Hitvallás a Bibliában 19.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/ 39.sz.
Lekció: Ap.csel. 6, 8-15; 7, 54-60
Textus: (István) Ekkor így szólt: Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.(...) A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le (...) Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Azután térdere esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt." (Ap.csel. 7 válogatott versek)
Ebben a hónapban, októberben 2 ünnep már mögöttünk van, egy pedig előttünk: Okt. 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk, 23-án az 1956-os forradalomra, okt. 31-én pedig az Egyház reformációjának emlékünnepét tartjuk.
István vértanú hitvalló életében és főként halálában mindhárom történelmi esemény lényegét, jellegzetességét, vagy legalább egy-egy mozzanatát magába foglalja: a vértanúságot, a túlerővel szembeni bátor helytállást, s azt, hogy haláláig kitartott meggyőződése, hite, Krisztus ügye mellett.
S van még valami -bár az már inkább átnyúlik novemberre -ami meghatározza ennek a hónapnak a végét, hogy elkezdődött a temetőjárás, elhunyt szeretteinkre emlékezünk, talán a sírnál eszünkbe jutnak az utolsó találkozások emlékképei, az utolsó mondatok hangfoszlányai...
Ma István vértanú utolsó mondatait hallottuk textusunk igéiben. Ezekből az derül ki, hogy az igazi keresztyén ember halála nem vég, hanem kezdet! Az élet nem összeszűkül és bezárul, hanem kinyílik és kiteljesedik! S csodálatosan megfigyelhető, ahogy rejtett terek nyílnak! Felfelé... Szélességben... És mélységben...
Felfelé... Megnyílt az ég! Látta az Emberfiát -beteljesítve Dániel prófétai látomását (Dán.7, 13)- , a mennybe ment, megdicsőült Krisztust!
Tulajdonképpen az egész Szentírás erről szól! A teremtéstől karácsonyon, nagypénteken, áldozócsütörtökön át az új ég és új föld teremtéséig! Nyitva van az ég! Összeér a menny a földdel! Soha nincs olyan helyzet, hogy -katonáéknál így mondtuk- bedeszkázták az eget... Hogy elvagyunk szakítva Istentől... Mindig látjuk fölöttünk Krisztust?
Aztán rejtett terek nyílnak szélességben... Új életek indulnak új utakra, új missziós területekre...Arra gondolok, hogy István megkövezésénél ott van valaki, -egyenlőre régi nevén, minden bizonnyal Krisztus ellenes indulattal, gyűlölettel szívében- aki folytatja azt a munkát, küldetést, amelyet István megkezdett: Pál apostol!
Igen, a hitvalló életeknek mindig vannak folytatói, követői, tanítványai! Látjuk magunk mellett és magunk után a következő hívő nemzedéket? Ha nem, az a mi kritikánk és kudarcunk is...
Végül: mélységben... Igen, megnyílik a lélek belső tere, szabadsága, ereje azzal, hogy István -Jézushoz hasonlóan- ellenségeiért imádkozik...!
Hadd utaljak vissza két nemzeti ünnepünkre. 1, Okt. 6, Aradi vértanúk. Az interneten megtalálhatók az utolsó mondataik. Bármennyire tiszteljük őket, s bármennyire magasztos gondolatok ezek, egyik-másik hitvallás, imádság, még Krisztus áldozata is megjelenik bennük, de egyik se éri el azt a lelki mélységet, krisztusi alázatot, hogy ellenségeiért is imádkozna... 2, Okt. 23, 1956-os forradalom. Erről is található egy beszélgetés a legutóbbi Ref.lapjában Szabó Dániellel, a Tiszamelléki Egyházkerület egykori főgondnokával. A bosszú gondolata helyett -egyrészt-arra emlékezett, hogy az édesapja megtiltotta, hogy házában bárkire szitkot szórjanak, vagy üldözőikről rosszat mondjanak... Másrészt ezt mondta: „...és láttam, hogy az egyház ellenségei keresőkké, olykor támogatókká, esetleg barátokká válnak!"
Látjuk magunkban ezt a belső teret, s tudunk imádkozni azokért, akik a másik oldalon állnak, és megkeserítették életünket?
Ének: 138. zsoltár, 234., 470., 471. dicséret
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 32, összesen: 536178