ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/41.sz.

Lekció: I.Kor. 15, 12-28

Textus: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül..." (I.Kor. 15, 20)

Apostoli hitvallás magyarázata 8. „...harmadnapon feltámadt a halottak közül..."

Egy magyar utazó leszállt egy óceániai kis sziget, Tonga repülőterén, ahol a helyiek azzal fogadják az idegent, hogy egy szép, nagy, színes, illatos virágkoszorút tesznek a nyakába... Emberünknek eleinte tetszett ez a „dicsőséges állapot", ám egy idő után kezdett terhére lenni (mindenki rámosolygott, akadályozta a mozgásban, fényképezésben), s gondolta, megszabadul tőle, „véletlenül ottfelejti" egy játszótér padján... Úgy tűnt, terve be is vált, eltelt néhány óra, s egyszer éppen egy könyvesboltból lépett ki, amikor egy csapat gyermek állt előtte, kezükben a koszorúval: „Mister, ez a magáé, visszahoztuk...!"

Nem tudom, miért van ez, de úgy látom, mi is így vagyunk Krisztus feltámadásának, a mi feltámadásunk, s úgy általában a feltámadás hitének „koszorújával", hogy igyekszünk megszabadulni tőle, nyűg és teher, s különben is, ha már mindenképpen cipelni kell, akkor azok legyenek inkább a gyász, a halál koszorúi...

Lehet, hogy mi nem is a feltámadt Jézus Krisztusban, hanem a halálban hiszünk...? S ezért van a már természetellenes görcsös életigenlés (az orvosok a 14 gyógyszerre felírják a 15.-et) vagy éppen az, hogy olyan könnyen eldobjuk magunktól az életet... Mindent vagy semmit... Nem lehet, hogy a sorsban, az elkerülhetetlen végzetben hiszünk...? Vagy egy halál-adta túlvilágban? Örök

emberi vágyainkban? Ahol megkaphatom azt, amit érdemlek... Vagy egyfajta kárpótlást a sok földi szenvedésért... Vagy azt, hogy visszakapjam, azt, amit, akit elvettek tőlem, elhunyt szeretteimet... Netán az energia megmaradás törvényében hiszek, oly módon, hogy a test ugyan elporlad, de a lelkünknek, mint életerőnek tovább kell élnie utódainkban, vagy egyesül valamilyen isteni lélekkel...?

Hiszünk-e Jézus feltámadásában, mint Isten cselekvésében, csodájában, testünket és lelkünket, eget és földet átfogó, mindent újjáteremtő hatalmában és szeretetében?

Hiszünk-e Istennek ebben a hatalmában, amely nagyobb a mi hitünknél, biztosabb racionális képességünknél, mellyel bizonyítani tudnánk Jézus feltámadását, annak történetiségét, s erősebb ilyen-olyan ingatag érzéseinknél...?

Bár... Én azt is hiszem, hogy Isten adhat nekünk személyes, célzott „illatfoszlányt" ebből a bizonyos életkoszorúból... Mikor készültem erre az igehirdetésre, pl. éppen azon gondolkodtam, hogyan lehetne illusztrálni, hogy két idősíkon (földi és üdvtörténet) zajlik az életünk, mikor felpillantva a celli kegytemplom két tornyára, azt láttam, hogy azok órái két különböző időpontot mutatnak... Utána nem sokkal pedig egy pillanatra olyan „valószínűtlenül világos" lett az ég...(Hívő emberek temetésénél is átéltem már ilyet...)

Egyik év nehéz húsvétja előtt kaptam egy különös sms-t: „Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!" Nem csalás, nem ámítás, hanem igazi, húsvéti, felülről kapott győztes hit, amely kívülről talán bolondságnak tűnik.

Mint amikor valaki színes-illatos virágkoszorúval a nyakában jár-kel... Ne legyünk olyanok, mint az az utazó, aki meg akart szabadulni tőle...! Legyünk olyanok inkább, mint a gyermekek, akik „visszaadták" a másik elvesztett hitét...!

Imádság: „Jer világosság ragyogj fel nékünk!"

Ének: 118. zsoltár, 234., 421. dicséret