2020. szeptember 27.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/41.sz.
Lekció: Máté ev. 6, 1-4
Textus: „Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod rejtve maradjon; és majd a te Atyád, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz téged." (Mt.6, 4)
Folytatjuk a Hegyi beszédet, bár 1-1 istentisztelettel meg-megszakítjuk a sorozatot, de talán nem is baj, hiszen érezzük: idő kell feldolgozni Jézus szavait... Mert nem úgy gondolkozik, beszél, tanít, ahogy a világ, az emberek úgy általában, a világ... Vagy éppen a farizeusok...
Erről a mai rövid igeszakaszról biztos az marad meg bennünk, ahogy konfrontálódik velük, ahogy leleplezi őket, ahogy nekik megy Jézus... Aztán csak utána gondolunk arra, hogy általánosságban a kegyesség gyakorlatáról, s konkrétan az adakozásról beszél.
Talán meglepődnek, mégis hadd vegyem védelembe a farizeusokat... Azért mert egyszerűen arról van szó, hogy ilyen az emberi természet: a másik emberhez igazodó, a másik elismerését, dicséretét kivívni akaró, a másiktól különbnek, jobbnak, igazabbnak lenni/látszani akaró... Még előttem egy bibliaórán parázs vita alakult ki a farizeusi magatartásról, s elődöm azzal állt elő, hogy mi vagyunk a farizeusok, mi, mindnyájan..! Persze, volt, aki ezt nem tudta elfogadni... Hogy ilyenek vagyunk, látszatra törekvők, a csúnyábbik felünket elrejteni, a szebbik arcunkat pedig az emberek felé mutatni igyekvők... Mint amikor a zöldséges alulra teszi a hibás gyümölcsöket, felülre pedig a szép mosolygós almákat... Szóval, mi is farizeusok vagyunk... S ha nem jutunk el ennek elismeréséig és az őszinte bűnbánatig, akkor nem nagyon fogjuk tudni megérteni és követni Jézust... Bárcsak úgy tudnánk majd az úrvacsorakor is a kegyelem jegyeit magunkhoz venni, igaz bűnbánattal, ahogy egy ifjúsági énekünk is mondja: „Ím előtted áll egy bűnös ember, szánj meg ó, bár méltó nem vagyok..."
Azt gondolom, hogy mindezek ellenére Jézus nem valakik, a mindenkori farizeusok ellen, hanem valakikért beszél, értünk!... Azért, hogy ne az embereknek, hanem a mennyei Atyánknak akarjunk megfelelni! (Ez még nehezebb...) Igen, a kegyesség gyakorlatáról általánosságban beszél először is Jézus, annál is inkább, mert a hívő élet egy része társasági, közösségi erőtérben zajlik. (Otthon, csak úgy magunkban könnyű hívőnek lenni...) Ráadásul nem törvénykezve beszél, hogy ezt és ezt kell tenned, azt és amazt pedig nem, hanem a belső lelkületet hangsúlyozza. Ennek a krisztusi lelkületnek pedig az alapja az Ő áldozata, hogy Ő mit tett értünk. Október 6-án emlékezünk meg az aradi vértanúkról. Az interneten megtalálhatók utolsó mondataik. Lahner György utolsó szavai ezek voltak: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett mily törpe az én áldozatom!" Igen, eddig is mondtam már, s még fogjuk is hallani a Hegyi beszéd kapcsán is, hogy Krisztus áldozatos szeretetére épül a keresztyén etika, a kegyességi gyakorlatunk, egyháziasságunk, voltaképpen egész életünk, amely annál értékesebb és igazabb, minél jobban átjárja Jézus Krisztus szeretete, mármint hogy Ő mennyire szeret bennünket!
Egészen konkrétan pedig az adakozásról beszél Jézus, talán meg is lepve minket kicsit, hogy az Ő szép és fennkölt lelki tanításában mit keresnek a piszkos anyagiak... Hogy mit? Mert az adakozásunk módjában is megmutatkozik a mi lelkiségünk. Hogyan adakozzunk? Titokban, névtelenül, úgy, hogy ne az emberek elismerését akarjuk kivívni... Talán még vannak olyan gyülekezetek, ahol az a gyakorlat, hogy név szerint felolvassák az adományokat... Lehet, hogy hasznos, motiváló hatású, de nem biblikus... Eszembe jut az is, amikor a templom felújításra gyűjtöttünk adományokat, s volt egy tehetős ember, aki azt mondta: járjuk végig a vállalkozókat, majd vigyük vissza hozzá a listát, s ő a legmagasabb összeg dupláját fogja adni... S egy utolsó példa: a múlt században Brazíliában Pedró császár egy szegények kórházára gyűjtött, mégpedig oly módon, hogy kihirdette, hogy aki 1.000 pezetát ad, az grófi címet kap érte, aki pedig legalább 10.000 pezetát, az nemesi rangot... Pillanatok alatt összejött a szükséges összeg... Elkészült a gyönyörű épület. Sokan eljöttek az átadó ünnepségre. A homlokzat feliratát hatalmas fehér lepel takarta... Majd lehullt, s a következő szöveget olvashatták rajta: „Az emberi büszkeség építette az emberi nyomornak..."
De hadd fejezzem be egy pozitív példával: az özvegyasszony 2 fillérje történetével: Ő nem farizeusi lelkülettel, áldozatos szívvel mindenét odaadta Istennek... Mi is imádkozzunk ilyen szívért, lélekért, áldozatos életért! Énekek: 125, 196, 234, 459
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 188, összesen: 542033