ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/18.sz.

Lekció: II.Kir. 7

Textus: „Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az Úr igéjét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy szeá finom liszt egy sekelbe, meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában." (II.Kir.7, 1)

Az idősebb testvérek még emlékezhetnek 1946-ból a pengő elértéktelenedésére, amely egyébként sokáig a világtörténelem legnagyobb inflációja volt, melynek következtében annyira lecsökkent a vásárlóértéke, hogy egy zsák pénzért mindössze 1-2 tojást lehetett venni...

Hasonló inflációról hallhattunk az előző igehirdetésben, most pedig Elizeus azt jövendöli meg, hogy Izráelben helyre áll az ottani és akkori pénz vásárlóértéke, ezzel együtt véget ér a gazdasági válság, az éhínség, valamint az országot megszálló arám csapatok is távoznak.

Mai történetünket olyan szempontból vizsgáljuk meg, hogy hogyan lehet fogadni ezt a hírt, egyáltalán Isten szabadításának örömhírét?

Továbbadva -mint Elizeus... Fenntartások nélkül... Maximálisan megbízva az Úr szavában... Elgondolkodtató, hogy később nem is találkozunk Elizeussal a történetben, neki nincs más dolga, csak ennyi: továbbadni Isten üzenetét!

Minden mindegy alapon - mint a 4 bélpoklos... Akik -gondolva, mindegy hol halunk meg - elmentek az ellenség táborába, s mire odaértek, Isten „megfutamította" előlük az arámokat, így akaratuk ellenére is Isten szabadításának eszközei lettek!

Olvastam egy bizonyságtételt egy emberről, aki önpusztító, nyugtalan és istentelen életet élt (ital, kártya, stb.), aztán agy-

vérzést kapott, majd egyszer lefeküdt egy forgalmas útra, hogy neki már mindegy... Kórházba került, felépült, majd elhívták egy evangélizációs hétre, bekerült egy gyülekezetbe, elfogadta Krisztust szabadító urának, akivel új életet kezdett élni!

Gyanakvóan, megerősítésre várva - mint Izráel királya... Ő maga is meg akart győződni arról, hogy tényleg és véglegesen elhagyták táborukat az arámok, s nem rejtőztek el valahol a közelbe, a támadás alkalmas pillanatára várva...

Ismerős ez a hívő (vagy inkább kétkedő) hozzáállás is: hadd győződjek meg én magam is Isten létéről, hatalmáról. Mint Tamás, aki nem akart hinni tanítványtársainak, akik boldogan újságolták nekik, hogy „láttuk az Urat!" Mit mondott Tamás? „Ha nem látom a kezén a szegek helyét és nem érintem meg újammal a szegek helyét és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." (Jn.20, 25)

S van még egy lehetőség: Elutasítani az örömhírt - mint a király tisztviselője... Ő nem hitte el, sőt, gúnyt űzött Elizeus szavából, miszerint a megszokott áron és mennyiségben lehet majd vásárolni az alapvető élelmiszereket, azaz helyre áll a rend, jólét és béke köszönt az országra. Ezzel együtt nem csak a prófétát gúnyolta ki, hanem Istent is. Az Ő mindenre kiterjedő hatalmát vonta kétségbe, amiért meg kellett halnia!

Hogy emiatt ne kelljen meghalnunk, Jézus meghalt helyettünk, az Ő isteni hatalmán gúnyolódókért is!

Hiszem és vallom, hogy az életben mindenki megkapja a lehetőséget, hogy elfogadjuk Krisztus kegyelmét! Ne utasítsuk el...!

Inkább adjuk tovább ennek jó hírét, s fogadjuk el, ha máshogy nem megy, megragadva, mint utolsó esélyt, vagy állandóan megerősítésre várva, végül is mindegy hogyan, csak fogadjuk el...!

Imádság: Betegekért, szegényekért, Istent elutasítókért!

Ének: 50. zsoltár, 162., 466. dicséret