Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2012. augusztus 19.

 

ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/32.sz.

Lekció: Zsid.12, 12-29

Textus: „Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre...!" (Zsid. 12, 12-14)

 

Szenvedéstől szolgálatig... Ezt a címet szeretném adni ennek az igehirdetésnek, hiszen az előző igeszakasz az Isten fenyítését elszenvedő emberről szól, míg a mára kijelölt rész az Istent hálával, tisztelettel és félelemmel szolgáló emberrel fejeződik be.

Mi kell ahhoz, hogy eljussunk a szenvedéstől a szolgálatig? Erre ad választ mai igeversünk: Három E -betű, úgymint Erő, Erkölcs és Egyetértés, amely egészen véletlenül megegyezik a Ferencvárosi Torna Club címerének jelmondatával...- persze, itt e szavak mást jelentenek, mint a sport világában.

Erő. „Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg..." - bíztat bennünket az ige.

A lankadt kezekről eszembe jutnak ifjúkorom vízi túrái, amikor 50 km-es evezés után már felemelni se nagyon bírtuk, a megroskadt térdekről pedig azok a betegek, akik csak „térdeseknek" hívják magukat, s nem tudják, melyik rossz lépés közben megy ki alóluk a lábuk...

A megerősödést itt lelki értelemben kell gondolnunk. Egész egyszerűen, hogy legyen lelki erőnk továbbmenni, élni! S hogy a célt rögtön előrehozzuk: A Krisztusért másokat szolgáló életben található a legtöbb rejtett erőtartalék, amelyet mozgósíthatunk. Balázs Dénes utazó a 80-as évek közepén az

Amazonas mentén találkozott 80 évesnél idősebb magyar nővérekkel, akik embert próbáló körülmények között lelkesen és mosolyogva leprásokat gondoztak több mint 50 éven át...

Erkölcs. „... és egyenes ösvényen járjatok...!" Az erkölcstelen világ sok erőt elvesz az embertől. Tisztátalanságok, etikai dilemmák, lelkiismeret furdalások...

Átéreztem az ozorai jegyzőasszony helyzetét, akinek jelentenie kellett volna a hatóságoknak, hogy „drogos fesztivált" rendeztek a falujukban, ám ő nem tette, mondván hogy ezek hány szegény embernek adnak munkát és egy kis jövedelem kiegészítést iskolakezdés előtt...

Egyetértés. „Törekedjetek mindenki iránt a békességre...!" Mint ahogy a harag, a veszekedés, a harcok is felőrlik az ember erejét.

Ellentmondásos megítélésű vállalkozás volt a (misszió-) történelemben a paraguayi jezsuita állam (1609-1768), de tény, hogy templomokat, kórházakat építettek, a világon először eltörölték a halálbüntetést, s az is, hogy a végén, a végső harcban a munkára, tanulásra, keresztyénségre nevelt bennszülöttek a jezsuiták oldalára álltak.

Aug. 20 -án, nemzeti ünnepünkön sokszor idézik István király intelmeit fiához, Imre herceghez. Lám, ő is milyen fontosnak tartotta a békességre törekvést vitézei, katonái között: „...uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden. Tartsd mindig eszedbe, hogy minden ember azonos állapotúnak születik, és hogy semmi sem emel fel, csak az alázat és semmi sem taszít le, csak a gőg és a gyűlölség... Ha békeszerető leszel, királynak mondanak és minden vitéz szeretni fog..."

Imádság: Kísérj Urunk bennünket a szenvedéstől a szolgálatig, adj nekünk ebben kezeket, lábakat mozgató erőt, megnyugtató egyenességet, krisztusi békességet, egyetértést!

Ének: 89.zsoltár, 234., 455. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 181, összesen: 678078

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...