Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hitvallás a Bibliában 6.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/26.sz.

Lekció: I. Móz.50, 15-23

Textus: De József így szólt hozzájuk: (...) Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. (I.Móz. 50, 20)

 

József történetét -azt hiszem- nem lehet szebben összefoglalni és befejezni annál, mint ahogyan József ebben a csodaszép hitvallásban tette. Ráadásul irodalmilag is hallatlan értékes és jól szerkesztett alkotás, legalább három szálon futnak az események, s így -legalább- három olvasata van a műnek.

József történetét először is olvashatjuk egyéni élet-, sőt, karriertörténetként!

Ma olyan világot élünk, hogy ha valaki már háromszor szerepelt a tv-ben, akkor azt elegendő oknak tartja, hogy könyvet írjon -vagy inkább írasson- az életéről... A legtöbb ilyen szenzációhajhász könyvvel ellentétben Józsefnek van mit mondania. A sorok mögött ott húzódik egy fordulatokban gazdag, tanulságos, Isten jelenlétét és vezetését megtapasztaló élet! Nem úgy tárja elénk a Szentírás, hogy honnan indult, s milyen hatalmas karriert futott be, nem is úgy, hogy a sors milyen változatos helyzetekbe sodorta, hanem hogy Isten hogy vezette mélységeken, álmokon, s konkrét döntéseken keresztül!

Igen, olyan sokat mondó az a bibliai szemlélet, hogy ebben nem az a csúcs, amikor József világi értelemben a „topon" van, mint Egyiptom felügyelője (gazdasági miniszter), teljes, egyiptomi vallási értelemben már-már isteni hatalommal felvértezve, hanem itt, ebben a hitvallás-helyzetben, amikor előtte térdelnek a testvérek (egyébként megvalósítva álmait, de ugyan törődik-e ezzel...?), ő le tud mondani hatalmának érvényesítéséről, tud sírni, emberinek maradni, s tud megbocsátani! „Ti rosszat terveztetek..."

Aztán olvashatjuk József történetét családtörténetként.(Ez is divatos műfaj, de legtöbbször csak azt a célt szolgálja, hogy az ember előkelő, nemesi származásával dicsekedjen...) Itt más a szándék: az, hogy bemutassa, hogy egyesül egy morálisan, sőt, valóságosan is széthullt család! Hogy emberi rossz szándékok (de sokszor még a jók is...),egyéni hibák és együttes bűnök hogy vezetnek a kötelékek meglazulásához és szétszakadásához, s hogy munkálkodik ezek mellett, fölött és ezekkel szemben az isteni terv...! „ Ti rosszat terveztetek, de Isten terve jóra fordította azt..."

Végül ez Isten népének története, sőt, üdvtörténet! Hogy fejeződik be a hitvallás? „...sok nép életét megtartsa!"

Isten rendezte úgy egy ember, József életét, s Isten kötötte újra össze azért a már „oldott kéveként" széthullott családot, hogy ebből majd egy különleges nép, az Ő választott népe legyen, s ebből kerüljön ki az a Megváltó, aki valóban azért született meg, azért élt, azért halt meg és támadt fel, hogy sok nép életét megtartsa!

József ennek az Úr Jézus Krisztusnak méltó ószövetségi előképe, egy nagy (egyébként Isten-ellenes) birodalom felelős vezetője. Nem természetes, hogy valaki ilyen, s így cselekszik. Etiópiában 1973-ban volt egy nagy éhínség és ezzel együtt egy kolerajárvány. I. Hailé Szelesszié császár és az ország vezetői először is próbálták eltitkolni a világ elől (hogy legfőbb exportcikküket, a kávét el tudják adni...), aztán, miután kiszivárgott, s megérkeztek az első gabona- és élelmiszer szállítmányok, ezeket eladták gazdag arab országoknak, s elnézték, ahogyan legalább 200.000 ember, köztük rengeteg édesanyjuk üres melleit szopogató gyermek éhen hal a gazdag kirakatok előtt...

Ha megírnánk, milyen lenne életünk regénye? Karriertörténet? Családregény? Lenne benne szó Isten népéről, egyházáról, s annak Uráról, Jézus Krisztusról? Le tudnánk-e írni: bennünket az Isten vezetett, s Ő még a rosszat is a javunkra tudta fordítani...?

Imádság: családunkért és gyülekezetünkért

Ének: 81. zsoltár, 272., 274., 466. dicséret

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 29, összesen: 670033

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.