ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/17.sz. Húsvéthétfő

Lekció: János ev. 6, 41-59

Textus: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én Őbenne." (Jn. 6, 56)

Tegnap hallottuk, hogy Isten a kenyeret, nemcsak  táplálékként, megélhetésként és a jövő garanciájaként adja, hanem Ő küldte el az élő kenyeret, Jézust, akinek feltámadásával új világot és örök életet teremt bennünk! Ma arra keressük a választ, hogy hogyan lehet teljes és örök életünk, hogyan lehet miénk ez az élő kenyér, vagy ahogy igeszakaszunkban az emberek kérdezték: „Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?" (52.v.)

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy úgy, hogy élünk Vele...! Hogy Vele élünk...! Hogy úgy tekintünk Rá, Jézusra, mint élő személyre. Akivel személyes közösségben élem mindennapjaimat... Tehát Ő nem egy élettelen hagyomány tárgya... Nem is egy élettelen, de szép eszme, gondolat, remény megszemélyesítése... S nem is úgy, ahogy az ismert, súlyos betegségéből felgyógyult, s korábban ateista genetikus, Czeizel Endre megvallotta, hogy „kell, hogy legyen egy Mindenható, aki felügyeli a dolgokat, de nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, hogy Ő külön velem foglalkozik..." De igen, Ő külön velem foglalkozik, valóságosan jelen van az én csetlő-botló életemben... Ahogy egy keresztyén lelkigondozói tréningen tanultuk: Páciensünk elé nyugodtan tegyünk egy széket, hívjuk fel rá a figyelmét, hogy itt ül vele szemben Jézus, s mondja el neki bátran, ami a szívén van...! Mondja el neki...! Beszéljen Vele...! Hiszen Ő Lelke által itt van, személyes közösségben lehet Vele...

Kicsit konkrétabban: úgy lehet miénk ez az élő kenyér, hogy lelki táplálékként élünk az Ő igéjével, szavával! Dr. Szatmári Sándor írja, hogy az öröklét azon múlik, hogy mivel táplálkozom... Mi az eledelem...? Mit olvasunk...? (Bulvárt, krimit, ezoterikus irodalmat...?) Mit fogadunk a lelkünkbe? Mi az, ami hat ránk, ami dolgozik bennünk, ami örömet okoz, ami táplálja az életünket? Az élő kenyér? Jézus szavai? Vettük elő akárcsak egyszer is úgy a Szentírást, azon belül az evangéliumot, hogy mit mond Jézus...? Mit mond nekem Jézus...? Ismerjük egyáltalán Jézus tanítását? (Akkor nem mondunk olyan butaságokat, mint Czibor Zoltán, hogy „azt írja a Tízparancsolat, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel... s én úgy értelmezem Jézus szavait, hogy száraz kenyérrel dobok vissza...") Az élő kenyérrel, mint lelki táplálékkal való élés -úgy gondolom-azt is magába foglalja, hogy az tényleg nem száraz, hanem friss, azaz Jézusnak ma is és számomra is vannak új szavai, üzenetei, melyek Lelkéből áradnak, lelkiségéből fakadnak...!

Hogyan fogadhatom be Jézust? Egészen konkrétan: az úrvacsorában! „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad és én Őbenne."

Tiszteletben tartva a különböző felekezetek különböző úrvacsora-felfogását, úgy gondolom, bibliai alapon mindnyájan elhatárolódhatunk 2 véglettől: Az egyik, hogy csak jelképnek, szimbólumnak tekintjük az úrvacsorát, mint azok a tévtanítók, akik azt hirdették, hogy Jézusnak csak látszatteste volt...János -velük szemben- Jézusnak valóságos, hús-vér (szarx...) testéről és valóságos evésről, rágásról beszél... A másik véglet, hogy az úrvacsora, mint valami varázsszer magától (ex opere operato) hat és üdvösséget biztosít azoknak, akik élnek vele... János éppen ezért nagyon hangsúlyozza -egész evangéliumában- a hit szerepét, fontosságát, elengedhetetlenségét! (pl. 6, 40)

Nem tudom, hogy amikor itt az úrasztalánál szoktunk állni, mire gondolunk? Kenyérre? Borra? A bűneinkre? Imádkozhatunk azért, hogy tudjunk Jézusra gondolni! Arra, hogy az úrvacsora jegyei által valóságosan és hittel beengedem az életembe! És igényelni fogom Őt, az Ő szavát, igéjét naponta, mint lelki táplálékot. S Ő a maga életével, teljességével, szeretetével betölti, (kitölti, feltölti...) az életemet, igen, Vele élhetek, most, és örökké!

Ének: 167., 356., 442. és 489. dicséretek