ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/19.sz.

Lekció: János ev. 7, 1-13

Textus: „Testvérei ekkor ezt mondták neki: menj el innen, és eredj Judeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat (...) tedd ismertté magadat a világ előtt! (...) Miután azonban elindultak a testvérei az ünnepre, akkor ő is felment, nem nyíltan, hanem -amennyire lehetett- titokban. A zsidók pedig keresték őt az ünnepen, és kérdezgették: Hol van ő? És sokat suttogtak róla a sokaságban..." (7, 3, 10-12)

Igen, az emberek keresik Jézust, Jézus pedig keres bennünket... Hol vagyunk? Hol van Ő? Milyen szándék vezérel bennünket?

Lehetünk a (vér szerinti) testvérei között. Akiknek természetes, hogy közöttük él Jézus. Közöttük, de mégis oly távol vannak Tőle... Tulajdonképpen itt ők jelentik a világot... Akik közelebb állnak a Jézust gyűlölő világhoz, mint Hozzá... Akik nem hisznek benne... Igen, Jézus közöttük van, de nem értik és nem ismerik Őt. Ezért mondják: „Menj el innen, eredj Judeába..." Nagyon kétértelmű ez a megnyilatkozás. Lehet úgy érteni, hogy jót akarnak Jézusnak, nem akarják, hogy a „poros, vidéki Galileában öregedjen meg", hanem hogy Judeában, Jeruzsálemben, ahol a nagy dolgok történnek, s az országot irányítják, ott legyen ismert, mutassa meg mit tud... De lehet úgy is érteni, hogy a mondat első fele a hangsúlyosabb: menj el innen...! Hagyj békén bennünket...! Engedj élni minket...! Talán mi is szívesebben látnánk Jézust a parlamentben, a bíróságokon (ahol az igazságot szolgáltatják...), a bankokban (ahol a pénzt...), az iskolákban (ahol az észt...), a kórházakban (ahol az egészséget...), bárhol, csak ne itt, ne a mi életterünkben...

Az emberek keresik Jézust, Jézus pedig keres bennünket...

Na igen, talán ott... Lehetünk az ünnepi forgatagban, ahol az emberek tényleg keresik Jézust. A lombsátor ünnepen vagyunk. Onnan kapta a nevét, hogy lombokból készült sátrakban laktak ennek az őszi, vidám, szüreti ünnepnek az 1 hete alatt, emlékezve a pusztai vándorlásra... S volt még két jellegzetessége ennek az ünnepnek: egyrészt az italáldozat, melyhez a papok a Siloah-forrásból hozták reggelente a vizet, másrészt a templomudvar (sőt, a város) fáklyás kivilágítása... Azaz Isten teremtő (víz és világosság)  és szabadító munkájáért adtak hálát... Ráadásul még keresték is Jézust... Akkor mi volt a baj velük? Hát, nem volt őszinte ez a Jézus-keresés... Keresték a csodatevőt... A botrány-szónokot... De nem azt, aki életet ad, aki önmagát adja... Nem hirdették az Ő nagyságát, fenségét, dicsőségét, hanem suttogtak róla... (Emlékszünk még a „suttogó propagandára...?") S megint megoszlott a tömeg: van aki eljutott odáig, hogy Ő jó, mások pedig azt tartották róla, hogy félrevezeti a népet...

Az emberek keresik Jézust, Jézus pedig keres bennünket...

Lehetünk Jézus nyomában is! Követhetjük Őt, aki nem a világias testvérek elvárásainak akart megfelelni, nem is a vallásos ünnepi zarándokok között találjuk, hanem egyedül, titokban, az Atyának engedelmeskedve ment fel Jeruzsálembe! Felment... Annyi minden benne van ebbe az egy szóban... Egyrészt ez az ünnepi zarándoklat „szakkifejezése": Jézus is benne élt népe körforgásában, hétköznapjaiban és ünnepeiben. János evangélista Jézusnak három jeruzsálemi útjáról tud. Aztán benne van az a bátor kiállás, határozottság -mintegy cáfolva az 1.v. alapján bennünk kirajzolódó gyáva, meghunyászkodó Jézus képét -, hogy Ő kész konfrontálódni, egyben magát továbbra is Isten küldötteként, Fiaként, az élő víz adójaként (37.v.) és a világ világosságaként (8, 12) megmutatni! Végül ebben hogy „felment", benne van az is, hogy felmegy a keresztre, hogy bemutassa maga igaz, egyszeri és élő áldozatát, hogy bevégezze azt a küldetést, amit az Atyától kapott (hogy majd oda is felmenjen!), hogy meghalljon értünk bűnösökért! Értünk, akik Jézus közelében, mégis oly távol vagyunk Tőle. Értünk, akik évek, évtizedek óta ünnepeljük Isten teremtő és szabadító munkáját, mégis csak keressük Jézust... S értünk, akik igyekeznek Őt követni, érteni, szeretni...

Imádság: hogy találjuk meg a bennünket kereső Jézust...

Ének: 50. zsoltár, 256. és 512. dicséretek