Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. augusztus 2.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/35.sz.

Lekció: János ev. 12, 1-8

Textus: „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nádruskenetet, megkente Jézus lábát és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával." (12, 3)

 

10 éve, hogy Istennek kegyelméből megkezdhettem Celldömölkön szolgálatomat. Erre a kis jubileumra egy szép és gazdag mondanivalójú történet jutott: Jézus megkenetése Betániában. S benne kiemelt igénk - „a ház pedig megtelt a kenet illatával" - , melyben és amely mögött annyi minden ott van: ünnepek és hétköznapok, családi és gyülekezeti élet, a keresztyénség elmélete és gyakorlata. Igen, ebben az első hallásra közömbös, semmit mondó állapotjelentésben benne van a keresztyén élet lényege, amely több, mint felszínes érzés, hangulat, fíling..., mégis levegője, atmoszférája, illata van!

Egy közösség levegője lehet dohos, nehéz, megfáradt, feszült..., de lehet olyan is, mint Lázárék házában, Betániában! Mi kell ehhez?

Túláradó, túlcsorduló szeretet, ragaszkodás! - itt most Mária részéről. Ha a megkenetés után egy mai riporter elé tartana egy mikrofont, hogy miért tette, valószínűleg csak azt tudná rá válaszolni, hogy „mert szeretem Jézust..." Sokkal több ez, mint felületes, udvarias, tiszteletteljes emberi kapcsolat. Mélyről, szívből jövő hála tőr elő Máriából. S ez azért lehetséges, mert megérezhette Jézusnak mindent megelőző, végtelen szeretetét! Ez az az igazi szeretet, melynek Jézus a forrása, átjárhatja az egyes keresztyén embert, s túlcsordulhat rajta tovább a család, a gyülekezet és még tágabb közösségek felé! Gondoljunk a római kútra, melyben 3 márványcsésze adja egymásnak a felülről túláradó vizet. Szépen ír erről C.F. Meyer: „Felszökken a víz, s átfolyik a márványcsésze öblibe, Túlcsordul most a második, vizét zuhogva önti le. Megtölti ez a másikat, már víz pezseg a mélyiben. Mindegyik vesz, mindegyik ad, árad, s pihen..."

Mi kellett még Máriáék házának jó illatához? Konkrétan: ez a pazarló szeretet adakozó lelkületben mutatkozott meg! A vallásokkal szemben (melyeknek a lényege: valamit valamiért, betartom a törvényt, hogy ezért megáldja életemet) a keresztyén hitnek éppen ez a lényege: többet adni, mint ami jár...(P. Ricour: a bőség logikája) Hálás vagyok Istennek, hogy itt Celldömölkön a 10 év alatt ezt annyiszor megtapasztalhattam: Amikor 2006-ban elkezdtük a templomfelújítást, s alig 3 év alatt 5 és fél millió Ft-ot adakoztak a hívek, kis nyugdíjasok, 10, 20, 50 ezer forintokat... De nemcsak pénzben, hanem pl. vendégszeretetben. Hálával gondolok a házi bibliaórákra, amikor otthonukat nyitották meg előttünk... Vagy amikor erejüket, energiájukat, szolgálatukat adták   önzetlenül, szeretetből gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok... Vagy a talán legdrágább, legféltettebb kincsünket, az időt... Van egy testvérünk, akit ha megkérdeztem bármikor, hogy ráérsz? Neki mindig volt ideje ránk, a gyülekezetre, végső soron Krisztusra! Tudtak többet adni, mint ami jár... (Ez a plusz élteti a közösséget, de a kontrasztot is elénk tárja ez a történet: Júdás személyében, hogy milyen az, amikor valaki álszent módon meglopja azokat, akikhez tartozik. Aki nem ad, hanem elvesz...)

Összességében ennek a betániai háznak a jó levegője az élet, a feltámadt, új élet illata! Hiszen ne felejtsük: Lázárék házában, egy halottas házban vagyunk, ahol Lázár negyednapos holttestének már szaga volt, itt most mégis már az Élet illata járja át a házat! S milyen csodálatos, ezek a temetési kenetek (János ev.-ban Nikodémus adta!) még előjönnek a húsvéti történetben, de nincs már rájuk szükség: a feltámadt Jézust hirdetik!

Mit árasztunk magunkból? Milyen a légkör a családunkban? S milyen itt a gyülekezetben? 10 év után is el tudjuk-e mondani: „Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére"? (II.Kor. 2, 15)

Imádság: Lelkipásztorért, családjáért, gyülekezetért!

Ének: 90. és 121. zsoltár, 225. és 466. dicséretek

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 206, összesen: 678103

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...