ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/7.sz.

Lekció: Préd. 4, 1-16

Textus: „Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt."(...) És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. (...) Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember... (...)  Láttam, hogy aki csak él, és jár-kel a nap alatt, a másikkal, a gyermekkel tart(...)de az utána következők már nem örülnek neki." (Préd. 4, 1.4.7.15.)

Ha eddig azt gondoltuk a Prédikátorról, hogy ő egy magának való bölcselkedő, akkor mai igénkben azt láthatjuk, hogy mennyire benne él a világban, mennyire nyitott az emberek gondjaira-bajaira. Négy ma is időszerű társadalmi jelenséget, tapasztalatot figyel meg és ír le: elnyomás, irigység, magány és hálátlanság...

Látja az elnyomást, a nyomort, azt, hogy kizsákmányolják, kihasználják az embereket. A héten hallottam, hogy itt Cellben, az egyik nagy vállalatnál korábban volt un. „kismama-műszak", melyben a kisgyermekes anyukák rövidebb munkaidőben dolgozhattak, mára eltörölték... Észrevesszük-e ezeket a mai kizsigerelt, kihasznált, vagy éppen már mélyszegénységben élő embereket? Tudunk-e nekik segíteni? Örültem, mikor hallottam, hogy a gyülekezetben többen is személyesen is, (nemcsak alapítványokon keresztül) rendszeresen támogatnak nehéz sorsú gyermekeket. Tudjuk-e, ha ezt tesszük, akkor tulajdonképpen Jézus missziói munkatervébe kapcsolódunk bele? „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek..." (Luk. 4, 18)

Látja az irigységet, a gonosz tekinteteket, a másik sikereinek féltékeny fogadtatását... A nyáron még örültünk legeredményesebb sportolóink, a kajak-kenusok olimpiai sikereinek, azóta azonban szinte csak rossz hírek érkeznek (csónak)házuk tájáról: országelhagyások, klubváltások, perek, személyes konfliktusok, s valószínűleg a háttérben ez a régi jó magyar betegség áll... Hiszem, hogy ez, s az előző probléma is „csupán" keresztyén nevelés kérdése, s nagyon egyszerű recept van rájuk a Bibliában: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal!" (Róm. 12, 15)

Látja a magányt, észreveszi az egyedülálló embert, azt is aki áldozat, s azt is, aki (még) nyertesnek érzi magát... Részletek egy olvasói levélből: „39 éves vagyok, férjes asszony. Emellett sikeres vállalkozó. A párom eddig türelmes volt, de mostanában többször is szóba hozta, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, családot kell alapítanunk! Szeretem őt is, de... a karrieremet is! S az az igazság, hogy semmi kedvem kisbabát dajkálni, gyereket hordani ide-oda, folyton aggódni valakiért.(...) Utazni szeretnék, élvezni, amit összegüriztem, inni esténként a vörösboromat a gyönyörű teraszomon... A kakis pelenka, az állandó készültség, a legózás nem az én világom..." Ezekkel az „átkokkal" szemben mi értékeljük-e társas-családi-közösségi létünk áldásait: támaszát, melegét, védelmét?

Látja a hálátlanságot. Azt, hogy a népszerűség, a siker mulandó, így múlik el a világ dicsősége - Sic tansit gloria mundi...

Egy öreg, ostoba királyt és egy szegénynek született trónvárományost hoz fel példának, akit kezdetben sokan körülrajonganak, de a következő generáció már elfelejti régi dicsőségét, ill. azt, hogy mennyi mindent köszönhetnek neki... Dávid (Saul ellenében) és József  (az új fáraó már nem ismeri, utódainak sorsa rosszra fordul) alakja sejlik fel e példa mögött...

De nagyon tanulságos a Nemzeti Sport egy új sorozata is: „Elfelejtett kedvenceink". Szívbe markoló élettörténetek olyan futballistákról, akikért egykor tízezrek rajongtak, ma pedig alkoholisták, börtönlakók vagy rokkantnyugdíjasok...

Elnyomás, irigység, magány, hálátlanság... Mit váltanak ki ezek belőlünk? Közönyt vagy együttérzést? Esetleg „szent dühöt", hogy Krisztus lelkületével, amin tudunk, változtatni tudjunk...?

Imádság: nehéz sorsúakért, magányosokért, elfelejtettekért...

Ének: 25. zsoltár, 378., 472. dicséret