ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/ 2.sz.

Lekció: Zsolt. 84

Textus: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt! " (II. Móz. 20, 8)

A szekularizáció, a világ egyre gyorsabb változása, a vasárnapi bevásárló kultúra, a rádiós - televíziós istentiszteleti közvetítések elterjedése, s a legújabb internetes világ beköszöntése szinte kikényszeríti Krisztus egyházából, hogy beszéljünk az istentiszteletről, mert válságban van, legalábbis újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Ami ennél is fontosabb: engedjük, hogy az Isten beszéljen róla, igen, állítsuk az Ő Igéjének fényébe, hogy mi egyáltalán az istentisztelet, miért van szükség rá, miért éppen olyan építő(?)elemekből áll, amiből áll?

Az új év első hónapjaiban erről fognak szólni az igehirdetések. Az első három igehirdetés magáról az igehirdetésről, három irányból megközelítve: Ma, mint az Atya Isten művéről, mint a teremtés végéről, mint ünnepről szeretnék beszélni -s főleg kérdéseket feltenni! - a 4. parancsolat alapján. Jövő héten, mint a Fiú Isten művéről, mint az új teremtés kezdetéről, a feltámadt Jézussal való találkozásról. 2 hét múlva pedig mint a Lélek tevékenységéről, mint folytatásról, mint az élet istentiszteletéről!

A 4. parancsolat kezdetét hallottuk, s kezdjük rögtön azzal a kérdéssel, hogy parancsolat vagy ige, útmutatás, segítség? Ugye, mi hagyományosan tízparancsolatról beszélünk, a mai teológia inkább 10 segítő igéről. Ennek megfelelően a vasárnap megtartását, az istentiszteleten való részvételt minek tekintsük: isteni törvénynek, parancsnak, vagy szintén Tőle kapott lehetőségnek, segítségnek, hogy az Ő útján járjunk?

Ezt a kérdést talán eldönti egy újabb... Vajon melyik a jobb megközelítés? Istentisztelet... Én tisztelem meg Istent vagy Ő tisztel meg engem? Ha úgy állunk hozzá, hogy én tisztelem meg Őt, tiszteletemet teszem, ez a vallás, a templomba járás szokása, a törvény világa... A másik eset viszont: Ő tisztel meg engem, hogy magához enged, hogy ünnepet, találkozást, életet ad... Igen, ez a kegyelem!

„Emlékezz meg a nyugalom napjáról!" Emlékezz, gondold végig: mit ünneplünk, Isten teremtő (II. Móz.20) vagy szabadító (V.Móz. 6) munkáját? Azt hiszem, itt mindkettő fontos: egyrészt örülni a befejezett, csodálatos isteni teremtésnek és az elvégzett emberi munkának, másrészt annak, hogy Isten nemcsak Izráel népét és nemcsak az egyiptomi szolgaságból tudta kiszabadítani, hanem Krisztusban megváltott mai népét is fel tudja szabadítani az idő uralma alól („nincs időm elmenni templomba..."), a munka szolgaságából, az élet javai miatti aggodalom alól!

Mit ünneplünk? Azt, hogy kifújhatjuk, kiengedhetjük a (fáradt) levegőt vagy hogy új erővel töltekezhetünk fel? Nem véletlenül használtam ezt a kifejezést: a héber nyelvben a megpihenni-ige szó szerint azt jelenti, hogy kifújni a levegőt! Ugyanakkor ez után biológiailag és logikailag is új levegővétel, felfrissülés, feltöltekezés következik! Sőt: Ez számomra azt is jelenti, hogy Isten immáron együtt lélegzik drága teremtményeivel, megosztja velünk az Ő fenséges létét, dicsőségét, ünnepét!

„...és szenteld meg azt!" Kié a vasárnapunk (egyáltalán az időnk, életünk...), a minénk vagy az Istené? Mert ha az Istené, akkor nem pusztán arról van szó, hogy azt az egy órát vasárnap délelőtt gyorsan letudom, aztán azt teszek, amit akarok... Akkor nem lehet az istentisztelet csupán egy alternatíva a sokféle szabadidős lehetőség (főzés, kerti munka, bevásárlás, színház stb.) között, hanem minden egyéb e köré kell, hogy rendeződjön!

Végül két példa arra nézve, hogy mennyire fontos az istentisztelet? Egy bácsi azt kérdezte: „arra az egy órára öltözzek föl...?" Mások -az ellenreformáció idején-pedig több száz km-t gyalogoltak, hogy eljussanak oda! Nos, maradjunk magunknak vagy ünnepeljük Istennel?

Imádkozzunk: hogy ünnep legyen számunkra az istentisztelet!

Ének: 1. zsoltár, 162., 251. dicséret