ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/ 3.sz.

Lekció: János ev. 20, 19-29

Textus: „Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség néktek! " (János 20, 19)

Van egy futurisztikus rémálmom... 2030, mondjuk jan.12., vasárnap de. 10 óra. Idejövök és üres a templom, mert az emberek ülnek a gépeik előtt, élik a maguk virtuális életét, s nincs szükségük egymásra, valódi közösségre és nincs szükségük ilyen istentiszteletre, igehirdetésre... Istenre...!

A felolvasott, jól ismert történet is -hála Istennek- megerősít abban, hogy ilyen nem lesz, mert az istentisztelet a Fiú Isten, a feltámadt és élő Jézus Krisztus műve, aki előtt akkor sem volt, most sincs és a jövőben sem lesznek zárt ajtók és válaszfalak: Ő módot és lehetőséget ad a találkozásra, a személyes találkozásra! A valóságos istentiszteletre, amely egy hármas találkozás.

Mindenek előtt önmagunkkal! Tamás Jézussal való találkozása erre a legjobb példa: Az önmagában, a maga élettapasztalatában, eszében bízó Tamást a feltámadt Jézus végtelen szeretettel a helyére teszi... Átszögezett kezeiben tükröt tart elé... Ez vagy Tamás, de én nagyon szeretlek téged...

Találkozni igazi önmagunkkal... A magyar irodalom egyik klasszikus és legzseniálisabb műve, Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel. Ott, a Duna parton is már alkonyodott, amikor a már korosodó író találkozott 18 éves kamasz önmagával, aki 100 szóban számon kérte az  írót világmegváltó álmairól - „Hol a repülőgép?", „Hol az Északi sark?", „Hol a büszke és szabad Magyarország?" - amire az író 400 szóban próbált magyarázkodni... Majd azzal „végzi ki" a kamasz az írót, hogy „Te senki... Merj a szemembe nézni...!" Végül: „...mártsd be tolladat a lenyugvó nap tűzébe (...) írd meg ezt a találkozást...!"

Száz szónak is egy a vége...: valami hasonló, önmagunkkal való találkozásnak kellene lejátszódnia minden istentiszteleten, csak mi nem a lenyugvó, hanem a felkelő nap, a feltámadt Jézus vérével, kegyelmével írhatjuk tovább élettörténetünket...!

Aztán: találkozás egymással! A tanítványok féltek, hogy Jézus sorsára jutnak... Egymásra találtak. Egymásra számíthattak. Ma is fontos az a tudat, hogy a másiknak is hasonlók a félelmei, problémái, hogy ő is itt van, ő is a mi oldalunkon áll. Együtt bátrabbak, erősebbek vagyunk!

Celldömölki reformátusok, idősebb testvérek! Még két gondolatot engedjenek meg: 1, Korjelenség, hogy válságban van a közösség. Gyülekezetünkön kívül még hová tartozhatnak, hová mehetnek, hol tartják magukat számon, hol kaphatnak még figyelmet, törődést, lelki támogatást? 2, Hálásak lehetünk ezért a gyülekezeti házért, hogy istentiszteletek után nem „esünk ki" az utcára, s mehet mindenki amerre lát, hanem egy meleg, védett, zárt, de mégis nyitott helyen találkozhatunk egymással!

Végül: találkozás a feltámadt, élő Jézus Krisztussal! Vele kezdődhet minden hetünk („a hét első napján") és Őköré rendeződhet közösségi és egyéni életünk („megállt középen").

Erről tesz bizonyságot a Prima primissima-díjas, nemzetközi hírű agysebész, Dr. Csókay András, aki azt írja, hogy „mindenkiben, aki gyógyítani akar másokat, lelke mélyen egy Teréz anya, egy Albert Schweitzer él. Ők azért tudták életművüket véghez vinni, mert életük középpontjában az a Krisztus állt, aki mindent ingyen adott, a halálos bűnt is meggyógyította megbocsátotta szeretetével, így újrateremtett bennünket..."

De Bear Grylls, sikeres brit tv-s személyiség, üzletember, író, kalandor, a Cserkészszövetség főcserkésze is Jézust tartja vezetőjének, támaszának, barátjának - s ezt le is írta több millió példányszámban megjelenő, főként fiataloknak szóló könyvében!

Imádkozzunk, hogy minden istentiszteletünk lehessen valóságos találkozás magunkkal, egymással,  a feltámadt Jézussal!

Ének: 5. zsoltár, 165., 226. dicséret