Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2014 július 6.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2014/31.sz.

Lekció: Apostolok cselekedetei 16, 11-15

Textus: „Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak." (Apcsel. 16, 13.a.)

 

Ha nyár, akkor pihenés, utazás, vízpart... A múlt héten a Balaton partján voltunk gyermektáborban. „Víz, víz, tiszta víz..." -ez volt a tábor mottója, témája. Sokat beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mi mindenre használják a vizet, beszélgettünk áldásairól és pusztító munkájáról - tettük mindezt a Bibliában található -nem is gondoljuk, milyen rengeteg van- vízzel kapcsolatos történet, ige alapján...

Innen hoztam mai igénket, s rögtön -javaslom- utazzunk is Görögországba, Filippibe, az attól kb. 2 km-re található Gangites nevű folyócska partjára -persze csak képzeletben, ill. egyfajta időutazásként, s még inkább fogjuk fel ezt afféle lelki értelemben vett kiruccanásként, világjárásként!

Annál is inkább, mert ez a kis folyócska az istentisztelet helyeként szolgált! Filippiben jórészt Octavianus által Itáliából idetelepített büszke veteránok és családtagjaik éltek, akik elhatárolódtak az amúgy is nagyon kis számú zsidóságtól. Ez lehet a magyarázata, hogy Pálék az előbb említett kis folyócska partján tartották istentiszteleteiket, összejöveteleiket. Némely magyarázó szerint állhatott ott egy kis házikó, mások szerint viszont a folyó árnyas fái - ez az internet segítségével is ellenőrizhető!- szolgáltak templomként, imateremként, oratóriumként.

Köntös László főjegyző Úr tegnapi táborzáró igehirdetésében úgy fogalmazott, hogy Isten igéje „mindig mobil" (azaz mozgó), nem lehet helyhez kötni, Salamon templomszentelési imádságában pedig arról beszél, hogy Istent az „egeknek egei" sem fogadhatják be, hát még egy templom... (I. Kir. 8, 27) A teremtett világ, egy folyó-, vagy tengerpart jobb hátteret ad, jobban érzékelteti Isten végtelenségét, szabadságát, nagyságát!

Még egy ilyen kis folyócska is, mint a Gangites, amely a hitre jutás helye és eszköze is volt igénk folytatása szerint: Itt nyitotta meg az Úr Lídia szívét és itt keresztelkedett meg, ennek vizével!

Elgondolkodtam, hogy nekünk, magyar református keresztyéneknek is megvan a magunk Gangites-e, igaz nem folyó-, hanem állóvíz (napjainkban talán tényleg áll, nincs mozgás, áradás...), igen, Balatonnak hívják... Ennek partjáról szállt vízre 1921-ben, Kilitiben a református ébredés egyik zászlóshajója, az SDG. Itt jött létre -Szárszón 1928-ban- a híres konferenciatelep, amely rengeteg fiatal megtérésének, újjászületésének volt helyszíne, sőt, nemzetünk útkeresésében (1943 Németh László) történelmi jelentőségre is szert tett, s amit kevesebben tudnak: az embertelenségben is otthont adott, számtalan zsidónak, baloldalinak, hollandnak nyújtott menedéket!

Jómagam, gyermekfejjel a 70-es években élhettem át a zánkai illegális keresztyén ifjúsági táborok lelki áldásait -és még nagyon sokan, Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról...

S hiszem, hogy az utóbbi évek balatoni (Fenyves) táboraiban, a mai gyermekek életében is elvégzi a Lélek a maga titkos, de valóságos belső munkáját...!

Végül: Gangites, mint a misszió forrása, szinte szó szerint:  Mellette, Filippiben alakult meg az első európai keresztyén gyülekezet (Kr.u. 51), az előbb említett Lídia személyében pedig az első európai keresztyént tisztelhetjük - a Gangites partjáról... Gazdag, bíborárus asszony volt, vagyonát a misszió szolgálatába állította. (Ha ezt vesszük alapul, a mai, önző, jóléti európai keresztyénség messzire került a krisztusi-gangiteszi forrástól... )

„A nagy folyók mind elérik a tengert, az álmaink velük futnak tovább, úgy szeretném, ha gyors lehetnék én is, mint a szél, s az otthonom lehetne a nagy világ!" (Bojtorján) Láttuk, egy kis folyó is ide ért hozzánk, hozta Krisztus evangéliumát, s teheti számunkra is otthonná, templommá, a hitre jutás és a misszió helyévé a nagy világot!

Imádkozzunk a fiatalabb nemzedék lelki megújulásáért!

Ének: 92. zsoltár, 258, 372. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 31, összesen: 670035

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.