ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/3.sz.

Lekció: Préd. 2, 1-11

Textus: „Megpróbálom, milyen az öröm, és élvezem a jót! (...) Nagyszerű dolgokat alkottam: házakat építettem, szőlőket ültettem(...) csináltattam víztárolókat(...) szereztem szolgákat és szolgálókat(...) Gyűjtöttem ezüstöt és aranyat is(...) szereztem énekeseket és énekesnőket is(...) De amikor szeműgyre vettem minden művemet(...)kitűnt, hogy mindaz hábavalóság..." (Préd.2, 1.4.11.)

A Prédikátort lehet irigyelni, ugyanakkor taszíthat az ő személye, műve...

Mindenképpen pozitív az a szemlélet, ahogy hozzááll az életéhez: keresni a jót, azt, ami örömöt ad! Sokszor az az érzésem, hogy túlbonyolítjuk az életfilozófiánkat, s mennyire igaza van annak az egyébként egyszerű, 60 év körüli embernek, aki azt mondta: minden napot úgy kezdek, mintha most kezdődne az életem...

Szintén pozitív az az alaposság, az a türelem, mellyel a Prédikátor felépítette egzisztenciáját! Egy átgondolt élet munkája van amögött, amit fel tud mutatni. Nem máról holnapra gazdagodott meg. Az 1897-es alaszkai, kondike-i aranyláz idején akik egyből az aranyra mentek, azoknak gyorsan jött, gyorsan el is ment a gazdagságuk... Azok vitték legtöbbre, akik apránként mentek előre, s biztosra mentek: a poggyászhordók, a hídvámot szedők, a szerszámköszörűsök, a kocsmárosok...

Nem szimpatikus viszont a Prédikátor én-központúsága: Ő áll a középpontban. Minden az ő jőlétét, kényelmét, szórakozását szolgálja. Minden eredményt magának tulajdonít. Más emberek (szolgák, énekesek, nők) csak eszközszerepben vannak jelen az életében... Nem ismerünk rá napjaink emberére? Esetleg önmagunkra?

Ki áll életünk középpontjában? El tudjuk-e mondani Pállal együtt: "Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!" (Gal.2, 20) ? Az a Krisztus, aki nem eszközként használta az embereket, hanem célként tekint ránk, hogy bennünket boldogítson, gazdagítson, üdvözítsen!

Szintén taszító életének, művének nyugtázása, végkicsengése: minden hiábavalóság! A Hamvadó cigarettavég c. Karády-filmben az egyik főszereplő, Újszászy István vezérőrnagy, egy mindent elért, sikeres ember, (Karády szerelme) rátámad kártyapartneire, azzal vádolva őket, hogy direkt hagyják nyerni... Nem igaz mindaz, amit elért... Leleplezi önmaga álkarrierjét, boldogtalanságát...

Vagy eszembe jut egy riportfilm a világhírű, erdélyi származású, de Amerikában letelepedett tornaedzőről, Károly Béláról, aki bemutatta csodálatos és hatalmas bírtokát, ugyanakkor azt is elmondta: terepjárójának magnójában mindig egy szomorű blues szól... Az elveszett paradicsomról, arról, hogy mit ér az életünk, arról, hogy minden hiábavalóság...

Hogy állunk az életünkhöz, mi vezérel? Mi mindent értünk el, mire vagyunk büszkék, mit tudunk felmutatni? Milyen a mi világunk, ki áll a középpontjában? S megtaláltuk-e azt, amiért, Akiért érdemes élni?

Imádság: Megelégedett, tartós örömre lelt, önzetlen életért! Ének: 8.zsoltár, 225., 264. dicséret