gondolatnál maradva, majd visszafelé haladva, bizonyára sok mai egyházvezető, lelkész elgondolkodott már azon, hogy hogy lehet -bocsánat a kifejezésért- jobban eladni Jézust...? A kérdést igénk alaphelyzete is felveti: a 66. versben azt olvassuk, hogy követői közül sokan visszavonultak. Ugyanezt éljük meg mai keresztyének is, hogy egyre kevesebben vagyunk. Ennek megakadályozására annyi ötletet megpróbált már az egyház (és a világ!) Merthogy pl. szupersztárt faragni belőle, ez egy világi vállalkozás volt, Andrew Lloyd Webber műve, 1973-ban, hozzáigazítva a korszellemhez, hippimozgalomhoz, ifjúsághoz. (A Jézus Krisztus szupersztár azóta is állandóan műsoron van.) Szintén amerikai (egyházi) ötlet volt, hogy csinos lányok osztják az úrvacsorát, hátha így többen vágynak a Jézussal való közösségre... (Kezdeti siker után erős visszaesés!) Jellegzetesen magyar próbálkozás viszont egyes kisegyházak, szekták részéről, hogy mi fizetünk, csak gyertek...!

Tudom, ezek erős, kisarkított példák, viszont tudomásul kell venni, hogy a nép („az istenadta nép...") azért mégiscsak úgy gondolkozik, Jézussal kapcsolatban is, hogy mi hasznom belőle, hogy Ő mit tud adni nekem? A tömegnek ezt a gyarló egyszerűségét maga Jézus leplezi le: egyrészt azzal, hogy rámutat, hogy csak a csodák, a jelek miatt hisznek (30.v.), másrészt pedig amikor kimondja, hogy csak a kenyér, a hasuk vonzotta az embereket Hozzá...(26.v.) Eszembe jut egy egyetemista barátom, akit Svájcban elhívtam magyar istentiszteletre, amely mindig szeretetvendégséggel volt egybekötve. Mikor mentünk haza, megkérdezte: mikor jövünk legközelebb sonkás szendvicset enni...?

Az egyetlen lényeges kérdés azonban mégis az, hogy megértjük-e, hogy Jézus önmagát adta értünk? Megértjük-e azt a botrányt, hogy nekünk eggyé kell Vele válnunk, sőt, meg kell Őt ennünk...!? Valahogy úgy, ahogy Péter megértette, s megvallotta.

Hogy Jézusnál „Örök életnek beszéde" van! Nem e világi dolgokra, célokra törekszik, hanem -mint egyszerű galileai halász is, tehát nem kell még filozófussá sem lennie...- már láthatja a „túlsó part fényeit!" (Gál Ferenc)

Hogy ez nemcsak bizalom és nemcsak ismeret kérdése, hanem a kettő együtt, hiszen a keresztyénség nem lehet hiedelem és nem lehet észvallás, hanem: „És mi hisszük és tudjuk..." (Olyan szépen egybecseng ez a mi 450 éves káténk 21. kérdésével -mi az igaz hit?- és válaszával: „nemcsak az a bizonyos ismeret...hanem egyszersmind az a szívbéli bizalom...")

S hogy Jézus nem a mi kívánságunk, hanem Ő „az Istennek Szentje", azaz Őt az Isten választotta ki nekünk, hogy megmentőnk és üdvözítőnk legyen! S vajon mi, vagy az Isten tudja jobban, hogy mire és kire van szükségünk? Hogy szoktuk énekelni a 274. dicséretben? „Ki elválasztá életünk, jól tudja hogy mi kell nekünk!"

Simon Péter nem egyes szám első személyben, hanem a (mindenkori) tanítványok nevében tette ezt a hitvallást! Csatlakozzunk hozzájuk és ne fordítsunk hátat Jézusnak, hiszen „Uram, kihez mehetnénk...?!"

Imádság: a távozókért, lemaradókért, lemorzsolódókért...

Ének: 98. zsoltár, 274., 295., 329. dicséret