Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2021. február 21.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2021/8.sz.

 

Lekció: Zak. 7

Textus: „Így szólt hozzám a Seregek Urának igéje: Mondd ezt az ország egész népének és a papoknak: Amikor böjtöltetek és gyászoltatok az elmúlt hetven év alatt, az ötödik és a hetedik hónapban, talán az én kedvemért tartottatok böjtöt? (...) Hiszen az volt az Úr igéje, amelyet a régebbi próféták által hirdetett, amikor Jeruzsálem és a körülötte levő városok még lakottak és sértetlenek voltak (...) amit Zakariásnak is mond az Úr igéje. Ezt mondja a Seregek Ura: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! (...) De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött lelke által a régebbi prófétákkal. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura.(...) Szétszórtam őket valamennyi nép közé, akiket nem ismertek, az ország pedig pusztán maradt utánuk, senki sem járt arra. (válogatott versek)

 

Bár a most hallott fejezet azt a címet viseli, hogy „kérdések a böjtről", ennél sokkal többről van itt szó, s nem is annyira kérdésekről, hanem konkrét válaszokról: a vallásnak, aztán Isten igéjének lényegével kapcsolatban, valamint hogy miért is engedte Isten őket a babiloni fogságba..?!

De induljunk csak ki a címben szereplő, böjtre vonatkozó kérdésből. Arról van itt szó, hogy követek érkeztek Bételből a már felépített jeruzsálemi templomban szolgáló papokhoz és prófétákhoz, hogy megkérdezzék tőlük: folytassák-e most is azokat a böjti gyakorlatokat, minden bizonnyal afféle gyászünnepeket, amelyeket a fogság 70 esztendeje alatt végig megtartottak: minden év 5. hónapjában Jeruzsálem elestére emlékeztek, minden 7. hónapban pedig Gedaljá helytartóra, aki még ott maradt a babilóniai megszállás után Jeruzsálemben, hogy a romok között valamiféle életlehetőséget biztosítson az ottmaradtaknak, s akit orvul meggyilkoltak a babilóniaiak? Tehát, most, hogy már visszatelepedtek és a templomot is felújították, tartsák-e tovább ezeket a böjti emlékezéseket vagy ez az új helyzet már feleslegessé teszi..? A válaszok konkrétak, ugyanakkor általánosságban is értelmezhetők.

Az első a vallással, vallási szokásokkal, gyakorlatokkal kapcsolatban hangzik el egy szemrehányó, sőt, megítélő kérdés formájában, hogy kinek a kedvéért teszik, Istennek vagy maguknak..?! Igen, azt gondolom, hogy ez a kérdés dönti el, hogy valóban hívők, Istennek engedelmeskedők  vagyunk vagy csak vallásosak... Kire irányulnak tetteink, mi a céljuk? Pl. az adakozás történhet a magunk nagylelkűségének bizonygatására, de lehet Isten dicsőségére is! A másik nagy különbség a hívő és a vallásos ember között, hogy a hit mindig embertársainkhoz való viszonyulásunkban, etikában is megmutatkozik („Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással!"), míg a vallásos embert mindent csak önmagáért tesz...

A következő válasz Istennek, próféták által mondott igéjére vonatkozik, hogy a régi, fogság előtti próféták ugyanazt mondták, amit most Zakariás is, azaz, Isten igéje nem változik! Olyan vigasztaló és erőt adó ez az üzenet, hogy egy szüntelen, s egyre gyorsabban változó világban Isten igéje örök és megmarad, nem változik! A körülmények változhatnak, a politikai, egyházi helyzet is, de Isten igéje nem! Sokszor elmondtam már, hogy ehhez az igéhez való hűség és ragaszkodás tartja fenn az egyházat, s nem attól függ a jövője, hogy éppen milyen a széljárás... Hogy miért? Mert az egyháznak, lelkipásztorainak, szolgáinak és egyháztagjainak Jézus Krisztus kell hirdetniük, s tudjuk a Reformáció 500-as táblákról is, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!" (Zsid. 13,8) Máshogy, más formában, stílusban, eszközökkel lehet igét hirdetni, de mást nem, csak a megfeszített Krisztust!

Végül arra kapnak választ a prófétától az izráeliek, hogy miért is kellett elszenvedniük a babiloni fogságot, miért sújtotta őket ezzel az Isten? Egyszerűen és röviden: bűneik miatt! Kicsit részletesebben: Mert hátat fordítottak az Istennek... Ez pont az ellentéte annak, amit megtérésnek, Istenhez őszinte bűnbánattal való odafordulásnak hívunk... Mert bedugták füleiket... Azaz nem hallgattak a próféták intő, figyelmeztető és megtérésre hívó szavára. Mert „szívüket gyémántkeménnyé tették"... A szív a bibliai gondolkodásban az egész élet irányító központja. Milyen sokat mondó az a jelző, hogy gyémánt... hiszen az jelenthet valami roppant értékeset. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert onnan indul ki minden élet!" (Péld.4, 23) De lehet a keménység jelzője is... Amelybe semmi és senki nem tud behatolni, még az Isten sem... Milyen a mi szívünk? Engedjük-e hogy az evangélium formálja, lágyítsa s tegye gazdaggá életünket vagy gyémántkemény, azaz kitartóan ellen tud állni Isten szeretetének? Szóval a nép bűnei miatt büntette őket Isten a babiloni fogsággal, a népek közé szétszóratással (Ő, az összegyűjtés Istene...), az ország és a templom elpusztulásával. Mint ahogy pl.a mi Kölcseynk is ezt a bibliai történelem-szemléletet vallotta: „Hajh, de bûneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgõ fellegedbe Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktõl rabigát Vállainkra vettünk." Igen, bűneink miatt... Mi minek/kinek tulajdonítjuk az ilyen csapásokat vagy most a koronavírust..?

S egyáltalán, Isten Lelke kérdezze meg tőlünk: Milyenek vagyunk, hívők vagy csak vallásosak? Figyelünk-e Isten örök, nem változó Igéjére? S tudunk-e bűnbánattal naponként Hozzá térni? Ezért imádkozzunk!

Énekek: 30, 171, 299, 445

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 442, összesen: 511220

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...