ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/ 6.sz.

Lekció: I.Kir. 19, 9-18

Textus: „Az Úr ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé!"

Isten igéjében -többek között- az a csodálatos, hogy más időben, más helyen, eltérő életkörülményekben, sokszor számunkra abszurd élethelyzetekben lévő emberekről szól, mégis nekünk szól, bennünket szólít meg, a mi alapvető és létfontosságú kérdéseinkre válaszol...:

Hol vagyok én? Illés, hiába a sok jel, megerősítés, menekül - egy kicsit Jezábel, egy kicsit Isten, egy kicsit önmaga elől- s a Hóreb-hegyen egy barlangban rejtőzik el...

Hol vagyok én? Hová próbálunk akaratlanul is elbújni az Isten elől? Talán szép családi házainkba, jól berendezett, biztonságos, kifelé is tisztességesnek tűnő polgári életünk mögé... Talán a munkánkba temetkezünk, bizonyítva, fontos emberek vagyunk... Talán úgy, hogy folyton megyünk, vagy mindenbe belekapunk, mindennel próbálkozunk...

Van olyan igemagyarázat is, mely szerint Illés nem egy közönséges barlangba bújt el, hanem ott, ahonnan annak idején, a szövetségkötésnél Mózes átélhette Isten dicsőségét, s amely egy szent hely lehetett már akkoriban... Igen, merész a gondolat, de a templomban, az egyházban is el lehet rejtőzni az Isten elől... (Sőt, ott lehet igazán...)

Isten szeretne kihívni bennünket elrejtőzöttségünkből, családi, társadalmi szerepeink, vallásos barikádjaink mögül, s szeretné igazi énünket, önmagunkat megtalálni! „Jöjj ki és állj a hegyre az Úr színe elé!"

Hol van az Isten? Különböző természeti jelenségekből (szél, földrengés, tűz) szinte egy személyes bemutatót tart Isten Illésnek, de nincsen bennük...

Érthetjük úgy is, hogy ezek emberi történésekre utalnak, életünk viharaira, egészségünket, házasságunkat, családi életünket, hitünket alapjaiban megremegtető vagy hamváig pusztító eseményeire... Hány ilyet élhet át az ember, s mégsem fedezi fel benne Istent, intését vagy útmutatását...

„A tűz után halk és szelíd hang hallatszott..." Ezt akkor értjük meg, ha Illés „alá teszünk" még egy hegyet (megdicsőülés hegyét Mózessel, tanítványokkal), fölé  még egy hangot és mellé Jézust... „Ez az én szeretett Fiam, (...) rá hallgassatok!"

Isten nem a természetben, emberi eseményekben, írott törvényben (Mózes) és prófétai szóban (Illés), hanem Jézusban szeretne megtalálni és megszólítani, az Ő halk és szelíd hangján...! Személyesen téged, akár itt, akár most is...!

Hol és kik vannak mellettem? Wass Albert a magyarságról írja: „Ők magukra hagyottan  őrizték a Kárpátokon Magyarországot és a mögötte lévő Európát, olyan egyedül, mint akit magára hagy a világ.(...) S mindezek mögött távol valahol egy érzéketlen Nyugat, a maga vendéglőivel, színházaival, vasárnapi keresztyénségével, fennhéjázó civilizációjával, értéktelen jelszavaival..."

Így érezhette magát Illés, s így érezhetjük magunkat mi is - sokszor családias létszámú alkalmainkon, foghíjas templompadjainkban, előrehaladott korú gyülekezeteinkben, egyedül... Valaki így mondta: a magány elbizonytalanít...

Ezért is megerősítő Isten ígérete: „De meghagyok Izráelben 7 ezer embert..." Isten rejtett potenciálja, erőtartaléka... Szeretetének maradványa... Teljességének garanciája...

Hogy Isten nem hagy magunkra életünk nagy kérdéseiben és hamis válaszaiban, menekülésünkben és Jézussal való személyes találkozásunkban, követésében és szolgálatában...!

Imádság: Hogy halljuk Jézus halk és szelíd hangját...

Ének: 23. zsoltár, 445., 469. dicséret