ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/24.sz.

Lekció: I.Móz. 28, 10-22

Textus: „És ilyen fogadalmat tett Jákób:Ha velem lesz Isten és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom."(I.Móz. 28, 20-22)

Folytatjuk hitvalló sorozatunkat. Milyen is egy igazi hitvallás? Fejeződjön ki benne a hitvalló ember alázata, Isten nagysága, a feltétel nélküli bizalom és álljon a szavak mögött egy példamutató, hitvalló élet!

Vajon megfelel-e ezen kritériumoknak a testvére elől menekülő, „mennyei grádicsos" álmából felébredő Jákób Istennek tett fogadalma? Lássuk az érvek és ellenérvek csatáját...!

Mondhatjuk azt, hogy nem, hiszen minden igazi hitvallás abból az alappozícióból indul ki, hogy vagyok én, a bűnös ember, s van a hatalmas, kegyelmes Isten! Ehhez képest Jákób szavaiból az derül ki, hogy egyenlő partnernek tekinti az Istent, akivel nyugodtan lehet egyezkedni, alkudozni, szövetséget kötni, bármit... (Talán Villon írt ilyesmit, hogy „régóta vagyunk már az Istennel pertu-cimborák...", nos, Jákób is így gondolkodik...)

De azt is mondhatjuk, hogy igen, hiszen fogadalma feltételezi a maga gyengeségét ill. Isten hatalmát: Ha én nem is tudok vigyázni magamra, de Isten igen, ha én nem is tudok gondoskodni magamról, de Isten Ő tud, s ha én is nem is tudom rendbe hozni az életemet, Isten képes lehet arra, hogy békességben visszatérhessek Atyám házába...

A következő érv-ellenérv a feltétel nélküli bizalom kérdésében ütközik, s jogosnak tűnik a kérdés (és a felháborodás), hogy milyen hit az, amely feltételeket támaszt az Istennek? Gondoljunk az Isten által megszólított, próbára tett nagyapára, Ábrahámra, szinte vakon engedelmeskedett, vagy a Jézus által elhívott tanítványokra, szó nélkül, feltételek nélkül követték Jézust! De Jákób... Hát ki ő, hol él ez az ember...!?

Erre viszont lehet azt mondani, hogy itt a földön... Nagyon is emberi Jákóbnak ez a feltételeket állító megnyilvánulása... Sokszor bizony mi is ilyenek vagyunk: Rendben, megadjuk ami az Istennek jár (templom, imádság, persely stb.), de elvárjuk, hogy vigyázzon ránk, adjon egészséget, ne sújtson szenvedéssel, gyásszal... Valamit valamiért! Emlékszem még gyermekkoromban hallottam, hogy egy katona megfogadta a fronton, hogy ha élve hazakerül, akkor minden vasárnap elmegy a templomba... Így is lett, két-három hónapig...

Végül mondhatjuk azt, hogy nem hitelesek Jákób szavai, nem sokat ér egy ilyen -állítólagos- hitvallás, hiszen mégiscsak egy csalóval van dolgunk! Aki becsapta apját, becsapta testvérét Ézsaut, sőt, becsapta önmagát is, hiszen mit ér az így összeügyeskedett elsőszülöttségi jog és az atyai áldás...? Fel lehet-e nézni egy ilyen emberre? Lehet-e példaképünk a hitben? Hiteles akkor lehetne, ha legalább egy őszinte bűnvallást kipréselne magából, hogy csaló voltam, vétkeztem, bocsáss(atok) meg nekem...!

Ha hiányzik is az „ószövetség tékozlófiújának" bűnvallása, azért látni kell, hogy egy hitvalló élet van kibontakozóban! - így az ellen oldal...  Egy hitvalló élet, amely kész alárendelni az életét Istennek, elismeri úr-voltát: „...akkor az Úr lesz az én Istenem" - vallja meg Jákób. Egy hitvalló élet, amely „kínos kő-vánkosát" -ahogy a már idézett szép temetési énekünk is mondja- megáldja és templommá szenteli, hogy hely, idő és alkalom legyen életében az Istennel való találkozásra, az istentiszteletre. Egy hitvalló élet, amely eddig csalt és ügyeskedett, de most adni szeretne: „...bármit adsz nekem, a tizedét neked adom."

Imádkozzunk Isten hatalmát és szeretetét megvalló, Benne feltételek nélkül is bízó, őszinte és hiteles keresztyén életért!

Ének: 78. zsoltár, 256., 294., 422. dicséret