ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/32.sz.

Lekció: I.Sám. 3

Textus: „Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád." (I.Sám. 3, 9)

„Ha még egyszer élhetnék, akkor többet pihennék, és mernék butábbnak maradni. Sokkal kevesebb dolgot vennék komolyan. Több hegyet másznék, több folyóban úsznék, több fagyit és kevesebb főzeléket ennék. Lehet, hogy több valóságos problémám lenne, de kevesebb képzelt gondot gyártanék belőlük. Minden órának, napnak, hétnek megcsinálnám a tervét. És ha még egyszer élhetném az életemet, tavasszal sokkal korábban kezdenék el mezítláb járni, és ősszel sokkal későbben hagynám abba..." - írta egy Nadin nevű, idős, bölcs, amerikai hölgy.

Sámuelnek nem kellett volna kétszer élnie az életét. Bölcsőtől a koporsóig, sőt, már születése előtt, Istennek szentelt, teljes, neki engedelmes életet élt. Ennek mottója már gyermekkorában megszületett: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!" Nézzük, mi kell ehhez?

Egy édesanya... Egy olyan édesanya, mint Anna. Aki mert az élő Istenhez imádkozni. S mert hosszan, elmélyülten imádkozni a Silói szentélyben, úgy, hogy Éli főpap azt gondolta, hogy részeg... Erdélyi Zsuzsa, aki a 70-es években összegyűjtötte, s kötetben (Hegyet hágék, lőtőt lépék) kiadta a magyarság archaikus, népi imádságait, egy interjúban elmondta, sokan megvallották neki: „Jaj, én nem is tudom, mennyi idő telt el, csak imádkoztam." Belefeledkeztek az Istenbe, átadták magukat a varázslatnak, náluknál nagyobb Hatalomnak!

Kellett egy olyan édesanya, aki tudta, hogy az élet Istené, tőle kapjuk. S kész volt felajánlani születendő gyermekét Istennek. Ma  más a hozzáállás. „Nekem gyermek kell!" Hány ilyen nő van, aki mindent megtenne, hogy gyermeke szülessen...(S hány, aki mindent megtenne, hogy ne szülessen gyermeke...)

Anna az Úrtól kért, s kapott gyermeket. „...és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az Úrtól kértem őt." (1, 20)

Egy lelki vezető... Egy olyan pap, mint Éli. Akinek idejében ugyan „ritkaság volt az Úr igéje", akinek pap fiai elvetemült emberek voltak, s aki kétszer maga sem gondolt arra, hogy az Úr szólítja a rábízott gyermeket, de egyrészt egy papnak a gyarlósága is jel az igazi főpapra, Jézus Krisztusra való vágyakozásra (2, 35 és Zsid. 7, 26-27), másrészt azért csak mellette nőtt fel, s végül is csak tudott segíteni, szájába adva e szavakat: „Szólj, Uram..."

Református egyházunk az egyetemes papságot vallja: Mindenki lehet pap, bizonyságtevő, lelki vezető!  Mindenki segítheti a másikat abban, hogy Istenre irányítja a figyelmét.

Egy Istenre figyelő ember... Egy olyan ember, mint a gyermek Sámuel. Aki meghallotta az Isten szavát. Mert az Isten -hiszem és vallom- minden embert megszólít. Mindenkinek ad esélyt, hogy máshogy (ha nem is újra) élje az életét. Igen, mindenkit megszólít. Így vagy úgy. Ifjúként vagy idős emberként. Ítéletesen vagy szelíd, szerető hangon. Akár otthon, egy átvirrasztott éjszakán, akár most, itt, az Ő házában...

Egy Istenre figyelő ember, aki válaszolt Istennek: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!"  Figyelek Rád! Kész vagyok mindent megérteni és megtenni, amit Te mondasz! Hallgatlak, Uram! Kész vagyok befogadni a Te szavadat!

Tudjuk, mobiltelefonjainknak két alapvető üzemmódja van: Kikapcsolt (ne keressen, ne hívjon senki...!) és bekapcsolt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!"

10 évvel ezelőtt, egy hittantáborban Sámuel történetét  vettük. Minden gyermek kapott egy pólót, amely egy kis telefont ábrázolt, s alatta ez az ige. Nagy segítség volt pl. a strandon megkülönböztetni gyermekeinket a nagy tömegben.

Bárcsak póló nélkül is látnák rajtunk, hogy imádkozó, hitvalló, Istenre figyelő, boldog és teljes életet élő emberek vagyunk!

Imádság: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

Ének: 105. zsoltár, 445., 512.