ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/7.sz.

Lekció: János evangéliuma 3, 22-36

Textus: „Odamentek Jánoshoz és ezt mondták neki: (...) János így válaszolt: ...a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának:ez az örömöm lett teljessé. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (...) Mert akit az Isten küldött, (...) annak ő nem mértékkel adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút és a kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van..." (Vál.versek)

Két „nagy beszélgetés" (Nikodémus, Samáriai asszony) között egy kicsi... Inkább csak amolyan szóváltás Keresztelő János és tanítványai között, mindennapi szurka-piszka, egy finom (vagy éppen sunyi...) utalással, hogy ki a népszerűbb, ő vagy Jézus...

Az, hogy a rivalizálás lelkülete, a versenyszellem mennyire átszövi mindennapjainkat (politika, gazdaság, sport), az -mondhatni- az élet természetes velejárója. De hogy az egyház, a gyülekezetek életét is... -nos, „...nem kellene ennek így lennie!" (Jak. 3, 10) Amikor pl. lelkészek azon versenyeznek, ki mennyi pénzt szerzett, pályázott gyülekezetének, vagy melyik gyülekezetben hányan járnak templomba, vagy egyáltalán hogy ki mekkora hívő...(Ld. Mt. 18, 1-7: Ki a nagyobb a mennyek országában...?) Keresztelő Jánost saját tanítványai próbálták féltékennyé tenni Jézusra, ő azonban két csodálatos - egymással összefüggő- gondolattal, hitvallással válaszolt...

S ezekben János alázatos lelkülete mutatkozik meg. Először arról beszél, hogy ő a vőlegény barátja, aki háttérbe húzódik, s csendesen örül a vőlegény és a menyasszony, azaz, Krisztus és népe egymásra találásának, kapcsolatának, boldogságának! Másodszor pedig ezt az ismert hitvallást teszi, mint keresztyén életprogramot: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." Itt János evangélista az eredeti görög nyelvben egy csillagászati szakkifejezést használ, amivel a holdfogyatkozást is ki szokták fejezni. Gyönyörű így együtt ez a kép: A hold (K.J.) elfogy, hogy átadja helyét a felkelő napnak, Jézus Krisztusnak! Ezzel azt is üzeni: Új nap, új korszak kezdődik a világ életében!

Olvastam egy tehetséges zenészről, Mozart tanítványáról, aki fiatal korában „el volt ájulva önmagától", s csak így beszélt: „Én, én, én..." Aztán 30-as éveinek tájékán elkezdte „felfedezni" Mozartot: „Én és Mozart..." Túl volt már az 50-en, mikor elismerte, hogy mekkora zseni volt a világhírű zeneszerző, s mekkora hatással volt az ő pályájára is. Ekkor már így kezdte mondatait: „Mozart és én..." Végül élete végén bevallotta, hogy mindent mesterétől tanult, mindent, amit elért, neki köszönheti. Csak róla beszélt: „Mozart, Mozart, Mozart..."

Vajon megtörtént-e már az életünkben ez a fordulat? Az egónk helyét átadtuk-e Krisztusnak? Egyáltalán, törekszünk-e erre a Keresztelő János-i alázatra vagy még önmagunk körül forog a világ? Emlékszünk, az egyik választások előtt nagy politikai kampánykérdés volt, hogy a „Merjünk nagyok lenni!"-jelmondat a helyes vagy a „Merjünk kicsik lenni!"? Én ez utóbbira teszem le a voksomat, amennyiben ez nem a gyávaságot, a meghunyászkodást jelenti, hanem a Krisztus nagyságát, dicsőségét szolgáló alázatot! Merjünk kicsik, sőt, semmik lenni, hogy Ő legyen „minden mindenekben!" (I.Kor. 15, 28) Igen, Krisztus, Krisztus, Krisztus!

Ez az alázat azért lehetséges, mert az Atya le tudott mondani mindenről a Fiú javára: „...kezébe adott mindent." (35.v.) Ez a teológiai alapja, egyben örök példája a lemondásnak, a magunk megüresítésének. Igen, a Tékozló Atya, aki a Fiúra (és ránk!) tékozolja önmagát, mindenét, szeretetét! „Mérték nélkül" adja az Ő Lelkét, szemben a „világi rivalizálások világával", ahol minden dollárban, létszámban, centiben, eredményekben, de egyben korlátokban is mérhető!

S hogy mi a jutalma az alázatos életnek? Az örök élet, amely bővölködő, majd Krisztusban kiteljesedő életet jelent. „Mindent mit adtál, Krisztus visszaad..." -énekeljük majd a 397. dicséretben.

Merjünk hátrább lépni, merjünk kicsik lenni, merjünk magunkból másoknak többet adni, hogy Krisztus gazdagítson meg minket önmagával! S döntsünk: világi rivalizálás vagy keresztyén alázat?!

Imádság: Hogy Ő növekedhessen, én pedig kisebb legyek!

Ének: 25. zsoltár, 397. és 479. dicséret