ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 43. sz.

Lekció: I. Móz. 5

Textus: „ Énók az Istennel járt." ( I. Móz. 5, 22.a)

Gyülekezetünk múltjába kutakodva, eltűnődtem egy-egy név olvastán: még alig telt el néhány emberöltő, de már most semmit sem tudunk róluk, pedig korábban esetleg gondnokok, presbiterek voltak...

Mi marad meg életünkről évszázadok, esetleg évezredek távlatából? A nevünk? Születési és halálozási évünk? S a kettő között a hosszabb-rövidebb vonal? Amelyről talán már senki sem fog gondolkodni, hogy ki állt mögötte, milyen élet, boldog vagy szomorú, teljes, megelégedett vagy tragikus, ketté tőrt életpálya?

Mai igeszakaszunk meglehetősen unalmasnak, monotonnak tűnhetett: Ádám utódainak neveit olvashattuk, ki hány évet élt (talán egyedül a meseszerűen magas életkorokra kaptuk fel a fejünket, ezek egyébként a bibliamagyarázók szerint arra utalnak, hogy ekkor még a Teremtő áldásának ereje töretlen volt), s hogy ki kit nemzett, mielőtt meghalt... Csupa név, szám, ahogy József Attila írta: kartoték-adat...

Valaki azonban „kilóg" ebből a sorból: Énók. Több szempontból is:

Először is azért, mert ő a maga 365 évével fiatalnak számít a 8-900 éves „matuzsálemek" között...Ahány nap van egy esztendőben, ő éppen annyi évet élt: „fiatal" kora ellenére is egy teljes életet, ő, Énók, Ádám 7. (ez a szám is a teljességet jelenti!) leszármazottja!

Aztán azért is, mert egyedül az ő neve mellé került valami „plusz információ", kettő is. Ezek közül az első, mindössze 3 szó, de ebben nagyon sok minden benne van, nevezetesen az, hogy „Énók az Istennel járt."

Mit is jelenthet ez? Ma ezt a kifejezést csupán szerelmes tinédzserek használják, mikor büszkén mondják társaiknak, hogy már két hónapja járok ezzel a fiúval, vagy azzal a lánnyal...Mindenesetre akkor számukra ő a legfontosabb. S az, hogy nem egyedül vannak, van valakijük, aki meghatározza, megváltoztatja, esetleg más irányba vezeti az életüket.

Így van ez a hívő ember életében is. Milyen nagy és felfoghatatlan öröm, hogy van valakim, maga az élő Isten, az egész világ szerető Ura, akivel járok, akihez próbálom igazítani a lépteimet! Ami persze nem könnyű: nagy a kísértés pl. türelmetlenül és bizalmatlanul előre menni, jobb ha én látom, merre is kell mennünk... vagy éppen lemaradni az Isten mögött, elhagyni magunkat, majd csak lesz valahogy, talán nem feledkezik el rólam...Aztán az is előfordulhat, hogy elesik, elbukik az ember, s büszkesége nem engedi, hogy megkérje útitársát: „Uram, segíts nekem, egyedül nem megy!"

Igen, Énók az Istennel járt, s ezen kívül (és ezért!) még egyben különbözik elődeitől és utódaitól, hogy nem említik meg halálát, hanem azt, hogy „magához vette őt Isten."

Nekünk Krisztus feltámadása által lehet élő reménységünk, hogy bár nevünk mellé odakerül az a második évszám is..., de Énókhoz hasonlóan „elragadtatunk (...), és így mindenkor az Úrral leszünk!" (I. Thessz. 4, 17)

Mi marad fenn életünkről? Adja Isten, hogy ne csupán anyakönyvi adatok, hanem -mint Énók példáján láttuk- hogy teljes az életünk, Istennel járunk, s Vele, ha meghalunk is, majd örökké élni fogunk!

Imádság: „Istennel járni, lakozni, szent élettel illatozni, igaz hitben nem habozni, Jézus Krisztus taníts, taníts imádkozni!" (474. dics.)

Ének: 136.zsoltár, 161., 394., 474. dicséret