Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Apostoli hitvallás magyarázata 11.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/44.sz.

Lekció: Ap.csel. 2, 42-47

Textus: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban." (Ap.csel. 2, 42)

Apostoli hitvallás magyarázata  11 "Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat..."

 

Essünk túl a nehezén...: 1, Mindnyájan katolikusok vagyunk, azaz Krisztus egyetemes, mindent átfogó egy népének tagjai! 2, Mi (protestánsok) nem az egyházban, mint isteni rangú intézményben hiszünk, hanem az egyházat hisszük, mint a Szentlélek Isten művét! Tehát az egyház nem forrása a mi hitünknek, "csak" tárgya, fontos nekünk. 3, A keresztyén egyházat hisszük, ami azt jelenti: krisztusi, Krisztushoz tartozó! Akkor vagyunk a keresztyén egyház tagjai, ha azt tesszük, amit Jézus. Mit tett Ő? Hirdette Isten országát, közösségben volt népével, parancsot adott, hogy éljünk a sákramentumokkal, az úrvacsorával és a keresztséggel, s imádkozik értünk. Ezt tette a jeruzsálemi ősgyülekezet, ezt kell tennünk nekünk is!

Igét hirdetni, s hallgatni! Az apostolok, akik tanúi (1, 8) voltak Jézus életének, szavainak, tetteinek, halálának és feltámadásának, az Ószövetség alapján tanították az embereket. Ezek az igehirdetések hitelesek voltak (arról beszéltek, amit átéltek), személyesek (a hallgatóság élethelyzetét, problémáit, lehetőségeit tartották szem előtt), s Krisztusról szóltak!

Legyünk igényes igehallgatók, ne engedjünk ezekből a kritériumokból...!

Közösségben  lenni egymással! Szokták jó értelemben vett „őskommunista" vagyonközösségként aposztrofálni az első keresztyén gyülekezetet, valószínűbb azonban, hogy nem tulajdonjogilag kell ezt értenünk, hanem mint Lélek által irányított közösséget... Fizikai példával élve, gondoljunk csak a közlekedőedények működésére: Valahol bőség van, van ahol hiány, s a Lélek az, Aki kiegyenlíti a különböző vastagságú pénztárcákat és szíveket...

Legyünk igazi életközösségben egymással, anyagi és lelki értelemben is!

Közösségben lenni Krisztussal! A sákramentumokban, így a kenyér megtörésében, az úrvacsorában ezen van a hangsúly. Nem a jegyeken (vörös bor, közös kehely...stb.). Nem magunkon, az úrvacsora nem társadalmi, egyházi  helyzetünknek demonstrálása (ld.korintusi gazdagok). Nem a halott Krisztuson, az úrvacsora nem halotti tor, nem emlékvacsora... Hanem az élő Krisztussal való együttlét örömünnepe!

Legyünk a Jézussal való közösségre éhes és szomjas emberek!

Imádkozni!. Az ősgyülekezet tagjai imaközösségben voltak, amelyben elmondhatták a maguk kérését, háláját, bűnvallását, közbenjáró imádságát... Valahol hallottam: az imádság a fegyvernélküliek fegyvere... Mindig fáj a szívem, hogy mennyi áldástól, győzelemtől esünk el a közös imádságok hiánya miatt...

Legyünk tehát végül közösen imádkozó gyülekezet! Krisztus igét hallgató, egymással és Vele közösségben lévő, imádkozó népe! Egyetemes keresztyén anyaszentegyház! Imádság: Hűségért, egységért, Lélek vezetéséért

Ének: 130. zsoltár, 174., 392., és 440. dicséret

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 118, összesen: 696506

  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...
  • 2026. április 13., hétfő

    1957 óta szolgálja a gyülekezeti éneklés ügyét a Tahi Egyházzenei Hét, amely 2026-ban is szeretettel várja az énekelni szerető, testi-lelki felüdülésr...