ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/11.sz.

Lekció: János ev. 19, 12-16

Textus: „Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveznek." (Jn. 19, 13)

Van egy könyvecske, „Evangéliumi beszélő képek", ez a címe, s ez úgy ábrázolja a hívő és a hitetlen ember közötti különbséget, hogy a hitetlen embernél egy kör (= életünk világa) közepén van egy trón, s arra rá van írva, hogy ÉN, a kereszt pedig, amely Jézust jelöli, a körön kívül található. Ezzel szemben a keresztyén, Krisztust követő embernél Jézus ül a trónon, s az ÉN hátrébb szorul...

Ki ül a trónon? Ki uralkodik az életünkben? Kire hallgatunk? Ki ül a bírói székben? Ki dönt életünk kisebb és nagyobb kérdéseiben? Kinek a kimondott igazsága mentén éljük mindennapjainkat?

Ezekre a kérdésekre kell válaszolnunk, még akkor is, ha tudom, tudjuk, hogy a valós élet azért árnyaltabb, bonyolultabb, összetettebb... „...Egy a lélek, a ezer a ruhája, s a valóság csak ez a könnyű pára..." -írja Szabó Lőrinc. S ha ezer lehetőséget nem is, azért nézzünk - felolvasott igénk alapján - három opciót, hogy életünk, szívünk rejtett vagy éppen nyilvános „Kövezett udvarán", a Gabbatán, ki is ül abban a bizonyos bírói székben...?

Látszólag, a felszínen Pilátus... Látszólag én... Látszólag igyekszünk a magunk jó szándéka és legjobb igyekezete mellett dönteni... Elméletileg tudjuk, amit Luther mondott a wormsi birodalmi gyűlésen, hogy „...nem tanácsos és nem helyes a lelkiismeret ellen cselekedni..." Pilátus tudja azonban szíve legmélyén, hogy igazából azért ülhetett a bírói székbe, mert el kellett magában nyomni azt a hangot, amely Jézus szabadon bocsátását akarta, s a saját élete, karrierje, hatalma érdekében engednie kellett a nép zsarolásának... „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja... Ez utóbbi egy cím, amelyet ha a császár visszavon, akár az életébe is kerülhetett volna, mint az megtörtént egy barátjával, Seianus-szal... Pilátus a hatalom, az ÉN, egyúttal Jézus halála mellett döntött... Ki ül a bírói székben?

Igazából a nép, az emberek, az engem körülvevő, behálózó, bennem lakó világ...! A nép, a démosz... Egyik fiammal most tanuljuk az athéni demokrácia kialakulását. Tanulságos, hogy a vagyonosodó polgári réteg hogyan vívta ki magának a jogot, hogy beleszólhasson a polisz ügyeibe, életük irányításában... Március 15. lesz kedden, tüntetések várhatók, „Nem hagyjuk sárba tiporni a demokráciát!" - ígéri az egyik főszervező... Nem is lenne semmi baj a demokráciával, ha a nép mindig a jót, az igazságot, mindenkinek a boldogulását akarná... Csakhogy az eszményi nép legtöbbször nem más, mint manipulált tömeg! Pláne, a mai internetes, tömegkommunikációs, médiavezérlet világban! Nincs egyéni felelősség, a tömegben állva, hallgatva vagy éppen kiabálva mondhatjuk ki akár az egyetlen Igazra a halálos ítéletet...!

Ki ül a bírói székben?

Nem az, aki ténylegesen ott ül (Pilátus), nem a háttér-tömeg, hanem az, aki nem sokára a bírói széknél magasabbról, a keresztről fog ítéletet mondani a világ fölött! Igen, az a Jézus, aki most már hallgat. Aki most már átadja helyét, a bírói széket, a királyi trónt másoknak, s sorsát az Atya kezébe teszi! Az a Jézus, aki most már nem szól. Hallja Pilátus vívódását, hallgatja a nép zsarolását, megint hallja Pilátus ironikus, a megvetett népnek címzett gúnyolódását („Íme, a ti királyotok!"), hallja újra a nép ítéletét („Vidd el, vidd el, feszítsd meg!") és mai igeszakaszunk legsúlyosabb mondatát („Nem királyunk van, hanem császárunk!"), amelyről majd márc. 15-én szeretnék beszélni...

Ki ül a bírói székben? Felvállaljuk-e döntéseinket? Átengedjük-e életünk irányítását Jézusnak, aki majd a kereszt magasságából hallja, látja, értékeli életünket?

Imádság: „Hallgass meg, mert hű és igaz vagy Te!" (Zsolt. 143, 2) Énekek: 42. zsoltár, 223.és 478. dicséretek