ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/10.sz.

Lekció: Préd. 6

Textus: „Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban!" (Préd. 6, 6)

A Prédikátor nem jós volt, hanem bölcs... Azaz, amikor papírra vetette ezt az igét, benne a kétezer évvel, nem tudhatta, hogy éppen ennyi év telik el Jézus Krisztus születésétől napjainkig. Mégis, ezt  úgy is értelmezhetjük, hogy akár végigélhettük volna a Jézus óta eltelt 2000 éves emberi történelmet, s vajon valahol, valamikor megtaláltuk volna-e életünk értelmét, tudtunk volna-e gyönyörködni a jóban...?

Most, egy kicsit Madách: Az ember tragédiája mintájára, csak visszafelé, üljünk bele egy időgépbe, nézzük meg, melyik korban mire számíthattunk volna?

Többségünk a szocilaista-kommunista rendszerben született bele, amely - a liberalizmushoz hasonlóan - a „szabadság, egyenlőség, testvériség" - jelszavakat tűzte zászlajára, csak a szabadságot közösségi értelemben, azaz az egyén szabadsága nem kerülhet szemben a közösségével. A termelési eszközök köztulajdonba vételével megszűnik a tőkének a munka feletti uralma, s így a munka felszabadításával lehetővé válik a szükségletek teljes kielégítése... Ideológiáját tekintve az emberben hisz, nem Istenben, az anyagban, s nem a lelkiekben... Még ha sokan visszasírják is, a történelem mondott felette ítéletet... Itt nem kell a fantáziánkra hagyatkozni, tudjuk, ki mit kapott, hogyan boldogult benne, kinek volt jó, és kinek nem...

Születhettünk volna a XVIII.sz.-ban, a felvilágosodás, racionalizmus korszakában. Amikor „az ember kilábal a maga okozta kiskorúságból" (Kannt), az emberi értelem mindenhatóságára bízza magát, s vakon hisz abban, hogy a valóság a gondolkodás tiszta elveiből megismerhető...

Talán izgalmasabb lett volna a XV.-XVI. sz.-ban, a reneszánsz korában meglátni a napvilágot... Amikor kitágul a világ, s középpontba kerül az EMBER...! (Humaniznus) Kopernikusz rájön, hogy nem a Föld a világmindenség középpontja, Kolombusz és társai elindulnak hajóikkal, hogy felfedezzék a világot, Gutenberg a könyvnyomtatással új szellemi birodalmat hoz létre, Luther és a reformátorok a hívekhez és az Istenhez találnak régi-új utat, a pénzgazdaság, a kereskedelem fejlődésével megjelenik az öntudatos polgárság, s egyáltalán, a kor eszményképe, a minden téren képzett ember, a homo universalis...

Megtaláltuk volna boldogulásunkat?

Menjünk vissza még jobban a középkorba, mondjuk a X.-XI.sz.-ba, nemzeti létünk megszületése idejére! Vajon boldogított volna-e bennünket az a tudat és az a változás, hogy végre van egy hazánk, ahol letelepedhetünk, élhetünk, dolgozhatunk, ennek az országnak vannak törvényei, rendje, királya, s beletartozhatunk a keresztyén nemzetek nagy családjába, ahol a pápa, a papok és a templomtornyok mutatják számunkra életünk útjait...?

És ha kétezer éve, Jézus idejében éltünk volna? Ha személyesen hallottuk volna tanításait, pl. a Hegyi beszédet...? Ha láttuk volna, ahogy meggyógyítja egy béna társunkat, vagy megszállott gyermekünket...? Ha saját szemünkkel győződhetünk meg arról, mit tesz egy Zákeussal...? Ha látjuk, ahogy viszi a keresztet, s ha beletehetjük ujjainkat átszögezett kezeibe...? Az Ő jósága, szeretete boldoggá tett volna bennünket...?

„Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban!" Igen, végigélhetjük a kétezer évet (sőt, előtte és utána is...) Jézustól napjainkig, mint ahogy sűrítve benne is vannak élet-adottságainkban mindazok a javak, eszmék és értékek, melyeket megemlítettünk, s ott van köztük Jézus! Én hiszem, hogy nem kell hozzá kétezer év, vagy akárcsak hosszú évek, évtizedek, hanem elég egy pillanat, hogy bennünket is megragadjon, megmentsen, s meglássuk Benne életünk értelmét és Isten szeretetét!

Imádság: Tavaszért, új erőért, új életért...

Ének: 33. zsoltár, 275., 294. dicséret