ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 26.sz.

Lekció: János ev. 3, 1-16

Textus: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn. 3, 16)

Erdélyi vendéglátók és anyaországi vendégek vagyunk itt együtt Marosvásárhelyen, a Tulipán utcai gyülekezetben, s hallgatjuk közösen a biblia talán legismertebb igéjét. Amely annyira nekünk szól, nekünk, magyaroknak...

Nekünk, akiket nem szerettek, annyit támadtak vagy éppen magunkra hagytak a történelem során (2005.dec.5)... Ezzel szemben az Isten azt üzeni nékünk, hogy én szeretlek benneteket...!

Nekünk, akiktől annyi mindent elvettek már (Trianon, Erdély)... Az Isten viszont azt mondja nékünk ebben az igében, hogy én valamit, valakit, legdrágább kincsemet, egyszülött fiamat adom néktek...!

Nekünk, akiknek szintén alapvető történelmi léttapasztalatunk, hogy egyre kevesebben vagyunk, fogyunk, „mint oldott kéve széthull nemzetünk..." (Tompa) Ezzel szemben igénk üzenete, hogy Istenünk örök hazát, országot, életet készít nekünk, ahonnan már senki nem fog elveszni...

Mondhatjuk-e, hogy ez az ige nem nekünk szól...? Ráadásul ez csak a felszín... Isten szeretete ennél sokkal mélyebb, magasabb és szélesebb, ahogy egyik gyermekénekünk is mondja...(Csodálatos Jézus szeretete...)

„Olyan mély, nem érek alá..." Valaki így mondta: két emelet mélyen szeret minket az Isten... Egyszer lehajolt hozzánk Jézus Krisztusban a földre, aztán a bűn mélységéig -ezt mutatja Jézus keresztje. Nincs olyan embertelen gaztett vagy éppen emberi nyomorúság, ahonnan Isten nem tud kimenteni bennünket...

„...olyan magas, nem érek fölé..." Igen, felfoghatatlan az Isten szeretete! Elképzelni sem tudjuk a menny, az örök élet magasságát... A régi bizánci festők arany színnel érzékeltették, hogy az minőségileg más... Ravasz László használ egyik igehirdetésében egy képet, amikor éhes, koszos, rongyos gyermekeknek azt mondja egy király, hogy gyertek be a palotámba, üljetek asztalhoz, s érezzétek otthon magatokat...!

„...olyan széles, nem érem körül..." Mindenkit szeret az Isten! Miért kell ezt külön hangsúlyozni? Mert hajlamosak vagyunk kisajátítani magunknak Isten szeretetét... Pedig Isten szereti a más népekhez, világvallásokhoz, vagy éppen más felekezetekhez tartozókat is, sőt, még azokat is, akik Őt tagadják, átkozzák, nem szeretik...

Még egy dologról feltétlenül beszélni kell Isten szeretete kapcsán. Arról, hogy nem mindenki fog részesedni az ő szeretetéből készített üdvösségből, csak az, aki hisz Jézus Krisztusban!

Ez a hit egyszerre bizalom, elfogadás, s egyszerre harc, sokszor reménytelennek tűnő küzdelem... Valahogy úgy, ahogy Wass Albert írja... Egy emberről, aki hittel a szívében oszlopot kezdett építeni az ő Istenének... Nem márványból, nem kőből, hanem ezer meg ezer homokszemcséből, s ezeket köddel kötötte össze... Mikor elkészült, az emberek csak nevettek rajta, bolondnak mondták, majd azt mondták rá, hogy varázsló, s egy nap bementek udvarára és ledöntötték az ő oszlopát... De ő nem sírt, hanem hittel a szívében új oszlopot kezdett építeni az ő Istenének...

Annak az Istennek, aki „úgy szerette ezt a világot..."

Imádság: Határainkon túl élő magyar testvéreinkért

Ének: 90.zsoltár, 172., 346. dicséret