Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hitvallás a Bibliában 18.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/ 38.sz.

Lekció: Ap.csel. 5, 12-42

Textus: (Gamáliel:) „...A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok." (Ap.csel. 5, 38-39)

 

Az egyháztörténet arról tanúskodik, hogy Isten népe akkor volt a legerősebb, s akkor járta leginkább Jézus útját, amikor annak tagjait üldözték, amikor nem felülről építették, hanem alulról épülhetett egyszerű emberek (rabszolgák, munkások, parasztok stb.) által, s amikor nem (holt) intézménnyé merevedett állapotban volt jelen az emberek fölött, hanem élő mozgalomként, személyes emberi kapcsolatokon keresztül végezte szolgálatát.

Nos, mai hitvallónk, Gamáliél -úgy tűnik - nem Jézus embere: Nem körön belül, hanem azon kívül ül, nem lentről néz fölfelé, hanem fordítva, s nem Jézus személyes tanítványa, hanem a törvényt (farizeus volt), a hierarchiát (nagytanács tagja), sőt, a hatalmat testesíti meg!

A múlt rendszerben a híres-hírhedt 3T határozta meg a közéletet, kultúrpolitikát, azaz voltak dolgok melyeket tiltottak, másokat tűrtek, s némelyeket pedig támogattak.

Ennek mintájára nézzük meg Gamáliél 3T-s „keresztyén-politikáját", mit javasolt vezetőtársainak, s egyúttal nekünk is!

Első T, mint tanakodás, tanácskozás! „...Vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e...?!" -buzdít János apostol. Gamáliél tanítványa, Pál is a keresztyén közösségek egyik kegyelmi ajándékaként (karizma) említi a lelkek megítélését (I. Kor. 12, 10). Istentől vagy embertől való-e Péterék csodái, gyógyításai (5, 12-16), ez Gamáliel kérdése, s nekünk is sokszor ezt kell eldöntenünk emberekről, tettekről, jelenségekről, hogy milyen a forrás: zavaros, emberi indulatok, érdekek forronganak benne, vagy tükrözi azt a szerető Istent, akit a Szentírásból és Jézus Krisztusból megismerhettünk? Egy bibliaóra pl. jó lehetőség arra, hogy ilyen kérdésekben is tanakodjunk, s Isten Lelkével bizonyosságot nyerjünk!

Második T, mint türelem! Milyen módon állunk hozzá emberek (szekták, mozgalmak stb.) megítéléséhez? Belátjuk-e, hogy a pillanatnyi benyomások szubjektívek és csalókák, szükség van történelmi távlatra, tapasztalatra, kell bizonyos idő, míg elválik valamiről, hogy az Istentől való-e? Gamáliél is említ két mozgalmat, s azóta is hány és hány „valaki" (5, 36) hullott át a történelem rostáján a semmibe, a feledésbe... Egyre fontosabbnak, s időszerűbbnek érzem a „történelmi egyház" - kifejezést, egyfajta garancia arra nézve, hogy nem egy divatmozgalom, amihez tartozunk, hanem van Istenhez visszanyúló gyökere, forrása, s van jövője is..! De: a türelem mindenkinek jár, s az idő és a történelem Ura majd dönt, hogy mi vagy ki marad meg...Ne mi akarjunk dönteni, ítélni az Isten helyett...!

Végül a harmadik T, mint tolerancia, tisztelet! Ketté is választhatjuk: tolerancia a bizonytalan megítélésű Krisztus-követőkkel szemben, és tisztelet az Isten felé. Hogy ne tűnjetek olyanoknak -mondja Gamáliél- „mint akik az Isten ellen harcoltok!"  Amennyire toleráns vagyok másokkal, azzal az Istent tisztelem meg!

Mi az aktualitása Gamáliél hitvallásának, tanácsának? A napokban kaptam meg Németh Géza könyvét a múlt rendszerben vívott harcairól, (államhatalmat ki-)szolgáló egyházról és hitvalló egyházról. Ami engem megfogott, hogy mennyi támogatója, segítője volt az akkor hatalmon lévők, ill. egyházon kívül lévők közül: magas rangú politikusok, írók, újságírók.

Látjuk-e, hogy Istent ma sem lehet kisajátítani, beskatulyázni társadalmi rendszerekbe, Ő mindnyájunk fölött áll, s bárkit hitvalló eszközévé tehet! Imádság: A hatalmon lévőkért!

Ének: 136. zsoltár, 161., 162., 393. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 193, összesen: 678090

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...