ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/34.sz.

Lekció: Zsid. 9, 15-28

Textus: „...Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." (Zsid. 9, 27-28)

Hetek óta a Zsidókhoz írt levelet olvassuk, melynek középpontjában Jézus áldozata áll. Főleg az ószövetségi, az (állat)áldozati szertartások világa egyrészt már nagyon távol áll tőlünk, idegen számunkra. Képzeljük el azt a botrányt, a különböző állatvédő egyesületek tiltakozásait, ha itt a templom előtt bemutatnánk egy égőáldozatot...

Ugyanakkor az áldozat kifejezés igenis időszerű , nap mint nap használjuk, gondoljunk a szülőknek a gyermekekért hozott áldozataira, a különböző önkéntesek, egyesületek, szeretetszolgálati intézmények áldozatos munkájára, vagy éppen a  holokauszt (teljesen elégő áldozatot jelent) áldozataira... Az élet természetéhez tartozik, hogy mindig teret kíván magának, más kárára jut előre, ahogy pl. a ragadozók is más életek elpusztulása árán léteznek, vagy ahogy a jóléti társadalmak emberei is a „harmadik világ" szegényeinek vérén híznak egyre kövérebbre...

Jézus áldozata is -örökké- időszerű, hisz mindennap szükségünk van arra a szeretetre, mellyel nekünk ajándékozta életét! Schaffer Erzsébet írja egy cikkében, hogy mennyire tartott ettől a szótól, mígnem rá nem jött, hogy ez a kulcsa mindennek: magunkból adni, magunkat ajándékozni, mindenen túlmutató hatalmas szabadság...

Jézus áldozata szükségszerű is volt! Neki meg kellett halnia értünk... Nemrégen beszélgettem egy hölggyel, aki elmondta, mennyire tetszenek neki a református templomok, hogy nincsenek benne nyomasztó feszületek, szobrok, a kereszten szenvedő, haldokló Jézussal... Aki ilyet mond, nem érti a keresztyénséget... Igazi, krisztusi örökségünk lényegét: ahhoz, hogy elnyerjük az örökkévaló örökség ígéretét, ahhoz előbb a végrendelkezőnek -Jézusnak- meg kell halnia! (16-17.v.)

Folytatva Jézus áldozatának vizsgálatát: halála törvényszerű volt! A törvény előírja a bűn büntetését („A bűn zsoldja a halál." Róm. 6, 23), amit Jézus magára vállalt, ezért halt meg! Érettünk, miattunk és helyettünk! S ez akkor is így van, ha ezzel a mai ember nem tud mit kezdeni, de talán az úrvacsorázó gyülekezeti tagok sem mindig arra gondolnak a szent jegyek vételénél, hogy őszinte bűnbánattal, s hálával fogadják Jézus megmentő szeretetét!

Igénk egyértelműen leírja Jézus keresztáldozatának egyetlenszerűségét is! Amit tett, azzal egyszer és mindenkorra elvégezte a világ megváltását. Nem szorul kiegészítésre, megismétlésre, újrajátszásra... (Bár elgondolkodtató a katolikus lexikon szómagyarázata, miszerint nem új áldozatról, nem az áldozat megismétléséről van szó, hanem megjelenítése a szentségi színek alatt, ilyen értelemben „emlékezet...")

Végül: Jézus áldozata életszerű! Értsük ezalatt azt, hogy váltsághalála új és örök élet felé nyitja meg az utat! A Zsidókhoz írt levélben a szerző -megfigyelhettük- sokszor egymás mellé állítja az Ó- és az Újszövetséget, itt úgy írja le, hogy ahogy a főpap évente egyszer bement a szentélybe, kezében az áldozati állat vérével, úgy ment fel Jézus is a mennybe az Atyához, hogy esedezzen, közbejárjon értünk!

Az életben csak egyszer is elgondolkoztunk-e azon, hogy milyen hatalmas örökség, ígéret birtokában vagyunk, milyen nagy cél kapujában vagyunk, mekkora magasságok várnak még ránk?

A héten olvastam annak a Tenzing nevű serpának az önéletrajzi könyvét, aki Hillaryvel együtt elsőként megmászta a Mont Everestet. Ő egyben a serpák, teherhordók főnöke is volt, rengeteget vesződött velük, állandóan panaszkodtak neki az „urakra", a kevéske fizetésre, a sok munkára... S egyszer Tenzing azt mondta nekik: akik a világ teteje, csúcsa felé mennek, azok ne akadjanak fenn mindenféle vakondtúráson...

Nekünk már nem kell áldozatot hozni, csak elfogadni Jézus - időszerű, szükségszerű, törvényszerű, egyetlenszerű és életszerű -áldozatát!

Imádság: „Ki értem áldozád magad: fogadj el, Jézusom!"

Ének: 98. zsoltár, 215. és 459. dicséretek