Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015 április 12.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/18.sz.

Lekció: János ev. 6, 60-71

Textus: „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt? (...) „...azok a beszédek, amiket én mondok néktek: lélek és élet. (...) Simon Péter így felelt: Uram, kihez mehetnénk, örök élet beszéde van nálad." (Jn. 6 válogatott versek)

Emlékeznek az öszödi beszédre? (Hazudtunk reggel, délben, este... Trükkök százezrei... „Prostituált" ország...) Kemény, botrányos beszéd volt, hatalmas indulatokat kavart, mind a mai napig idézik.

Emlékeznek a jelenlegi miniszterelnök beszédére, amit Nagy Imre újratemetésén mondott 1989 jún. 16-án? Szabad választásokról, a szovjet csapatok kivonásáról, s arról a bizonyos 6. koporsóról, melyben ott nyugszik a mi elvett ifjúságunk, jövőnk... Apám, aki ott, „élőben" hallgatta, mesélte, azt nézte, várta, mikor lép mellé 2 rendőr, s mikor viszik el...

S emlékeznek a két húsvéti igehirdetésre...? 1 hete volt... Jézusról, amit mondott magáról, mint az élet kenyeréről, ill. arról, hogy hogyan lehet a miénk, hogyan ehetjük testét és ihatjuk vérét... Pedig az volt az igazi botránybeszéd... Kemény beszéd... Amikor valakiket földre súlyt, másokat új korszakba, világba repít... Megosztó beszéd... Érdemes megfigyelni ebben a 6. fejezetben, hogy hogyan osztja meg Jézus beszéde, személye a hallgatóságot: először ellene kezdtek el néhányan zúgolódni (41.v.), aztán már egymással is vitatkoztak (52.v.), végül a tágabb tanítványi körben is szakadás támadt... (61.v.)

(Nem tudom elhallgatni érzéseimet, kérdéseimet: Miért van az, hogy ma a politikusok, a  futballisták, az énekesek, sztárok, de még Gáspár Győző is jobban megosztja a népet, mint Jézus?  Miért közömbösek iránta az emberek? Miért nincs hatással rájuk? Miért pereg le róluk, amit Ő mond?)

Hallottuk az emberek reakcióit Jézus beszédéről, most nézzük, ő minek tartja? „Amiket én mondok néktek: lélek és élet..." Igen, életbeszéd...! Még egy pillanatra kanyarodjunk vissza oda, hogy  tulajdonképpen miért fordultak el sokan tőle? Azért, mert azzal, hogy az általa hozott életet mondja ÉLET-nek, egyúttal azt is kimondja, hogy amit ti most éltek, az nem élet... (Nagyobbik fiam szokta mondani a húgának, aki „otthonülő fajta", hogy „Flóra, neked nincs életed...", s bizony ez a kislánynak rosszul esik, többször el is sírta magát...) Igen, Jézus az eddigi életük minőségét, értékét, értelmét kérdőjelezi meg. Ugyanakkor beszédében felkínálja azt az életet, amely nem testi, földi, mulandó, e világi örömökre, célokra koncentráló,  hanem fentről jövő élet, magasabb rendű élet, teljes élet, EGÉSZ-séges élet, boldog élet, igazi élet... Egészen más, mint a másik... (Említettem húsvétkor Czeizel professzort, önéletrajzi könyvének igen elgondolkodtató címet adott: Két életem, egy halálom...)

S ha már az elgondolkodtató könyvcímeknél tartunk: egy német gimnáziumi etikakönyv ezt a címet viseli: Ich bin gefragt... Meg vagyok kérdezve... (Csúnya magyarsággal...) Nekem válaszolni kell... Nem lehetek közömbös... Jézussal kapcsolatban... „Vajon ti is el akartok menni?" -kérdi Jézus a tizenkettőtől, amikor látja, hogy egyre többen hagyják el Őt. S ekkor mondja Péter csodálatos hitvallását a tanítványok nevében: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad." Örök élet beszéde. Ezt nem csak úgy kell értenünk, hogy örök életről szóló beszéd. Hiszen ezt minden valamire való vallás magába foglalja, ősi emberi vágy, hogy valamilyen formában (más élőlényben, angyalkában, halhatatlan lélekben stb.) tovább, azaz örökké éljünk a halálunk után. Hanem Jézus szava mögött ott van az Ő feltámadt, halált legyőző élete. Mint aranyfedezet! Ennek befogadásával lehet számunkra Jézus beszéde örök élet beszéde!

Meddig jutunk el? Botránybeszéd...-megbotránkozunk. Megosztó beszéd... -döntenünk kell, vele vagy nélküle?. Élet- beszéd... - Új élet nyílik meg előttem. Örök életnek beszéde.. - „Ahogy engem az élő Atya küldött el, , és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam (...) élni fog örökké!" (Jn. 6, 57-58) Halljuk? Értjük? Befogadjuk?

Imádság: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad."

Ének: 47. zsoltár, 225., 226., 294. dicséret

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 223, összesen: 678120

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...