ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/16.sz. Húsvétvasárnap

Lekció: János ev. 6, 22-40

Textus: „Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak." (Jn. 6, 34)

Kisgyermekes családok húsvétkor gyakran játszanak un. tojáskeresőt. Az udvarban vagy egy erdei tisztáson a szülők elrejtik a csoki tojást, - nyuszit és egyéb apró ajándékokat, s a gyermekek örömmel fedezik fel. Az elrejtéskor esetleg a szülők még arra is figyelhetnek, hogy az első „nyuszi-jelek" még szem előtt legyenek, aztán egyre nehezebb legyen megtalálni, egyre jobban le kelljen hajolni vagy be kelljen bújni egy-egy bokor alá...

Mai húsvéti igehirdetésünkben -ennek mintájára- kenyérkeresőbe indulunk!

Persze, mindenki azt szeretné, ha a kenyér szem előtt lenne... Csak egy mozdulat és levesszük a polcról... Lehetőleg ne kelljen semmit tenni vagy fizetni érte... Ahogy előző vasárnap hallottuk, hogy Jézus hogyan vendégelte meg az 5 ezer embert, vagy ahogy ezek az emberek itt hivatkoznak rá, Isten hogy táplálta elődeiket a pusztai vándorlás során mannával, mennyei eledellel. Terülj, terülj asztalkám...

Tudom, ez nem életszerű... Semmit nem adnak ingyen... A ma embere (vagy a mindenkori) nagyon arra törekszik, hogy minél kevesebb munkával (hajolgatással...) minél nagyobb szelet kenyeret teremtsen elő... Épp a talán már mögöttünk lévő gazdasági válság ébresztett rá néhány felelős politikust, hogy jóléti  (spekulatív, „tőzsdés" gazdaságon nyugvó, vagy éppen vibráló) társadalom helyett újra munkaalapú társadalomról beszéljen... Az iszonyatos munkával tengert termőfölddé alakító puritán hollandokat lehetne pozitív példaként említeni, igen éppen fordítva, több munka, kisebb, szerényebb kenyerek, igények, jólét...

Ha a kenyér értelmét keressük, akkor nemcsak a mai táplálékot kell látnunk benne, hanem a jövő garanciáját... Hogy gyermekeink, unokáink számára is biztosítva legyen...

A XXI.sz. embere már nagyon elszakadt a természettől, a földtől. Mi már nem érzékeljük, hogy fölöttünk álló természeti erőktől függ a megélhetésünk, nagyobb áttétellel kapjuk a kenyeret... Már nem értjük, régen a földműves mért hajtotta meg a fejét (itt is a meghajlás!) egy ima erejéig, mielőtt kapáját a földbe vágta... Sok mai szülő sem érti, hogy gyermekeiknek hittanórákon, táborokban miért tanítjuk meg az étkezés előtti, utáni imádságokat... S sokan abban is csak egy szép húsvéti népszokást látnak (a  tv-ben), amikor pl. Csíkszeredában hosszú sorok kígyóznak a főtéren, hogy a püspökök megszenteljék a kosarakban lévő kalácsot, sonkát, tormát, bort...

Amikor Jézus azt mondja, hogy „az Isten kenyere a mennyből szállt le és életet ad a világnak", azzal nemcsak azt akarja mondani, hogy Isten adja a megélhetést, a holnapot, a jövőt. Hanem, hogy Ő többet is ad, mint puszta létet! Olyan életet, ami nem hull az ölünkbe, de amiért nem is tudunk megdolgozni, s nem is tudjuk „vallásos meghajlásokkal" kiérdemelni... Ehhez elő kell jönni az álmok, a munka vagy éppen a kultúra rejtekéből, világából... Ehhez föl kell emelni a tekintetünket a földtől...!

„Az Isten kenyere a mennyből szállt le..." Az Isten kenyere Jézus! Az igazi, a teljes, az örök életet Ő hozta el, Ő adja, Ő biztosítja... S hogy ez valójában mekkora dolog (s nemcsak egy vallásos szép gondolat...), akkor értjük meg, ha úgy tekintünk Jézus feltámadására, hogy az olyan, mint a világ teremtése... Mulandó világ helyett a létnek immár örök értéke van! A földi, kenyérkereső (álmodozó, dolgozó, vallásos...) Ádámot felváltja a 2. Ádám, Krisztus! (Rm.5) Ha ezt a feltámadt, élő Krisztust befogadom az életembe, az örök életet fogadom be, egy új világ, új teremtés veszi kezdetét bennem! (II.Kor. 5, 17) Hogyan? Erről szól majd Jézus a holnapi, húsvéthétfői igehirdetésünkben!

Imádság:Meghajló, s Krisztusban kiegyenesedő, új és örök életért!

Ének: 347., 353., 436. és 485. dicséretek