Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hitvallás a Bibliában 13. Márta

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/33.sz.

Lekció: János ev. 11, 1-27

Textus: Márta így felelt: „Igen Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Isten fia, akinek el kell jönnie a világba."(Jn.11, 27)

Senki sem születik hívőnek, hitvallónak. Még Márta sem, aki -testvéreivel, a meghalt és Jézus által feltámasztott Lázárral és Máriával együtt - Jézus szűkebb baráti, tanítványi köréhez tartozott.

Fenti, csodálatos hitvallásának meg volt az előzménye. Nem volt könnyű idáig eljutnia, hitének fejlődnie, érnie kellett. Nézzük ennek a hitbeli növekedésnek állomásait, szintjeit:

Mártának - testvére váratlan halála miatti megrendülésében - nagyon mélyről kellett felkapaszkodnia. Elvárásai voltak Jézus felé. „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!" - így vádolta Jézust. Mintha Istennek, Jézusnak az lenne a dolga, hogy akár csoda által is biztosítsa az embernek magának, ill. szeretteinek egészségét, életét. Egy ilyen váddal az ember Istennek a létét és hatalmát kérdőjelezi meg.

Elmondom néhány mai, ismert, hitvalló ember példáját. Először Szenczy Sándornak, a baptista szeretetszolgálat vezetőjének nevét említem meg. Ő sem született hívőnek, sokáig kereste önmagát, s kereste Istent. „A leszerelés után Szentendrén hajléktalankodtam, mígnem egy nap letérdeltem a Duna-parton, és elkezdtem kiabálni. Hívtam az Istent, aki nem jött. De rólam többen azt hitték, hogy megbolondultam..." - mesélte egy interjúban, ahogy azt is, hogy végül a Biblia olvasása és egy lelkész támogatása hogyan vezette a teológiára, onnan pedig a szeretetszolgálat területére.

A szintén diakónus lelkületű (Jn.12, 2) Mártához visszatérve, a Jézussal való beszélgetés folytan eljutott (visszasüllyedt?) arra a szintre, hogy igazából semmit nem várt már Jézustól. Amikor azt

mondta neki Jézus, hogy „feltámad a testvéred!", így felelt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon." Ez az a szint, hogy „persze, tudom..." Megtanultam... Ez a hagyomány... Élettelen hittan-hit... Száraz keret, tartalom, élet nélkül... Hiszek, de mire megyek vele...?

A következő mai hitvalló, a Plussz pezsgőtabletták kitalálója, sikeres vállalkozó, Somodi Imre. Abszolút ateista volt, aztán hamar kiábrándult a dogmatikus katolicizmusból is. „Náluk a pap kimegy előre, elmondja a dolgot, és kész. A puritán, kimeszelt református templomban, ha jól működik a gyülekezet, az emberek ismerik és szeretik egymást, fogják egymás kezét. Rájöttem, hogy ezt szeretem, itt érzem jól magam. (...) Négy-öt éve minden reggel felkelek, és a feleségemmel elvonulunk Biblia-olvasásra. Ez a félóra, mint a fogmosás, bekerült az életünkbe..."

A száraz tan helyett Jézus önmagát, mint élő valóságot ajánlja Mártának: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él!" Ez a csúcs, a történet és az egész Biblia csúcsa! Ide próbál meg Márta felkapaszkodni, azzal, hogy már nem várja Jézust, hiszen itt van! Benne van a világban! Benne van az én életemben! „Igen Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Isten fia, akinek el kell jönnie a világba." - mondja Jézusnak, s hirdeti mindenkinek!

Ahogy ezt tekinti küldetésének harmadik mai hitvallónk, a háromszoros olimpiai bajnok Balczó András is, pályafutásának befejezése óta több mint 3000 közösségtalálkozón vallotta meg hitét. „Ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül is meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd boldogítja, nagyot téved. A boldogság nem függ a sikerességtől..." -mondta nemrégiben, a 75. születésnapja alkalmából készült interjúban.

Senki sem születik hívőnek. Igaz hitre a feltámadt, élő Jézus Krisztussal való személyes találkozás juttatja el az embert. Amikor a hit már nem csak elvárás Jézussal szemben, nem is tan, világné-

zet csupán. Hanem élet! Jézusnak szolgáló, új élet! Örök élet!

Imádság: Állandó hitbeli fejlődésért, növekedésért.

Ének: 111. zsoltár, 258., 275. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 193, összesen: 678090

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...